DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
11:08

Button autójára eközben első ízben lágy helyett ultralágy gumi került, Wehrleint meg is előzte. Lemaradása 2,6 másodpercre csökkent.

14 órakor jövünk vissza a második edzéssel!

Egyetlen versenyző sem törte össze az autóját az első tréningen, műszaki okok miatt viszont ketten, Hülkenberg és Ericsson nem teljesítettek mért kört.

Ez tehát a vége: közel egymáshoz a Mercedes és Ferrari, és nincs igazán lemaradva a Red Bull sem.

Leintették az edzést, Verstappen javításán kívül más változás nem történt.

Egyes versenyzők az edzés utolsó perceiben is próbálkoznak: Verstappen például harmadik helyre ugrott, de gyorskörében a legjobb volt az első szektorban.

Egy bevállalós fotós: kíváncsiak leszünk, milyen képek készültek.

Verstappen feljött a negyedik helyre: Hamilton, Vettel, Bottas, Verstappen, Ricciardo az első öt sorrendje, a három nagycsapat közé csak Kvjat furakodik be hatodikként, Raikkönen elé.

A McLaren sem áll rosszul: Vandoorne 12., Button 14. helyre ugrott fel.

A mért körrel rendelkező versenyzők közül egyedül a Toro Rosso párosa futotta meg legjobb idejét a közepes keménységű szuperlágy abroncson – még mindig ez van fent az autókon –, ráadásul egyáltalán nem jelent nekik hátrányt: Kvjat 6., Sainz 9. helyen áll.

Észrevettétek, hogy Bottas sisakja nem a megszokott? Bekékült a finn fejfedője.

A Renault azzal dicsekszik, hogy Palmer 30 körnél jár (ennél többet csak Stroll tett meg, 39-et), arról viszont nem esik szó, miért van Hülkenberg még mindig a garázsban, mért idő nélkül. Neki is olyan eredménytelen edzése lesz, mint Ericssonnak?

Verstappen újra a pályán, 12. helyén és 10 megtett körén kell gyarapítania.

Vannak, akik számára ismerős a Haas új festése. 

Vettel szétválasztotta a Mercedeseket, 1:13.6-tal a második helyre lépett fel.

Monacóban egy régi F1-es versenygépbe is bele lehet botlani, a Renault 1977-es masinájába: a gyártó 40. évfordulóját ünnepli annak, hogy először szerepelt a Formula-1-ben.

Ericsson már laptopozik, a Sauber közölte, hogy váltóhiba miatt véget ért az edzése. Egyetlen mért kört sem tett meg a svéd.

Mi a helyzet Jenson Buttonnal? A brit továbbra is lágy gumin rója a pályát, 16 kört tett meg egyetlen szettel. Az utolsó, 18. helyen jár, 4,6 másodperccel lassabb Hamiltonnál.

Hamilton 1:13.429-es új legjobb köre már gyorsabb a tavalyi pole-pozíciónál.

Így állunk féltávnál: a Mercedesek átvették az uralmat.

Bottas azonban csapattársánál is gyorsabb, 1:13.828-cal a finn az élen.

Hamilton következő próbálkozása már elegendő volt az első helyre: 1:13.945.

Ericsson nem számíthat sok jóra az edzésen: rádiózása szerint a váltóval voltak gondjai, legutóbb pedig padlólemezét cipelték a csapat szerelői, a felette levő autó nélkül.

Végül Hamilton köre a második helyre volt elegendő, 0,066-tal Vettel mögött.

Perez ugrott a második helyre, de végre Hamilton autójára is felkerült az ultralágy: további változás várható az eredménylista élén.

Verstappen egy ideje már nem hagyta el a bokszot, a Red Bull nagy erőkkel szereli autóját.

Négy különböző autó az első négy helyen: Vettel (Ferrari), Kvjat (Toro Rosso), Ricciardo (Red Bull) és Massa (Williams).

Most pedig Kvjat ugrott fel a második helyre: meggyőző, hogy a két Toro Rosso szuperlágyat használ, miközben a körülöttük levő versenyzők ultralágyat. 

Eközben a Red Bull és Mercedes eredménylistában jelentkező fölényét felváltotta a Ferrarié: Vettel az első, Raikkönen a harmadik pozícióban – igaz, ahogy ezt leírtuk, a finnt hátraszorította Carlos Sainz.

30 perc elteltével két versenyzőnek nincs még mért ideje: Hülkenberg és Ericsson a bokszban tartózkodnak, de 3 kört már teljesítettek.

Helyszíni beszámolók szerint Jenson Button számos alkalommal alulkormányzottsággal küzd autójával – csapattársa, Vandoorne sokkal magabiztosabb a volán mögött.

