DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
19:32

A mezőny nagy része a bokszban, Alonso vezetésével.

A verseny végeredményével köszönjük meg az elmúlt négy órában tanúsított figyelmet első Indy 500-as élő közvetítésünk végén. A Formula.hu-n hamarosan olvasható a verseny összefoglalója, kellemes pihenést, jó éjszakát mindenkinek!

 

A verseny utolsó, ötrésztvevős balesete videón:

A japán versenyző átveszi a győztesnek járó koszorút és a 2%-os tejet a victory lane-en, első nyilatkozatában minden szponzorának megköszönte a győzelmet, kifejezve háláját csapata felé is.

A japán versenyző egyik egyetlen alkalommal nyert az IndyCar-ban, még 2013-ban, Long Beachen, 40 évesen pedig a legnagyobb trófeát is sikerült elhódítania.

Castroneves a második, az újonc Ed Jones a harmadik.

ÉS TAKUMA SATO A 101. INDY 500 GYŐZTESE!

Az utolsó körre fordulva még mindig a japán vezet!

Már csak két kör, Sato még mindig vezet!

Csapattársa, a tavalyi győztes Rossi a hetedik.

Csak jelezzük: az Andretti autói közül Sato az egyetlen, aki végig ottmaradt az élmezőnyben.

Öt körrel a vége előtt Sato visszaelőzi Castronevest!

A brazil elképesztő előzéssel az élre áll!

A háromszoros győztes jön felfelé, Helio Castroneves a második.

Takuma Sato nagyon próbálkozik Chiltonnal, de egyelőre nem tudja megelőzni.

11 körrel a vége előtt ismét zöld zászló!

Fernando Alonso azt nyilatkozta, hogy nagyon jól érezte magát egész nap, és szerette volna legalább befejezni a versenyt, de a motor zajából hallotta, hogy valami elromlott. A spanyol hozzátette, hogy megnyerhette volna az ötszázast, és szeretne visszatérni a Brickyardra.

Alonso kiesése után az F1-es rajongók ég örülhetnek, hiszen Max Chilton vezet Takuma Sato előtt.

A visszajátszásból kiderült, hogy a spanyol versenyző pöccintette meg Sebastien Bourdais helyettesét, mindketten elveszítették autójuk feletti irányítást, a mögöttük megcsúszó Power Hinchcliffe-et találta el - sőt, még Josef Newgarden is megpördült mögöttük, ő viszont folytatni tudta a küzdelmet.

James Davison, James Hinchcliffe, Will Power és Oriol Servia keveredett bele, szerencsére mindannyian megúszták az incidenst.

A mezőny közben újraindult, de a kettes kanyarban négy autó is összeütközött: hosszabb sárga zászló következik.

Az IMS közönsége állva tapsolta az autójából kiszálló spanyol versenyzőt, aki csalódottan veszi tudomásul, hogy nem csak a Forma-1-ben érte utol a balszerencse a Honda-motorok miatt.

Így múlt ki a Honda-motor Alonso alatt:

Sárga zászló, Alonso autója megáll, elfüstölt a Honda!

Alonso zárkózik: Kanaant megelőzve a hetedik.

Alonso a kilencedik, de miután megelőzi Davisont, már a nyolcadik.

Chilton vezet Castroneves, Jones és Sato előtt. 

A mezőny élén zajló csatákat Alonso tisztes távolságból figyeli - lehet, hogy a spanyol már erre gondol.

Zöld zászló!

A verseny jelenleg a 169. körnél jár, 31 kör van hátra - az autók egy tankkal harminc kört tudnak megtenni. Vajon ismét a spórolásról fog szólni a vége?

A mezőny a bokszban.

Néhány kép Scott Dixon elképesztő bukásáról a verseny első feléből - hihetetlen, mit úszott meg az új-zélandi.

Charlie Kimball autója pedig, ugyanúgy, ahogyan Hunter-Reayé, füstölögve megadja magát. Csak szólunk, ez is egy Honda volt...

Sárga zászló, ezúttal Zack Veach lelassul autója miatt.

Ki nézte/nézi így a Monacói Nagydíjat és az Indy 500-at?

Chilton továbbra is az élen, Davison, Kimball és Castroneves előtt.

A McLarennél nagyon szorítanak Alonsóért, aki még mindig a kilencedik helyen halad.

A mezőny túl van a verseny háromnegyedén, 50 kör van hátra még a 101. Indy 500-ból.

Alonso a kilencedik, de többen nem voltak még kint kerékcserén előle.

