DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
14:08

Nem volt esélye a Williams kanadai tehetségének: Bottas simán elment Stroll mellett a célegyenesben, így már a finn a harmadik.

Jön a díjátadás, aztán a pódiuminterjúk - mi ezzel meg is köszönjük olvasóink figyelmét, de ne menjetek sehová, hiszen hamarosan jövünk a legfrissebb nyilatkozatokkal!

Ahogy tavaly, valakinek megint sikerült odacsempésznie a magyar zászlót, miközben Hamilton és a Mercedes tiszteletére játszották a brit és német himnuszokat. 

A nap versenyzője szavazás nyertese: Daniel Ricciardo. A Raikkönen elleni előzéésrt meg is érdemelte.

Miközben pedig a versenyzők a ceremóniára készülnek Monzában, mi hozzuk a futam összefoglalóját is.

Mutatjuk a teljes végeredményt:

Hamilton karrierje 59. győzelmét szerezte, mostani sikerével pedig átvette a vezetést az összetettben: hétpontos előnyét hárompontos előnyre változtatta Vettellel szemben.

Ricciardo lett a negyedik, Raikkönen az ötödik, és mögöttük is maradt az Ocon, Stroll, Massa, Perez sorrend, míg a top10-et Verstappen tette teljessé.

Az élen viszont már nem történt változás: Lewis Hamilton magabiztosan húzta be idei hatodik sikerét Valtteri Bottas és Sebastian Vettel előtt.

Közben már az utolsó körben Hamilton, hátrébb viszont a Force Indiák és a Williamsek még nagyon egymáson.

Hopp, ugyanilyen üzenetet kapott Alonso is - most legalább biztos, hogy nem a spanyol játssza el a meghibásodást.

Megvan a harmadik kieső: Ericsson kénytelen kiállni.

Ricciardo közeledése lelassult Vettelhez képest - ebből már aligha lesz előzés a hátralévő szűk három körben.

Íme, képen is az eset:

 

Magnussen Alonso után a nap második legnagyobb hisztijét vágja le Verstappen leszorító manőveréért. A felügyelők azért vizsgálni is kezdték a dolgot.

Ja, amúgy a Mercedesek vezetnek: Hamilton előnye öt másodperc közeli Bottashoz képest, Vettel hátránya pedig lassan a fél percet is eléri.

Ricciardo újabb leggyorsabb kört futott, az utolsó szektorban viszont picit lassabb Vettelnél - hat kör, hat másodperc a különbség.

És meg is van: Magnussen megelőzősévéel Verstappen a tizedik - aztán kissé ki is rakta a dánt.

Hátrébb egyébként Verstappen is vadássza le az ellenfeleket: a futam elején balesetbe keveredő, ezért egy plusz kiállást is beiktató holland mindjárt pontszerző lesz.

Vettelre is közeledik amúgy az ausztrál, de ebben a tempóban nem fogja utolérni a ferrarist - pedig szórja a leggyorsabb köröket.

Itt van képen is Ricciardo manővere:

 

A Red Bull pedig már Vettelre úszítja pilótáját, a német előnye azonban akkora, hogy Ricciardónak bő egy másodpercet kellene hoznia rajta körönként, hogy meglegyen a dobogó.

Ricciardo máris utolérte Raikkönent, és meg is előzte az 1-es kanyarban - ez szép volt az ausztráltól!

Ugyanez felvételen:

 

Alonso még mindig Palmeren rúgózik: amikor közölték vele, hogy kiesett, csak annyit mondott, hogy "karma". A spanyolnak tényleg elgurult ma a gyógyszere...

Na, Ricciardo is megejtette a cseréjét, és rögtön át is ugrotta az Ocon, Stroll, Massa triót - így az ausztrál inkább Raikkönen negyedik helyére lehet veszélyes majd.

Hamilton és Bottas amúgy szépen pingpongozik a szektoridőkkel - kár, hogy négy másodperc a különbség köztük...

