DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
14:29

Az utolsó kanyarban csúszik ki a brazil, megsérül az autó eleje. A pilóta jól van, nem volt nagy az ütés.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Folytatás délután ötkor a második szabadedzéssel, addig pedig következnek az F3 és az F2 időmérői.

Akkor ez ennyi is volt. McLaren egy-kettő az imolai nyitányon, Sainz a harmadik helyen a Williamsszel. Végeredmény: 

Emiatt jött a piros zászló:

HOPPÁ, itt a vége az edzésnek: Bortoleto töri össze a Stake-et!

Az első öt egy másodpercen belül van köridőt tekintve. Nagyon szoros a mezőny!

Pár perc van hátra az első szabadedzésből, szinte a teljes mezőny a pályán.

Meglepetés még a top tízben a két Stake jelenléte, nagyjából négy tizedmásodperc a lemaradása a két neonzöld autónak az első helytől.

Sainz feljön a McLarenek mögé, mindössze 52 ezredmásodperccel marad el Piastritól.

13 perccel a vége előtt így állunk:

Albon ralizik egy kicsit, lehajt a pályáról. Ez biztos nem tett jót a Williams padlólemezének...

Leclerc a gyorsköre végén behajt a bokszba, Hamilton pedig elveszi a körét egy lila első szektor után.

Hamilton az autóra, Hülkenberg Hamiltonra panaszkodik. A német szerint a brit túl lassan hajtott az emelkedőn felfelé.

Úgy tűnik, az az első szektor a Williamsnek lett kitalálva, hiszen Albon után most Sainz futja meg ott az eddigi legjobb időt. 

Hamilton is megvillantotta a Ferrari tempóját, a brit a negyedik helyen áll. Leclerc most még nem fér be a top tízbe. 

Albon a Williamsszel megfutja az eddigi leggyorsabb első szektort, összességében viszont csak a nyolcadik.

Norris ezt a körét már nem veszi el, a második leggyorsabb kört futja a brit. 32 ezreddel marad el Piastritól.

Gasly tempója a közepesek után a lágy abroncsokon is remek, a francia a harmadik helyre jön fel a McLaren és a Mercedes mögé.

Norris is a friss lágyakon próbálkozik, elmarad azonban Piastritól. Elveszi a gázt az utolsó szektorban, így nem tudjuk meg, mennyire lett volna az ausztráltól. 

Eddig volt Russell a leggyorsabb, ugyanis Piastri a friss lágyakon az élre ugrik. Eközben a Mercedes britje csapattársának autóját szemléli.

Na, amint ezt leírtam, Sainz a második helyre, Verstappen pedig a harmadikra ugrik fel.

A félidőhöz közelítve jelenleg így állnak az időeredmények:

Leclerc alatt nagyon meginog az autó az utolsó kanyarban, de megtartja az irányítást a Ferrari felett a monacói. Csak a 15. és 17. helyen a maranellóiak pilótái. 

A Williamsek ismét jól mutatnak, Sainz a negyedik, Albon a hatodik. A brit istálló az egyik olyan csapat, amelyik semmilyen fejlesztést nem hozott erre a hétvégére.

Az Alpine franciája boldogan jelenti a rádión, hogy jónak érződik az autó.

Gasly a közepeseken megy egy jó időt, most a második a francia a két Mercedes között, ők viszont a lágyakon futották legjobb köridejeiket.

Az eddig a 18. helyen álló Verstappen is megmutatja a Red Bull tempóját a lágyakon, de sárga utolsó szektorának köszönhetően csak a 11. helyig jön fel. 

Russell most a leggyorsabb három lila szektorral, ideje 1:16,599. 

Közben Bortoleto ugrik fel a közepeseken a második helyre, jól eltalált kör lehetett. 

Leclerc panaszkodik, hogy bevág a szél a sisakjába, a csapat viszont nem akar most ezzel foglalkozni.

Bearman hamar kihajtott egy körre az edzés elején, azóta viszont a Haas garázsában vesztegel a brit.

Ez már egy jobb idő, Norris mögött a Mercedes, a Ferrari és az Aston Martin párosai alkotják jelenleg a top hetet.

Leclerc ismét kimegy picit a sóderágyba. Csupán a 18. egyelőre a ferraris a lágyakon.

Mindenki nagyon kíváncsi volt az új lágy keverékű abroncsokra, egyelőre Norris a leggyorsabb rajtuk, ideje 1:17,491. 

Bortoleto panaszkodik a rádión, hogy borzasztóan pattog a Stake. Alig bírja egyenesen tartani a fejét a brazil.

A mezőny többsége a lágyakat próbálgatja, páran a közepeseket tesztelgetik. Tsunoda az első, Hamilton és Antonelli mögötte.

És ennyi is volt, nincs további vizsgálódás Leclerc-ék esetében.

A Leclerc-Alonso esetet feljegyezték feltartás miatt.

Charles Leclerc picit kihajt a sóderágy szélére, de semmi komoly. Utána pedig Fernando Alonso hajt majdnem bele a hátuljába.

Colapinto máris kimegy körözni, a lelátón figyelő argentin szurkolók legnagyobb örömére. 

Az első pár autó kigurul a pályára, kezdünk!

Nagyon szép idő van a helyszínen, 18 fok és napsütés. 

Ezen a hétvégén először a hatos keverékű Pirelli-abroncs is bemutatkozik. Vajon már most láthatjuk?

Az F1-es intróban pedig immár Franco Colapinto pózol az Alpine színeiben Jack Doohan helyett. Legalább a következő öt forduló erejéig így is fog tenni.

Charles Leclerc tegnap betegség miatt kihagyta a médianapot, de ma már boldogan készülődik a Ferrari garázsában az edzésre. 

A tegnapi nap sztorija volt még, hogy valószínűleg Andrea Kimi Antonelli osztálya pályázik idén a legmenőbb osztálykirándulás címre. Az olasz fiatal ugyanis minden osztálytársát meghívta az imolai hétvégére a paddockba. 

A paddockban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor jóvoltából a Haas új motorhome-ját is megcsodálhatjuk: 

Addig is egy kis érdekesség: összeszedtük, milyen fejlesztésekkel érkeztek a csapatok Imolába. A topcsapatok mind újítanak, csupán kettő istálló nem hozott újdonságokat erre a hétvégére. Részletek itt: az-f1-es-csapatok-fejlesztesei-imolara 

Köszöntjük minden kedves olvasónkat! Szűk húsz perc múlva kezdődik az Emilia-romagnai Nagydíj első szabadedzése, tartsatok velünk!