Chilton az élen, Kimball, Hildebrand, Davison, Castroneves és Servia előtt.

Újfent zöld zászló, folytatódik a verseny!

Némi statisztika a verseny eddigi 143 köréről: 29 változás az élen, 14 különböző éllovas, összesen 694 előzés történt eddig.

Az előrejelzés tanúsága szerint több mint két óra, míg az eső eléri az IMS-t - a mezőny minden bizonnyal száraz pályán fejezheti be a kétszáz kört.

Alonso közben sokat veszített, hiszen a 12. helyre csúszott vissza.

A saját csapatában versenyző veterán Mihail Aljosinnal koccant az egyes kanyarban, szerencséje van, hogy ennyivel megúszta.

A mezőny két kanyart tett meg, és ismét meglendül a sárga: Ed Carpenter első szárnyának bal oldala szakadt le.

142. kör: zöld zászló!

Hunter-Reay motorhibája:

Alonso egyik legnagyobb riválisa búcsúzott a versenyből - a spanyol Rossi, Kanaan és Castroneves előtt továbbra is az élen áll.

Természetesen ismét pályán a pace car.

Az amerikai számára ennyi volt az Indy 500.

Hunter-Reay autója lelassult!

Rossi a második, RHR lendületet veszített.

Alonso azonban hamar visszavágott!

Helycsere az élen: RHR megelőzte Alonsót.

A pace car bent, a mezőny a pályán méghozzá sebességben, a 134. körben ismét újraindul a verseny!

Így vette át az Alonso a vezetést a sárga zászló meglengetése előtt:

Újfent sárga, ezúttal egy pályán heverő alkatrész miatt.

Fernando Alonso megelőzi Hunter-Reayt, és ismét az élre állt!

Zöld szászló a 129. körben, újraindul a mezőny!

Az autójából azóta kiszálló Lazier autóját hozzák vissza a pitre.

A verseny első részét az élbolyban töltő Ed Carpenter a 11., csapata szerint még visszakerülhet a győzelemre esélyesek közé:

Újabb kieső, Sage Karam autója állt meg a pályán.

Lazier kicsúszása Will Power szemszögéből:

A McLaren központjában, a wokingi MTC-ben így drukkolnak Fernando Alonsónak:

Nyit a bokszutca, amezőnyből többen is kiállás mellett döntenek.

Kemény becsapódás volt:

A 49 éves pilóta még mindig az autójában ül.

A Lazier Racing Partners színeiben induló amerikai a kettes kanyarban veszítette el az irányítást autója felett.

Az 1996-os győztes Buddy Lazier az.

Sárga zászló, baleset a pályán.

A Sebastien Bourdais helyén versenyző James Davison első szárnya libeg az autó elején, mivel nekiment Oriol Servia autójának.

Hunter-Reay egészen sok, 3,5 másodperccel vezet Rossi, Alonso, Castroneves és Power előtt. A Penske is beszáll a győzelemért folytatott csatába?

Ti izgultok? Az Indianapolis Motor Speedway igen! 

Alonsóval együtt.

És Hunter-Reay is kint.

A 113. körben Rossi a bokszban.

A lekörözés előtt álló Will Power a bolondját járatja Hunter-Reay-jel - az amerikai sokáig nem tudta megelőzni a Penskést.

Castroneves a bokszban, így az Andretti Autosport autói az élen.

Így áll a mezőny 100 kör után:

Az élen álló Castroneves háromszor nyert már a legendás versenyen, a mögötte haladó Hunter-Reay és Rossi is behúzott már egy-egy diadalt a Brickyardon.

A mezőny átlépte a 100 kört, azaz féltávnál jár a 101. Indy 500.

A 94. körben Castroneves az élen, Alonso pedig a harmadik!

RHR visszavette a vezetést Rossitól, de már Castroneves is megelőzte a tavalyi győztest.

Remek fotó felülnézetből: Alonso nagyon jól érzi magát az élmezőnyben.

Rossi az élen, RHR a második, Chilton a harmadik.

Alonso közben egyre feljebb, már a negyedik.

De már Hunter-Reay az élen.

A bokszban nem járó Chilton-Power páros az élen.

A pace car bejött, a mezőny ismét száguld a 84. körben!

Marco Andretti autójáról lehulló hátsó szárnyelem volt a ludas:

Amíg a pace car a pályán, a pilóták újra a bokszban.

Ismét sárga a pályán, ezúttal nem baleset, hanem egy pályán heverő légterelő-elem miatt.

Rossi nagyon nézelődik RHR mögött, de nem előz.