Verstappen ismét koccant: ezúttal Grosjeannal ért össze a Haas pilótájának külső ívről történő előzése során.

Hopp, egy lelassuló McLaren-Honda - és nem Alonsóé! Vandoorne alatt kotlott meg a friss erőforrás... Az előrelépés megkérdőjelezhetetlen.

De ez csak eddig tartott: Bottas is megejtette a maga cseréjét, és simán visszaállt a második helyre.

Hamilton is bent járt a bokszban: tökéletes kiállás a britnek, a vezetést most ideiglenesen Bottas ragadta magához.

Vettel az első, aki az élmezőnyből kijött: természetesen szuperlágyról lágyra váltott, hiszen a szabály szerint két különböző keveréket használni kell a futam során.

A kanadai most már előzési távolságban, a Force India fiatalja viszont eddig remekül védekezik. Amúgy valójában az ötödik helyért megy a csata, ha majd mindenki kiállt kereket cserélni, de azért még az ellentétes taktikán lévő Ricciardo a végén még veszélyes lehet rájuk.

Ocon és Stroll megint kezd egymásra találni.

Féltávnál járunk, Vettel most jelezte először, hogy elkezdtek fogyni a hátsó gumik - alighanem lassan jönnek a kerékcserék az élmezőnyben is.

Raikkönen több kemény próbálkozás után most végre el tudott menni Ocon mellett a célegyenesben, aki ugyan megpróbált visszatámadni, de a finn maradt elöl.

"Az öt másodperc egy vicc, egy igazi vicc!" - Alonso nem bírja túltenni magát a Palmer-ügyön...

Na, most Raikkönen és Ocon szolgáltathat némi izgalmat, a ferraris azonban nem igazán tud támadási közelségbe kerülni ellenfeléhez.

A háromszoros vb-első már öt másodperccel vezet Bottas, és hússzal Vettel előtt - ilyenkor bezzeg egy esőfelhőcske sincs Monzában, amikor kellene...

Itt van képen is Hamilton apró hibája:

 

Hamilton kicsit hibázott, de így is magabiztosan vezet. Alonso közben kevesli Palmer büntetését: "Ez egy vicc!"

Stroll is bent járt a bokszban, egy apró hibának köszönhetően azonban ő már Raikkönen mögé tudott csak visszatérni. Mindeközben Palmert öt másodperces büntetéssel sújtották az Alonso-féle sikánlevágásért.

Ricciardo újabb pozíciót javított: Perez mellett ment el egy szép manőverrel.

Ocon reagált Raikkönen lépésére, ennek köszönhetően a francia maradt is a finn előtt.

Raikkönen közben már majdnem beszállt az Ocon-Stroll meccsbe, de inkább bejött a bokszba - elévágással próbálkozik a Ferrari.

Alonso: "A felfelé váltások tönkrevágják a versenyünket!" - megint valami probléma lehet - vagy csak a kétszeres vb-győztes hisztizik?

Hmm, Alonso és Palmer megint egymásra találtak: most a Renault pilótája a sikánt átvágva maradt a spanyol előtt - igaz, a McLaren se hagyott neki igazán helyet...

Vettel körönként 3-5 tizeddel lassabb a Mercedeseknél, nagyon úgy tűnik, hogy erőből itt a Ferrari nem fogja felvenni velük a versenyt. Ezért inkább nézzük a fiatalok csatáját mögöttük!

Érdemes lehet kiemelni Ricciardo kilencedik helyét, ő ugyanis a lágy keveréken van, tehát a futam második felében kapja meg a gyorsabb szuperlágy gumikat.

Hamilton három másodperccel Bottas előtt, aki héttel megy Vettel előtt, mögöttük viszont Ocon és Stroll lassan csatába keveredhet egymással.

A versenyfelügyelők úgy határoztak, senkit nem büntetnek az említett baleset után.

