Norris megcsípte Antonellit is, immár a harmadik helyen áll, négy másodperc a hátránya Piastri mögött.
Kedves olvasóink, köszönjük, hogy velünk tartottatok, ha még bírjátok ébren, maradjatok velünk, hiszen hozzuk az érdekességeket és a nyilatkozatokat.
Szépen össze is koccant Sainz és Hamilton, a spanyol jelentette a rádión, de talán el lehet engedni.
Itt a végeredmény:
Hoppá! Az utolsó kanyarban Sainz keményen ráment Hamiltonra, de nem lett meg!
Oscar Piastri megnyeri a Miami Nagydíjat!
És még a nap is kisüt az utolsó körre!
Piastri megkezdi az utolsó körét. Másfél percen belül meglehet idei negyedik győzelme.
Lambiase még bízik abban, hogy Russell büntetést kap, ezért arra inti Verstappent, hogy nehogy 5 másodpercen kívülre kerüljön.
Leclerc most közelít Antonellire, a Ferrari csapatjátéka ezúttal minden volt, csak tanári nem.
Ez pedig az, hogy Hadjar öt másodpercen belül végez-e a 10. helyen álló, de öt másodpercre büntetett Tsunoda mögött.
Norris felzárkózása megállt, két és fél körrel a vége előtt egyetlen nyitott kérdés van...
Hamilton! ![]()
Megüzenik neki, hogy Sainz nagyon közel van mögötte, erre visszakérdez, hogy "szeretnétek, hogy őt is elengedjem?"
És most elengedi Leclerc-t a brit, három másodpercre van a páros Antonelli mögött, vajon ki lehet-e ebből hozni valamit...?
De egyelőre nincs helycsere...
És jön az üzenet: Hamiltont visszaküldik Leclerc mögé!
A végére kissé leült ez a verseny, szerencsére a Ferrari-pilóták buzgón rádiózgatnak, hogy ne unatkozzunk...
Hat kör van hátra, 3,6-ra van Norris a csapattárstól.
Zak Brown az imént azt találta mondani a Sky Sportsnak, hogy szabad a verseny, meglepődnénk, ha tényleg így lenne pár körrel a verseny vége előtt...
Most Leclerc panaszkodik az abroncsok túlmelegedésére, és olykor már támadóközelségbe ér Hamilton mögé.
Norris elkezdett zárkózni, már csak 4,3 másodperc a lemaradása.
Hamilton nem sokat tudott közeledni Antonellire, Leclerc viszont tappad a britre. Sainz mögöttük, páholyból nézheti az első csapaton belüli purparlét.
Hülkenberg gumielőnye azt jelenti, hogy az első négyest leszámítva mindenkinél gyorsabb. Csak épp így is csak a 14. helyen van.
Idézzük Hamilton utolsó üzenetét az elengedés előtt: "Kínában félreálltam, amikor eltérő stratégián voltunk [ez egyébként igaz – a szerk.], komolyan, tartsatok még egy teaszünetet is!"
A McLarenek brutális verést mérnek a mezőnyre. Piastri előnye a harmadik helyezett Russell előtt 32 másodperc. A Ferrarik ötvenre.
Sainztól feljegyeztek egy sárga zászlós szabálysértést... Bármi is legyen az.
Folytatódik: Leclerc jelzi, hogy akkor Hamilton szíveskedjen nyomni a gázt...
A helycsere előtt Hamilton saját mércéjével mérve az őrjöngés határát súrolta. Ilyet még nem hallottunk tőle a Ferrarinál.
Lawson autója keményen sérült, csoda, hogy eddig ment...
Na. Leclerc-nek szóltak, megvolt a pozíciócsere, Hamilton Antonelli után eredhet, a hátrány öt és fél másodperc.
"Meg kell mondjam, nem jó csapatmunka ez így." Le kell írnunk, ki mondta?
Itt a negyedik kieső, Lawson az utolsó helyről begurul a bokszba.
Hülkenberg is cserél a mezőnyből utolsóként. Csak a 15., messze van a pontszerzéstől, de óriási gumielőnyben van.
"Itt üljem végig a versenyt?" – kérdezi Hamilton idegesebben beragadva Leclerc mögé.
Hamilton finoman jelzi a csapatnak, hogy Leclerc ugyan elengedhetné már őt, ha már gumielőnye van.
Piastri, Norris, Russell, Verstappen, Albon, Antonelli, Leclerc, Hamilton, Sainz, Tsunoda azz első 10 sorrndje az 57 körös futam 36. körében. A japánnak lesz 5 másodperc büntetése.
Kezdjük azt hinni, hogy lófütty lesz itt, nem eső.
Sainz ezzel már csak a kilencedik helyen, de így is 12 pont lehet a Williams termése.
A VSC véget ért, Leclerc máris támadja Sainzot, mögöttük Hamilton, micsoda csata!!! Leclerc leküldi Sainzot, Hamilton is megfogja a spanyolt és már Leclerc nyakában van!
Azt mondjuk nem feltétlenül érteni, hogy miért, mert hát az autó egy megnyitásban áll. Lehet, hogy töltés alatt van az autó?
