DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
16:52

Itt a Q2 végeredménye:

Ezzel most megköszönjük a figyelmet, ez volt a Brit Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítése, de maradjatok velünk, mert hozzuk a legfontosabb nyilatkozatokat és helyszíni érdekességeket!

A 2. helyezett Piastri és az 5. helyezett Hamilton között egyetlen tized. Piastri hibázott, Norris hibázott, Hamilton hibázott, mindnek meglehetett volna a pole.

Itt a végeredmény:

ELKÉPESZTŐ! NEM PIASTRI, NEM NORRIS, NEM HAMILTON, HANEM MAX VERSTAPPEN!

Piastri  három brit előtt, de jön Verstappen...

A Mercedesek jönnek elől, aztán Bearman, majd a két McLaren, a két Ferrari, Alonso, Gasly, utolsóként pedig Verstappen. Ilyen sorrendben várhatjuk tehát a köridőket.

A visszajátszáson látszik, hogy Piastri keményen odacsapta a padlólemezt a Stowe-ban. Talán nincs nagy baja az autónak. De a Hamilton előtti 135 és a Norris előtti 172 ezred előny talán ki is tarthat. 

Szóval Piastri, Hamilton, Norris, Verstappen, Leclerc, Russell, Alonso, Bearman, Antonelli, Gasly a sorrend egy kör után. Gasly próbálkozása értelmezhetetlen volt, Russell hatodik helye viszont decens a használt gumin.

Hamilton! Feljön a második helyre, szétválasztja egymástól a két a McLarent, Leclerc csak az ötödik Verstappen mögött.

Az első körök után Piastri szűk három tizedet ad Verstappennek, szűkk kettőt Norrisnak, de nézzük a Ferrarikat...

Kezdődik a Q3, Bearmané lesz az első mért kör, majd jön Verstappen, Antonelli, Piastri, aztán a többiek. Fontos kiemelni a köridők majdani értékeléséhez, hogy a két Mercedes és Gasly használt lágyakon van.

Máris jön a Q3, melynek a legnagyobb kérdése természetesen az, hogy meglesz-e a Ferrari idei első "rendes" (azaz nem sprintes) pole-ja.

Pierre Gasly továbbment, Alonso természetesen bent van, de a csúcsteljesítmény a HATODIK helyen záró Bearmané!

És Sainz is kiesik! Itt a vége!

Hadjar kiesik, Albon kiesik, Ocon kiesik, Tsunoda kiesik...

1-2. helyen a két Ferrari! Persze még sokan jönnek!

Jönnek szépen lassan mindannyian, a két Meercedes vár a legtovább. Verstappen és Albon pedig már kezdik a körüket, aztán jön Bearman, aztán a többiek... Kemény csata lesz a továbbjutásért.

Hat perccel a vége előtt üres a pálya, nézzük az állást. Az utolsó ötös mellett tehát Albon és Bearman futott használt Pirelliken.

Mindenkinek megvolt a köre, Bearman is használton jön be a kilencedik helyre! A kiesők jelenleg Hamilton, Antonelli, Leclerc, Gasly és Tsunoda. Ők mind használtakon voltak.

A kellemetlen az, hogy Albon is használton jött, és ő is megvertea Ferrarikat. Norris az élen közben!

Verstappen borzalmasan megveri a használt gumin érkező Ferrarikat, Piastri ezredre azonos kört fut a hollanddal.

Tulajdonképpen papírforma a Q2-esek névsora. És Tsunoda.

Verstappen kezdte meg elsőként a gyorskörét a Q2-ben – három perccel a kezdés után, nem sietett senki.

Oliver Bearman a harmadik helyen a Q1-ben. Mennyire fogja ő fájlalni azt a tízhelyes rajtbüntetést nemsokára...

Itt a Q1 végeredménye, 5 tized hátránnyal már nem lehetett továbbmenni:

Itt a vége, kiesik az elmúlt hetekben remeklő két Sauber, a balesetező Colapinto, a Q1-es kiesések csúcsát tovább javító Stroll, és az utolsó pillanatban kipottyanó Lawson is, aki a Stowe-ban hibázott.

