DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Motor

Györfi Alen újabb bravúrra készül Zolderben

A hétvégén a belgiumi Zolderben folytatódik a német nemzeti bajnokság, az IDM, ahol ezúttal Györfi Alen képviseli a 220 Volt H-Moto Team csapatát. A korábbi Európa-bajnok eddig fantasztikus szezont produkál, hiszen a szezonnyitó nürburgringi versenyen dobogóra állhatott pályafutása első Supersport futamán, majd duplázni tudott az Alpok-Adria sorozat poznani versenyhétvégéjén. Györfi Alen abban bízik, a jó sorozata Zolderben sem fog megszakadni.

A 220 Volt H-Moto Team korábbi Európa-bajnoka úgy tűnik, idén élete formájában versenyez: Györfi Alen a harmadik helyen zárt az IDM nürburgringi szezonnyitóján, majd mindkét versenyét megnyerte az Alpok-Adria sorozat poznani állomásán. Alen bízik abban, hogy ezúttal is a legjobbak között végezhet az IDM zolderi hétvégéjén, ám nehezíti a helyzetét, hogy pályafutása során eddig még nem motorozhatott a belgiumi pályán.

 



„Nagyon jót tett nekem, hogy a poznani futamok után sikerült egy kicsit kikapcsolódnom, és most már alaposan kiéheztem a motorozásra. Aránylag sok idő telt el a legutóbbi verseny óta, ám a szünetben nemcsak pihentem, hanem a Pannoniaringen teszteltem is, így felkészülve várom az újabb megmérettetést. Sajnos nem tudom, mire számíthatok, hiszen ezen a pályán még sosem motoroztam, így meghatározó lehet a csütörtöki tesztnap. Nagyon motivált vagyok, remélem, hogy a legoptimálisabb beállításokat legkésőbb az időmérőig megtaláljuk, illetve én is kiismerem a pálya trükkjeit. A szimulátoron már sokszor végigmentem rajta, de ez messze nem ugyanaz, mint a valódi teszt. Hiszek magamban és a csapatomban, így bízom abban, ezúttal is képes leszek a legjobbak között végezni” – jelentette ki Györfi Alen

A bajnokság (SSP600) állása két futamot követően: 1. Kevin Wahr 50 pont, 2. Max Enderlein 36 pont, 3. Marc Buchner 24 pont, 4. Györfi Alen 23 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: