DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
12:56

Eddig tartott Hadjar vezetése, Verstappen ismét javít. Legjobb körideje most egy 1:15,130 a sárga oldalfalú abroncsokon.

Délután négykor kezdődik a Formula-1 időmérője, előtte pedig negyed háromtól a Formula-2 sprintfutamát rendezik meg az imolai pályán. Addig is olvassátok a Formula.hu-t, és tartsatok velünk a kvalifikáció közben is!

Javítások már nem igazán jönnek, így itt a vége. A változatosság kedvéért ismét McLaren egy-kettővel zárul az edzés, ezúttal viszont Norris volt a gyorsabb kettejük közül. Verstappen nem sokkal lemaradva a harmadik, viszont ő az egyel keményebb keverékeken futotta legjobb körét. A végeredmény:

Szépen lassan lepereg az idő, de még mindenki a pályán.

Tsunoda nem tud egy reprezentatív köridőt felmutatni a lágyakon, a japán tapadáshiányra panaszkodik. A 17. helyen áll most.

Hamilton kissé lemegy a pályáról gyorskörének végén, a padlólemezének ez biztos nem tett jót.

Piastri is összerak egy jó kört, egy tizedes hátrányban bejön Norris mögé a második helyre. Négy perc van hátra az edzésből.

Eközben Norris hibázik a Tamburellóban, átszánkázik a sóderágyon.

A Williamsek jó körön voltak, de két erős szektor után mindketten visszaestek az utolsó szektorban, így nem javítanak.

Norris panaszkodik a csapatrádión: nem érződik jónak az autó, különösen az első szárnnyal vannak problémái. Ehhez képest azért vezet a brit...

Antonelli a negyedik helyre jön be a lágyakon, csupán picit több mint egy tizeddel lassabb, mint Piastri.

Piastri is végre megy egy gyorskört a lágyakon, de csak Verstappen mögé jön be. 0,376 másodperccel marad el Norristól.

Piastri alulkormányzottsággal küzdött a gyorskörén, így hibázott egyet. Norris viszont javít, átveszi a vezetést a lágyakon, ideje 1:14,897.

Többen is próbálkoznak a lágyakon: Piastri elveszi a körét, Verstappen viszont lila első szektorral nyit, a második szektora azonban nem jó.

Russell próbálkozott volna egy gyorskörrel a lágyakon, de belehibázik. Így is közel két tizedmásodperces hátrányban volt már a második szektor után Verstappenhez képest.

Nem csak Albon tempója erős a Williamsben - Sainz a harmadik helyre ugrik fel!

Hadjar és Sainz koccannak majdnem össze a bokszutca kijáratánál, kissé figyelmetlen volt a francia.

Albon ismét jó tempót megy a Williamsszel, most éppen a hatodik a brit-thai pilóta, éppen megelőzve Piastrit.

Verstappen tovább javít, míg csapattársa, Yuki Tsunoda csak a 10. helyen van, több mint egy másodperces lemaradásban.

Lawson maga sem tudja, hogy nem lett ebből a megforgásból nagyobb baj...

Az edzés felénél így állunk most:

Lawsonnak volt egy meleg helyzete, megpörög az új-zélandi, de folytatni tudja.

Hoppá, szép kör Isack Hadjartól a Racing Bullsban! Az élre ugrik a francia a közepeseken, picivel megelőzve Verstappent. 

A brit hét századmásodperccel Verstappen mögé érkezik a második helyre.

És a holland az első, bő két és fél tizedmásodperc előnnyel áll az élre. Norris következik utána.

Az ausztrál bejön Hamilton elé az első helyre, de Verstappen is egy gyorskörön van épp ugyanazokon a gumikon.

A tegnapi nap leggyorsabbja, Oscar Piastri is már a pályán a sárga oldalfalú abroncsokon. 

Mármint Hamilton Ferrarija :)

Egyre többen hajtanak ki a lágyakon, egy kis időre a tegnap is erős tempót mutató Pierre Gasly áll az élre. Most viszont már megint Ferrarija a leggyorsabb a közepeseken, ideje egy 1:15,866.

A Stake-ek a lágyakat, Hamilton a közepeseket próbálgatja, de a mezőny nagy része még mindig csak a garázsban dekkol. Igazán harmadik szabadedzéshez méltó jelenetek...

Hamilton elmondása szerint tegnap két apróságon változtattak a második edzésre, emiatt pedig szörnyen visszaesett a teljesítménye. Vajon sikerült megtalálnia a megoldást a Ferrarinak? Mindenesetre az időmérőig még van pár órájuk.

És immár Norris sem magányoskodik egyedül a pályán, szépen lassan jönnek a többiek is. Köröznek az Astonok, Hamilton és Hülkenberg is. 

Norris a hétvégén először leteszteli a kemény keverékű abroncsokat, a többiek még a garázsban várnak.

Kezdünk is, Norris elsőként kint a pályán.

Tegnaphoz hasonlóan ma is gyönyörű idő fogadta a mezőnyt, 20 fok és napsütés.

Ejtsünk pár szót a McLarent üldözőkről is. Max Verstappen nem örült a Red Bull tegnapi teljesítményének, a holland szerint hiányzik a tempójuk a wokingiakhoz képest. A mercedeses George Russell is belátja, hogy jócskán le vannak maradva a papayáktól, de a lágy gumik még okozhatnak meglepetéseket. Verstappen és Russell nyilatkozata.

Nagyon komoly szurkolótábor fogadta a Ferrari párosát a helyszínen, Leclerc-éknek azonban össze kell szedniük magukat, ugyanis tegnap kissé szenvedtek a maranellóiak. Hamiltonnak például a fékekkel akadt problémája

Ma már egyébként rendeztek egy versenyt az imolai pályán: a Formula-3 sprintfutamát Tim Tramnitz nyerte, a futam végeredménye ezen cikkünkben megtekinthető.

 

Mindkét tegnapi szabadedzést a McLaren párosa zárta az élen, ennek ellenére Oscar Piastri és Lando Norris is óvatosan nyilatkozott a pénteki nap végén. Aki lemaradt volna a versenyzők nyilatkozatairól, az Piastriét itt, Norrisét pedig itt találja. 

Köszöntünk mindenkit a harmadik szabadedzés élő szöveges közvetítésén! Hamarosan megkezdi utolsó edzését a mezőny Imolában a délutáni időmérő előtt.