Sainz végül a nyolcadik helyen, Gasly bejön a 15. helyre, így Hamilton továbbmegy 14.-ként.

Sainz nagyon jó körön, Gasly is gyors...

Leclerc megelőzi, Hadjar megelőzi, Lawson mögé jön, így végül megúszta!

Hamilton pedig még nagyobb veszélyben lehet...

Tsunoda már csak a kilencedik, amikor átment a vonalon, még a hatodik volt. Nem biztos, hogy meglesz ez neki...

Tsunoda nyolcadik, Bearman a harmadik, Ocon a hetedik, Leclerc megúszta a vizsgálatot. Zajlik az élet!

Verstappen az élre áll, Tsunoda javít, nem is keveset, Bearman lila középső szektoron...

Lehet javítani! Albon feljön a harmadik helyre! Jönnek a Sauberek... Hülkenberg a 14., Bortoleto pedig eggyel hátrébb löki azzal, hogy feljön a 11. pozícióba.

Leclerc-t sárgazászlós kihágás miatt vizsgálják.

Hamilton jelenti: a pálya csúszósabb, mint volt.

Folytatódik az edzés, bő hat perc van hátra a Q1-ből, az eső csepereg. Lassan, de biztosan.

Jelen pillanatban egyébként a két Sauber, a két Alpine és Ocon kiesőhelyen. Colapinto garantáltan ott is marad.

A folytatás 16:21-re várható itteni idő szerint. Ottani szerint épp hatvan perccel előbb.

Egy darabig ment még Colapinto, aztán megállt a bukótérben.

És piros!

Colapinto a falba teszi az autót. Nem volt nagy a temoó, de az autó azért károsodott. Továbbmegy az Alpine, de ebből aligha lesz folytatás!

Alonso az élmezőnyben egyelőre, Tsunoda viszont csak a 14. helyre teszi az autót, miután már mindenkinek van mért köre.

Az a fene nagy helyzet, hogy az első gyorskörök után Verstappen előzi Norrist, Leclerc-t és Hamiltont is, Piastri viszont az élre áll. Annyira nem lassú a Red Bull, legalábbis egyelőre...

Már mindenki a pályán, egyelőre hat versenyzőnek van mért köre, Albon az élen, de hamarosan felül fogják múlni ezt az 1:26,392-t.

A körrekordot 1:24,303-mal Lewis Hamilton tartja még 2020-ból, az edzésen Leclerc ettől több mint egy másodperccel maradt el.

Gasly csepergő esőt jelent a rádión, a radaron esőfelhők látszanak a környéken, nem érdemes sokáig várni.

A Sauberek jöttek ki először, Bortoleto autóját összerakták az FP3-as balesete után.

Kezdődik a Q1!

A három szabadedzést Hamilton, Norris és Leclerc zárta az élen, Monaco után másodszor látszik komoly esély Ferrari-pole-ra.

A versenyirányítás szerint 30 százalék az esély a (komolyabb) esőre.

Verstappen lemondóan úgy nyilatkozott az imént, hogy az időjárás sem játszik a tegnap nagyon szenvedő Red Bull kezére.

Pár perc van hátra az időmérőig, melynek Oliver Bearman egy tízhelyes rajtbüntetés birtokában kezd neki, miután a piros zászló alatt gyorsan hajtott és összetörte az autóját. A stewardok az ezért a cselekményért adható maximális 4 büntetőpontot is odaítélték neki, ezzel már nyolcnál jár a fiatal brit.

Néhány perccel ezelőtt Mészáros Sándor kollégánk azzal az üzenettel jelentkezett be a szerkesztőségi chatbe a helyszínről, hogy szemerkél az eső – azaz a tavalyi év után ismét beleszólhat a hétvégébe az időjárás!

Szépséges szombatot mindenkinek, következik az F1-es Brit Nagydíj időmérő edzése!