Hunter-Reay átvette a vezetést csapattársától.

Videó Jack Harvey korábbi kicsúszásáról:

Rossi és Hunter-Reay az élen, a középmezőnyben pedig óriási csata zajlik!

A 75. körben újraindul a verseny!

"Hárman-négyen autóztunk egymás mellett, kívülre kerültem, és onnantól pedig már nem tudtam tartani" - mondta az esését karcolás nélkül megúszó Daly.

Hosszabb videó Daly balesetéről:

Dixon: "Csak részleteket láttam a balesetből, de egyértelmű, hogy kemény menet volt!"

A 70. körben továbbra is Sato vezett csapattársa, Rossi, Hunter-Reay és Alonso előtt, a 2011-es második helyezett JR Hildebrand az ötödik. A Penske autói azonban sehol: Newgarden 11., Montoya 13., Pagenaud 14., a sárga alatti előzése miatt áthajtásos büntetést kapó Castroneves a 26. helyen áll.

Daly és Harvey kizúgásával négyre nőtt a versenyt feladók számára.

Videó Daly balesetéről:

Az újonc Daly mögött csúszott ki a pályáról, ő is feladta a versenyt.

Daly balesete alatt Jack Harvey is bajba került.

Az amerikai Charlie Kimball mellé került, a gumitörmelékes íven azonban már nem tudta tartani autóját, és ledarálta a DW12-es jobb oldalát.

Az AJ Foyt Racing pilótája a hármas kanyarban csúszott a falnak.

Sárga zászló, Conor Daly a falban!

Az Andretti Autosport repeshet az örömtől, hiszen négy autójuk is az élen - csak vigyázzanak egymásra!

Sato átveszi a vezetést!

Sato és Hunter-Reay is megelőzte a spanyolt.

Rossi az élen Alonso előtt.

A pace car elhagyta a pályát, a 60. körben újraindult a 101. Indy 500!

Itt pedig egy kép arról, hogy mi maradt az új-zélandi autójából...

A pályakórház előtt álló, interjút adó Dixon:

A mezőny közben újraindult a pace car mögött, ahogyan korábban láthattuk, Alonso-Rossi-Sato sorrendben.

Dixon teljesen egészségesen fest, nyilatkozatában megköszönte az autóját gyártó Dallarának, hogy túlélte az esést - magáról a balesetről azt mondta, nehéz megítélni, hogy ilyen balesetnél az előtte haladó autója hová csúszik, és hogy melyik a helyes irány, ahová ő maga elfordítjatja az autóját.

A múlt héten szintén hatalmasat bukó Sebastien Bourdais természetesen ott van a pályán, és ha még mankóval is, de elsétált az orvosi központig, megnézni, hogy társai rendben vannak-e. Respect!

A pályamunkások még szerelik a szétzúzott kerítést, ezért áll a mezőny nagyjából 20 perce.

Scott Dixont megvizsgálták a pálya orvosi központjában, szerencsére nem szenvedett sérülést.

Amíg a mezőny a pit lane-en áll, íme a sorrend 55 kör után:

 

Jay Howard nyilatkozatában elmondta, hogy gyorsan történt minden, és esélye sem volt arra, hogy odafigyeljen a mögötte haladó Dixonra - amikor a gumitörmelékeken megcsúszott, esélye sem volt arra, hogy megfogja az autót.

Videó az incidensről:

A lekörözött Jay Howard veszítette el az irányítást autója felett - könnyen lehet, hogy defektet kapott -, a mögötte haladó Scott Dixon azonban nem tudta kikerülni ellenfele autóját. A Ganassi-Honda hatalmas erővel csapódott Howardnak, felrepült a levegőbe, és fejjel lefelé érkezett meg a SAFER-falra/kerítésre, Helio Castroneves Penskékje mögött. A DW12-es Honda-erőforrása és hátsó része teljesen leszakadt, hatalmas meglepetésre Dixon azonban saját lábán szállt ki a rommá tört autóból.

Egy kép az incidensről:

A versenybíróság piros zászlóval leállította a versenyt.

A DW12-es modell állóképességét bizonyítja, hogy egyik pilótának sem esett baja.

Dixon Ganassi-autójából szinte csak a cockpit maradt ép.

Scott Dixon és Jay Howard benne van.

Sárga zászló, óriási baleset történt.

Időjárás-jelentés: Indianapolis környékén elszórtan találhatók esőfelhők, nem valószínű, hogy a következő 2 órában esni fog a Brickyard felett.