Van a mezőnynek egy Monaco-szűz tagja: Esteban Ocon soha, semmilyen kategóriában nem szerepelt még a hercegségben. Ennek ellenére a 8. helyen áll, és nem úgy tűnik, mintha megijedne a falaktól.

Vettel a Red Bullokat és Mercedeseket megelőzve az élre ugrik, 1:14.289 az új mérce.

Monacóban a helyszűke miatt a médiaközpont és a paddock sem a megszokott helyen, a bokszutcával párhuzamosan található, viszont panaszra így sem lehet okunk, hiszen aki kellően nyújtogatja a nyakát, annak a Rascasse-ra nyílik kilátása a sajtóépületből.

A kép hátterében egyébként látszik, hogy a hegyeken egyelőre elég felhős, ködös állapotok uralkodnak, azaz a szerdai verővényes napsütésnek egyelőre nincs nyoma.

A nyolcadik helyen álló Kimi Raikkönen pedig kicentizte a távolságot.

Defektgyanú Vertappennél, aki jelenleg harmadik a Mercedesek szendvicsében.

Közben Ricciardo már a két évvel ezelőtti pole-idő alatt: 1:14.884 ultralágy abroncson.

Buttonnak is van mért ideje, egy 1:22-es sétakör. A brit az egyetlen, aki nem ultralágy vagy szuperlágy, hanem lágy gumit használ: ez érthető annak fényében, hogy csak most ismerkedik a McLarennel.

Közben már 10 pilóta az időeredmények listáján, 1:15.1-gyel Bottas vezet Verstappen és Hamilton előtt.

A visszajátszások szerint egy karbonelem le is szakadt róla…

Így mutat a Haas újrafújt autója Monacóban: valóban harmonizál a környezettel.

A Williams közben már bokszkiállást is gyakorolt: alanyuk, Stroll egyike a négy versenyzőnek, aki rendelkezik mért körrel.

Kétséges, hogy az átlagos 5 másodperces gyorsulás most elérhető lesz – Bottas mindenesetre villantott egy 1:16-os kört szuperlágyon.

Nézzük csak meg a tavalyi pole-pozíciós időt: Ricciardo 1:13.622-es körrel kvalifikált az élre. 2015-ben 1:15.0 ért rajtelsőséget.

A két Mercedes is feliratkozott a köridőlistára, de lassabbak Verstappennél.

Mások viszont nem vesződnek installációs körökkel: 1:19.424-gyel Verstappen megfutotta az első gyorskört. Figyelemreméltó, hogy már most az ultralágy gumit használta.

Button első körében fékezett egy füstölőset, a tapogatózás után vissza is tért a bokszba.

Különösen ő: a 2009-es világbajnok, Jenson Button a Monacói Nagydíj erejéig visszatér a Formula-1 mezőnyébe. Még egyszer sem ült 2017-es autóban.

Vettel korán elhagyta a bokszot, hogy már a jelzőlámpánál legyen, mikor annak színei zöldre váltottak. Többen még így is előtte értek a pályára: mindenki igyekszik kihasználni a 90 percet.

Több csapat is jelentősebb fejlesztésekkel készült a Monacói Nagydíjra. A T-szárny például még mindig tartogat újdonságokat, erre a versenyre a Red Bull dupla rétegűt hozott, a Force India pedig bemutatta az első tripla T-szárnyat.

Na be beszéljünk a lényegről, az F1-ről: néhány statisztikai adat arról, milyen megerőltetésnek vannak kitéve az autók Monacóban. Őszintén szólva nem nagynak, sokkal valószínűbb, hogy a versenyző vágja oda a szalagkorláthoz, nem pedig az autó megy tönkre.

Egyébként a teljes versenyhétvégére a rendhagyó menetrend jellemző: a WTCC edzései is kezdetüket veszik ma, a Nordscheifén ugyanis szombaton versenyeznek Micheliszék. Akik ki akarnak igazodni a káoszon, itt elolvashatják hétvégi programunk.

A 2017-es öt nagydíjból hármat nyert a Mercedes, kettőt a Ferrari: érdekes lesz látni, kinek kedvez az eddigi versenyhelyszínek közül egyikhez sem hasonlítható, szűk utcai pálya. Lewis Hamilton például nagyon igyekszik bizonyítani, hogy nekik nem.

Aki már egy ideje követi a Formula-1-et, nem lepődik meg rajta, hogy csütörtökön jelentkezünk: a Monacói Nagydíjon hagyományosan ez a szabadedzések napja, pénteken pedig pihen a mezőny, hogy aztán szombaton a megszokott mederben folytatódjon a versenyhétvége. Pontban 10 órakor tehát indul az első szabadedzés!