DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
20:14

Szerintünk Alonso kiegyezne ezzel 45 perc múlva.

A Q3 végeredményével búcsúzunk, addig is olvassátok el az időmérőről készült összefoglalónkat! Holnap is itt leszünk a futam élő közvetítésével - jó éjszakát mindenkinek!

Lewis Hamilton lemaradása 446 ezred, mindössze 24 ezreddel Bottas előtt - Kimi Raikkönen hátránya már több mint hét tizedre rúgott, de nem is ez volt a legmeglepőbb, hanem hogy Daniel Ricciardo Red Bullját még Esteban Ocon is felülmúlta.

"Micsoda kör!" - mondta a Ferrari-pilóta, aki természetesen új körrekorddal szerezte meg pályfutása 50. pole-pozícióját a Forma-1-ben.

Verstappen sem, Vettel viszont igen! A német mindössze 86 ezreddel autózott jobbat a Red Bull pilótánál!

Amikor Lewis Hamilton átszeli a célvonalat, véget is ér a Q3, a brit nem javít.

Valtteri Bottas egyelőre negyedik, vajon lesz-e második mért köre?

A holland ugyanazt csinálja, amit a Q3 elején, begyorsít az első szektorban, majd visszavesz a következő kettőben, azaz két bemelegítő kört tesz meg.

Max Verstappen újból elsőként próbálkozik.

A pilóták elindulnak a második körre - vajon Red Bull-, Mercedes-, vagy Ferrari-pole-pozíciót látunk két és fél perc múlva?

Gyorsan megjegyezzük: Verstappen még nem szerzett pole-t az F1-ben, ha most sikerülne neki, a legfiatalabb rajtelsővé válna a sportág történetében - a rekordot jelenleg Sebastian Vettel 21 évvel és 72 nappal tartja, még a 2008-as Olasz Nagydíjról. Verstappen ma 20 éves és 28 napos.

Ricciardo mindeközben a negyedik, több mint 8 tizeddel a holland mögött.

Max Verstappen azonban újfent letaglóz mindenkit: 1:16,594-gyel az élen, három lila szektorral.

Sebastian Vettel az élen! A Ferrari egy tizeddel javítja meg Hamilton idejét.

1:16,934-gyel Lewis Hamilton az élen - csak szólunk, Verstappen ennél négy tizeddel volt jobb a Q2-ben.

Mögötte Valtteri Bottas sem erőlteti, ő be is jön a bokszba.

Max Verstappen fogja elsőként átszelni a célvonalat az első körösök közül, de a kettes szektorban elvette a gázt.

Sorban rajzanak ki az autók a bokszból, elindult a harc a pole-pozícióért a Q3-ban!

Ha valaki csodálkozna, hogy miért vannak ennyien a lelátón szombat lévén: Mexikóban vagyunk!

A Q2 végeredménye:

A kiesők közé Vandoorne, Alonso, Hartley, Stroll és Massa iratkozott fel.

Véget ért a Q2.

Másodpercekkel a vége előtt a kamera megmutatta a bokszban tehetetlenül ácsorgó Alonsót, aki rajtbüntetései miatt a mezőny végéről fog indulni.

Lewis Hamilton ismét próbálkozott, de csaknem egy másodperccel maradt el Verstappentől.

Íme a leggyorsabb szektorok az időmérőn:

A Q1-ben remeklő Alonso egyelőre még nem futott mért kört.

Ehhez képes Jos Verstappen rezignáltan vette tudomásul fia ideiglenes első helyét.

Verstappen formában, abszolút leggyorsabb első és harmadik szektor után a legjobb kör is az övé, 1:16.524-gyel új körrekordot futott, fél másodpercet adva Hamiltonnak.

A pályabírók gyorsan letolták az autót.

A visszajátszásból kiderült, hogy az STR12-es ugyanúgy kezdett el füstölögni, mint korábban Pierre Gasly autója.

Brendon Hartley edzése ezen a ponton véget ér: a második futamára készülő új-zélandi alatt megadta magát a Toro Rosso.

Már Hamilton az első, de ő sem tud beférni 1:17 alá.

A finn F1-es pilóta már négy tizeddel jobb, mint a brit Q1-es legjobbja, és mire ezt leírtuk, már Vettel vette át a vezetést.

A két Mercedes futja meg az első mért köröket, Bottas nem fér be 1:17 alá, Hamilton azonban újra nekilódul, valószínűleg hibázhatott.

És máris folytatódik az időmérő edzés, autók a pályán a Q2-ben.

A Q1 végeredménye:

Nem mindenki örülhet azonban: Ericsson, Wehrlein, Magnussen, Grosjean és Gasly búcsúzik az első szakasz végén.

Fernando Alonso utolsó körén abszolút legjobb középső szektort futott, mindössze két tizeden belül Hamiltonhoz képest!

A kockás zászló jelzi a Q1 végét.

"Megjavult" - válaszolják a bokszból - most igazán nem jönne jól egy technikai hiba, de mikor örülnek neki?

"Nincs hajtás, mintha a turbó lenne" - üzeni Fernando Alonso a McLarennek.

Az Instagramon közben megcsodálhatjuk a Timo Glock által élvezett panorámát.

 

That's pretty much the best place you can race #f1

Timo Glock (@realglocktimo) által megosztott bejegyzés,

Lewis Hamilton mindeközben arra panaszkodik, hogy néhol kihagyást érez a motorjában, gyorsan be is jött a bokszba.

A kieső helyeken Gasly mellett egyelőre Grosjean, Vandoorne,, Magnussen és Ericsson áll.

Alonso mindeközben az ötödik ultralágyon!

A Mercedeseknek "rengeteg" lila színű Pirelli-szettje van, ezért nem spórolnak vele, míg a Red Bullok és a Ferrarik mindent megtesznek azért, hogy egy új garnitúrát megtartsanak vasárnapra. 

Ahhoz képest, hogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a ultralágyon futott, Verstappen és Vettel is két tizeden belül az ezüstnyilakhoz szuperlágyakon.

Folyamatosan záporoznak a jobbnál jobb köridők, előbb a két Ferrari állt az élen, most a Mercedesek ugrottak előre.

VIVA MEXICO!

Sergio Perez a Force India csapatrádióján keresztül angolul és spanyol is köszöntötte rajongóit, melyet valódi hangrobbanás követett a stadion-részen.

Mindeközben hivatalos, hogy Pierre Gasly nem fog pályára hajtani a Toro Rossóval.

Az edzés első mért köre Romain Grosjean nevéhez fűződik, de utána csapattársa és Ericsson is csatlakozik hozzá.

A két-két Haas és Sauber mellett Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel is a pályán.

Nyitva a bokszutca, elindult a Q1!

Az idő, mint eddig mindig a hétvége során, csodás, a levegő hőmérséklete 20 fokos, az aszfalté 43.

Szerettel köszöntünk mindenkit élő közvetítésünkben, ahol együtt izgulhatjuk végig az időmérő edzés minden pillanatát.