És most ismét Alonso az élen! Újabb érdekes tény, hogy a vezetésért járó egy pontjával már most többet gyűjtött, mint az egész idei F1-es idényben a McLaren-Hondával.

Az élen állók utolérték a lekörözötteket, s bár Alonso közeledett Rossihoz, nem tudta megelőzni.

A több ex-F1-es messze az élbolytól: Montoya a 23., Chilton a 27.

Érdekes tény: Három korábbi F1-es pilóta áll az élen Alonso, Rossi és Sato révén.

Közben Rossi vissza is vette a vezetést.

A spanyol így előzte meg az Indy 500 tavalyi győztesét: 

Rossi időkközben zárkózik vissza a spanyolra, a 42. kör kezdetén egy hajlszál választja el őket egymástól.

És a 35. körben Alex Rossit vezetve az élen!

A spanyol immár a második!

Visszaállt a világ rendje: Carpenter és Rossi egymást gyepálja az élen, Alonso kicsivel lemaradva a harmadik mögöttük.

A McLaren-Andretti-pilóta korábbi előzése Dixon ellen:

Alonso Carpenter és Rossi mögött a pályán, de még páran várnak első kerékcserével.

Az amerikai és a spanyol is csapataiknál.

Rossi kiállásával Carpenter az első, Alonso a második.

Megindul az első kiállássorozat: Kanaan vezeti a sort.

Rossi begyújtotta a rakétákat: már a második, és Kanaant szorongatja, özben Alonso már Dixont előzi, és a harmadik!

Az orosz születésű, német EDM-producer, Zedd is a helyszínen tekinti meg az Indy 500-at.

Nézzük meg, hogyan vezet a spanyol a Brickyardon!

Fernando Alonso nagyszerűen teljesít, ugyanis a hatodik helyen áll Kanaan, Dixon, Rossi, Carpenter és Hildebrand mögött.

Egy érdekes adat: az élen álló Tony Kanaan már több mint 4000 kört töltött az első helyen karrierje során.

Nézzük, miújság a mezőny végén: az idei Indy 500 egyetlen női résztvevője, Pippa Mann a 31., a '96-os győztes Buddy Lazier és Spencer Pigot előtt.

Will Power közben folyamatosan csúszik visszafelé, már a 10., Alonso viszont feljött a hetedik helyre.

Alexander Rossi már a harmadik, nagyon közel a ganassis kettőshöz.

Változás az élen: Tony Kanaan megelőzi csapattársát, Scott Dixont.

A rajt pillanatai: 

A nagy nevek közben a mezőny sűrűjében: Castroneves a 19., Montoya 21., a címvédő Pagenaud 24.

Rossi és Power nagyot küzd a 4-5. pozícióban.

A sorrend három kör után: Dixon, Carpenter, Kanaan, Power, Rossi, Hildebrand, Andretti, Sato, Alonso

A spanyol jelenleg kilencedik, talán nem rójuk fel neki, hogy nem kakaskodott társaival a verseny legelején.

Dixon megőrizte a vezetést, Fernando Alonso viszont visszaesett néhány helyet.

És elkezdődött a 101. Indianapolis 500!

Pillanatokon belül elindul a mezőny!

Így fest a McLaren motorhome-ja Monacóban: csoda, hogy mindenki a képernyőre tapad?

Ugye?

Josef Newgarden sisakkamerája - Eddie Cheever korábbi F1-es és IndyCar-pilóta szerint olyan, mint ha mi is autóban ülnénk!

Felvezető körökön a mezőny:

A mezőny elindult a pace car mögött, Jeffrey Dean Morgan vezetésével.

Tony George, az Indianapolis Motor Speedway elnökségi tanácsának tagja megadja a híres felhívást a mezőnynek: "Indítsák be motorjikat!"

Zak Brown és Michael Andretti, Alonso projektjének agytrösztjei is készen állnak!

Az utolsó mozzanatok a rajt előtt, amíg a "Back Home Again In Indiana" akkordjai szólnak:

A mezőny néhány perc múlva elindul a pace car mögött, addig tekintsük át a verseny rajtsorrendjét: Scott Dixon indul az élről, Ed Carpenter és Alexander Rossi elől - Fernando Alonso az ötödik helyről kezdheti meg a 200 körös száguldást.

A teljes rajtsorrend ide kattintva érhető el.

Szeretettel köszöntünk mindenkit a 101. Indianapolis 500-as verseny élő közvetítésben, amelyben elejétől a végéig, percől-percre figyelemmel követhetitek a legendás verseny minden egyes pillanatát.