Videón a Massa-Verstappen incidens:

 

Vettel második nekifutásra megelőzte Ocont is, így a négyszeres világbajnok feljött a harmadik helyre.

Hamilton közben már majdnem három másodperccel vezet Bottas előtt.

Újabb előzés: Vettel ment el Stroll mellett, a német feljött a negyedik helyre.

Verstappen és Massa incidensének pillanata:

 

Hmm, a visszajátszás alapján nem is helycsere történt a Ferrarinál, Raikkönen és Vettel meccseltek egymással, a finn azonban elvétette a második sikánt. Verstappen és Massa incidensét pedig vizsgálja a felügyelőség.

Közben a Ferrarik helyet cseréltek: immár Vettel az ötödik, miközben Bottas megelőzte Ocont, így már a negyedik kör elején Mercedes 1-2-t láthatunk...

Itt az első baleset: Massa és Verstappen ért össze, a holland jobb első defektet kapott.

Hamilton már most megnyugtató előnnyel vezet Ocon és Stroll előtt, utóbbit pedig már Bottas szorongatja.

Óriási csata Bottas és Raikkönen között, előbbi azonban végül lenyomta ferraris honfitársát, kihasználva a Mercedes erőfölényét is.

RAJT! Hamilton megőrizte a vezetést, Ocon viszont lerajtolta Strollt, aki mögé Raikkönen jött fel. Bottas, Vettel a további sorrend.

Elindult a felvezető kör, most már senki ne menjen sehova!

És itt is a válasz: a két Red Bull, valamint Palmer és Alonso indul a lágyakon, mindenki más a szuperlágyra voksolt.

Most már tényleg csak pár perc a rajtig, hamarosan kiderül, ki milyen gumin rajtol...

Ejtsünk néhány szót a bajnokság állásáról is, hiszen könnyen lehet, hogy idén először változás lesz az élen, Vettel előnye ugyanis mindössze hét pont Hamiltonnal szemben. Ha a brit nyer, mindenképp átveszi a vezetést a tabellán, köszönhetően több győzelmének.

Természetesen a szokásos légi parádé sem maradhatott el, az olasz nemzeti színekkel:

 

Szűk negyed óra van a rajtig, itt a nemzeti himnusz ideje:

 

S ha már időjárás: mivel tegnap esős volt az időmérő, mindenki szabadon választhat gumikat a rajtnál - vajon változatos stratégiákat látunk az élmezőnyben?

Na, akkor a hivatalos időjárási adatok:

 

Szurkolói felvétel arról, ahogy az egyik Ferrari épp a rajtrácsra készül felállni - természetesen nekik szurkolnak majd a legtöbben, és szükségük is lesz a támogatásra, hiszen Vettel és Raikkönen csak a harmadik sorból indulhatnak.

 

A Mercedes brit pilótája mögött viszont köze sincs a sorrendnek ahhoz, amit a tegnapi időmérőn láttunk - igazából meg se próbáljuk összefoglalni, kit miért büntettek, csak álljon itt két szám: 9 versenyző összesen 150 rajthelnyi hátrasorolást kapott. Az elvileg hivatalos rajtfelállást ide kattintva böngészhetitek át.

A versenyzők természetesen már elkezdtek felállni a rajtrácsra, amelynek éléről az immár egyedüli pole-rekordernek számító Lewis Hamilton indulhat majd.

 

Ha valaki azon aggódna, hogy ma is közel négy óráig tart majd az akció a pályán, akkor megnyugtatjuk: ha az időjáráson múlik, ez nem fog bekövetkezni, ugyanis visszatért a napos idő Monzába.

Köszöntjük kedves Olvasóinkat, már fél óra sincs hátra a szezon 13. Formula-1-es futamáig, az Olasz Nagydíjig - kövessétek velünk a monzai eseményeket folyamatosan frissülő, szöveges-képes-videós tudósításunk segítségével!