Motor hírek
Kallio két versenyen is rajthoz áll
A KTM nemrég bejelentette, hogy a nyári szünet előtt és után is indít egy harmadik motort egy-egy futamon a MotoGP-ben, amelynek nyergében az osztrákok tesztpilótáját láthatjuk majd.
részletekArat a halál a Man-szigeten
Háromra nőtt az idei Man-szigeti TT haláleseteinek száma, méghozzá 24 óra alatt: Davey Lambert és Jochem van den Hoek után a legendás futam leggyorsabb ír motorosa, Alan Bonner vesztette életét.
részletekMár két halott a Man-szigeten
Újabb halálos áldozatot követelt a világ legőrültebb utcai motorversenyeként ismert Man-szigeti TT: a holland Jochem van den Hoek 24 óra alatt a második versenyző, aki meghalt a 60 kilométeres versenypályán.
részletekRossi fél, hogy megismétlődik a jerezi betli
Hasonlóan rossz a barcelonai aszfalt állapota, mint volt a néhány héttel ezelőtti másik spanyol verseny helyszínén, ezért a „Doktor” attól tart, hogy a Katalán Nagydíjon is szenvedni fognak a Yamahák.
részletekÚjabb halál a Man-szigeti TT-n
Minden évben az egyik legnagyobb kihívással és vakmerőséggel járó motoros esemény a Man-szigeti TT, sajnos idén sem múlik el tragédia nélkül. Davey Lambert a vasárnapi versenyen történt bukásának következményeibe halt bele.
részletekMassáéhoz hasonló horrorbaleset - túlélte!
Joshua Boyd újjászületett, miután egy Felipe Massáéhoz kísértetiesen hasonló, borzalmas balesetet élt túl nagy szerencsével a híres norfolki pályán. Videón az eset, döbbenetes felvétel.
részletekPetrucci: A házamat is eladtam volna ezért
Érthető módon rendkívül boldogan nyilatkozott a hazai közönsége előtt dobogóra álló Danilo Petrucci, aki mugellói harmadik helyével legjobb száraz pályás eredményét érte el a MotoGP-ben.
részletekLorenzo: Rossi feltartott engem
Igen izgalmas Olasz Nagydíjnak lehettünk részesei vasárnap délután Mugellóban, amit a hazai közönség előtt versenyző Dovizioso nyert meg. Lorenzo viszont ismét beszólt nagy riválisának, Rossinak.
részletekDovizioso győzelemre vezette a Ducatit
A Moto3 és a Moto2 után a királykategóriában is olasz siker született, ráadásul olasz motoron: Dovizioso karrierje harmadik MotoGP-s sikerét aratta a bolognai gyártóval.
részletekVinales ismét a pole-ban Rossi előtt
Idei harmadik rajtelsőségét szerezte meg a spanyol Mugellóban, megelőzve a hazaiak kedvencét, Valentino Rossit és a leggyorsabb ducatist, Andrea Doviziosót. A Repsol Hondák a második sorba szorultak.
részletekRossi sérülése ellenére az élre ugrott
Először Aleix Espargaro, majd Jorge Lorenzo vezetett, végül azonban a hazai pályán versenyző, egy hete motokrosszbalesetet szenvedő „Doktor” zárta az első helyen a harmadik mugellói szabadedzést.
részletekRossinak nagy fájdalmai vannak
Valentino Rossit csütörtökön versenyzésre alkalmasnak nyilvánította az orvosi stáb, ám múlt heti balesete még nagyon is zavarja, váratlanul nagy fájdalmat érez motorozás közben.
részletek