A háromnapos teszt nagy részét Dani Pedrosa uralta, az utolsó napon azonban Valentino Rossi olyan kört tudott futni, mint spanyol riválisa, annak ellenére, hogy a Yamaha végig gumiproblémák miatt szenvedett. Ez Jorge Lorenzo teljesítményére nyomta rá leginkább a bélyegét, aki mindössze a 7. leggyorsabbként végzett.
A teszt utolsó napján nagy bejelentés történt a Ducati részéről: kiderült, hogy az olaszok nem a Gyári, hanem az újonnan létrehozott Open kategóriában indulnak el idén. Ez azt is jelenti, hogy a jövő évi mezőnyben mindössze nyolc versenyző indul Gyári szabályok szerint, a Honda és a Yamaha motorjaival. A bejelentés időzítését a Ducati a legvégsőkig húzta: február 28-án tették meg, ami a végső határidőt jelentette minden csapat számára, hogy eldöntsék, a két alkategória közül melyikben kívánnak részt venni. Az Open kategória résztvevői öt helyett tizenkét motort használhatnak fel egész év során, s ami ennél is fontosabb a Ducati számára: az egész szezon alatt fejleszthetik az erőforrást, míg a japán riválisok specifikációját az első verseny előtt befagyasztják. Abból, hogy mennyire volt bölcs döntés a merész váltás, amit egyébként már hosszú ideje pletykáltak, talán mutat valamennyit, hogy Andrea Dovizioso a harmadik időt futotta meg.

Ezzel egyúttal ő lett a legjobb Open kategóriás versenyző, s elvette a megtisztelő címet Aleix Espargarótól, aki kitűnően szerepelt a Forward Racing FTR-Yamahájával, s csupán egy tizedmásodperc hátrányt szedett össze a két győzteshez képest. Mindketten jócskán csapattársaik előtt végeztek, a Ducati új igazolása, Cal Crutchlow nyolcadik, a forwardos Colin Edwards tizennegyedik pozícióban zárt.
Míg az Open versenyzők remekeltek, a tavaly harmadik erőnek számító Tech 3 Yamaha szenvedett, versenyzőik kilencedik és tízedik pozíciót gyűjtöttek majdnem egy másodperc lemaradással.

Az Aspar csapat a produkciós Hondával (a Gyári specifikációjú motor Open változatával) nagyot csalódott, Nicky Hayden a 15. pozícióban végzett közel két másodperc hátránnyal. Korábban úgy tippelték, az új motorral hasonló, ha nem jobb teljesítményt nyújthatnak, mint az FTR-Yamaha. A többi produkciós Honda is leszerepelt, az újonc Scott Redding csupán 19. lett.
A gyakorlás legnagyobb hiányzója a sérült Marc Marquez, aki az előző tesztelést ugyanitt, a sepangi pályán megnyerte, 1:59.533-as idővel. De nem jelentek meg az Open kategóriás PBM és Ioda csapatok sem. Utóbbi alakulat anyagi gondokkal küszködik, bejelentették, hogy kettő helyett egyetlen versenyzővel vágnak neki a szezonnak, Leon Camier kárára.

Tesztversenyzők azonban felbukkantak Sepangban, a Yamahát Katsuyuki Nakasuga, a Ducatit Michele Pirro képviselte, de a jövőbeli riválisokkal tesztelt a 2015-ben csatlakozó Suzuki is, Randy de Puniet és Nobuatsu Aoki ült a motorokon.
Folytatás a következő héten: a három gyári csapat, a Honda, Yamaha és Ducati Phillip Islanden fog tesztelni (Marc Marquez ezt a gyakorlást is kihagyja) március 3. és 5. között, míg mindenki más Katarba utazik március 7-től 9-ig.
A teszt összesített időeredményei:
| Versenyző | Csapat | Motor | Legjobb idő | Különbség | Nap | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 1. | Valentino Rossi | Yamaha Factory Racing | Yamaha | 1:59.999 | 2. | Dani Pedrosa | Repsol Honda Team | Honda | 1:59.999 | 3. | Andrea Dovizioso | Ducati Team | Ducati | 2:00.067 | 0.068 | 4. | Aleix Espargaro | NGM Mobile Forward Racing | FTR-Yamaha | 2:00.101 | 0.102 | 5. | Stefan Bradl | LCR Honda MotoGP | Honda | 2:00.164 | 0.165 | 6. | Alvaro Bautista | GO&FUN Honda Gresini | Honda | 2:00.500 | 0.501 | 7. | Jorge Lorenzo | Yamaha Factory Racing | Yamaha | 2:00.619 | 0.620 | 8. | Cal Crutchlow | Ducati Team | Ducati | 2:00.790 | 0.791 | 9. | Bradley Smith | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha | 2:00.804 | 0.805 | 10. | Pol Espargaro | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha | 2:00.999 | 1.000 | 11. | Andrea Iannone | Pramac Racing | Ducati | 2:01.173 | 1.174 | 12. | Randy de Puniet | Team Suzuki MotoGP | Suzuki | 2:01.430 | 1.431 | 13. | Yonny Hernandez | Energy T.I. Pramac Racing | Ducati | 2:01.497 | 1.498 | 14. | Colin Edwards | NGM Mobile Forward Racing | FTR-Yamaha | 2:01.748 | 1.749 | 15. | Nicky Hayden | Drive M7 Aspar | Honda | 2:01.924 | 1.925 | 16. | Michele Pirro | Ducati Test Team | Ducati | 2:02.029 | 2.030 | 17. | Hiroshi Aoyama | Drive M7 Aspar | Honda | 2:02.070 | 2.071 | 18. | Hector Barbera | Avintia Racing | Avintia | 2:02.149 | 2.150 | 19. | Scott Redding | GO&FUN Honda Gresini | Honda | 2:02.228 | 2.229 | 20. | Katsuyuki Nakasuga | Yamaha Factory Test Team | Yamaha | 2:02.802 | 2.803 | 21. | Mike Di Meglio | Avintia Racing | Avintia | 2:03.499 | 3.500 | 22. | Karel Abraham | Cardion AB Motoracing | Honda | 2:04.304 | 4.305 | 23. | Nobuatsu Aoki | Team Suzuki MotoGP | Suzuki | 2:06.482 | 6.483 |
//$(document).ready(function(){ $("#post_text p:has(img)").addClass("nomargin"); });
$(document).ready(function(){
$("#post_text p:has(iframe)").addClass("nomargin");
});
// 20150310
//$("#post_text .post-img-title").prev('p.MsoNormal').css( "cssText", "line-height:0!important; margin-bottom:0;" );
$("#post_text .post-img-title").prev('p.MsoNormal').addClass( "imgtext" );
//$("#post_text .post-img-title").css( "cssText", "margin-bottom:0px;" );
$("#post_text .post-img-title").addClass( "imgtext_m0" );
//$("#post_text .post-img-title").next('p.MsoNormal').css( "cssText", "margin-top:10px;" );
$("#post_text .post-img-title").next('p.MsoNormal').addClass( "imgtext_mt10" );
További cikkeink a témában |