Újabb VSC! Bortoleto nem ért vissza a bokszig.
Bortoleto erőforrása is megadja magát, a csapat berendeli a garázsba a brazilt.
Csak ijesztget az eső, vajon lesz-e még valami ebből?
Tsunoda gyorshajtott a bokszban, kapott érte egy ötöst. Másodpercben.
Sainz pedig Leclerc-t előzte, egymással vív a két volt csapattárs.
ALBON!!! Megelőzi Antonellit és feljön az ötödik helyre!
Russell is jön lecserélni a keményeket közepesre, ő is otthagy két másodpercet, de így is Verstappen elé jön vissza. Russell a harmadik, és gumielőnyben van a holland előtt!
Piastri jön a bokszba, double stack a McLarennél, Leclerc-t is várják.
Hamilton VSC alatt cserélt, slicket kapott természetesen, hívják Norrist is. Épp féltávnál járunk.
VSC! És esőcseppek a kamerán!
Bearman autója elfüstöl! És meg fog állni az autó...
Mészáros Sándor a helyszínről ennyit üzent: Esik.
Verstappen érkezik a bokszba, és visszaér Antonelli elé, akit majdnem Albon is megcsíp. Az a két másodperc sokba került.
Azt jelzik Piastrinak, hogy mindjárt csepegni fog az eső, Antonelli pedig érkezik a bokszba. Megpróbáltak Verstappen elé vágni, de várniuk kellett Sainzra, ebben két másodperc maradt ott. Vajon reagálnak-e a hollanddal?
Verstappen rengeteget veszít azzal, hogy nem cserél, már nyolc másodpercre Norristól és 16-ra Piastritól.
Stroll, Bortoleto, Hadjar és immár Ocon járt a bokszban. Az elévágással nagyot nyerhetnek, az esővel nagyot bukhatnak. A 24. körben járunk.
Hamilton és Ocon gyönyörű csatát vív a 10. helyért. Anélkül, hogy kizavarnák egymást a pályáról! És itt a vége, Hamilton előz.
A radar szerint nagyon jön az eső, de gyengül az intenzitása. Vajon az élmezőnyből ki vállal be egy cserét ennek ellenére?
Miközben az élen zajló csatát néztük, Sainz visszaengedte Albont a hatodik helyre – egy felirat szerint jogosulatlanul szerzett előnyt.
A remek időmérőt futó Bortoleto érkezik kemény abroncsokért. Bölcs dolog ez...? Vagy feltétlenül szükséges?
19. kör: Russell esőt jelent. Kezdődik...
Közben a Mercedesek is visszaértek, Antonelli 2 másodpercen belül Verstappen mögött.
Óriási csata, Verstappen majdnem ki is lökte Norrist abban a rövid időben, amíg mögötte volt, de a harc most véget ér, Norris megcsinálta!
Norris előrekerült, de ebből rádiózás lesz, hiszen a holland a bukótérbe került átmenetileg. A brit visszaengedi, Piastri már 8 másodperc előnyben!
Nagy tempóban érkezik az eső a radar alapján. Ha nem változik a szélirány, mindenre fel kell készülni.
Verstappen elképesztően keményen védekezik, és közben rendkívüli módon panaszkodik.
A 16. körben járunk, az eső még nem érkezik. Piastri előnye máris bő négy másodperc.
És nem hagyja Norrist! A brit a bukótérben, Verstappen még a második helyen. De Norris máris újra a nyakán!
Verstappen szerint a fékek használhatatlanok. Az baj, hiszen Norris is érkezik.
Verstappen a lehetetlent is megpróbálta, de rajtavesztett! Piastri vezet, Norris pedig támadhatja a hollandot!
Norris folyamatosan közelít az élen álló párosra, neki jót tesz ez a párharc!
Piastri hibázott egy kicsit, ott hagyott fél másodpercet, miközben Verstappent arra inti mérnöke, hogy fogja a belső íveket, és nehezítse meg az ausztrál dolgát.
Piastri támad, de nem kockáztat. Nincs is oka rá. És közben Sainz gyötri Russellt az ötödik helyért!
Piastri támadja a vezetésért Verstappent a 10. körben!
Alonso megforgott, visszaesett a 18. helyre Lawson elé.
Piastrinak öt kör múlva esőt jósolnak. Méghozzá kemény, durva esőt.
Piastri Verstappenre, Norris Antonellire közelít. Szenzációs a McLarenek tempója!
Ami aggasztó lehet Russell számára, hogy nem szakadtak le róla a Williamsek. Óriási futama lehet a grove-i csapatnak. És Sainz már támad!
Norris könnyedén előzi meg Russellt, már a negyedik, és Antonelli nyomába eredhet!
Doohan és Lawson ütközését elengedték a sportfelügyelők, következhet Verstappen és Norris összecsapása. De megnézték, nincs vizsgálat!
A Mercedes azt jelzi a rádióban, hogy 20 perc múlva érkezhet az eső, és ha érkezik, akkor durva lesz.
A top10 sorrendje az 5. kör végén Verstappen, Piastri, Antonelli, Russell, Norris, Sainz, Albon, Leclerc, Tsunoda, Ocon. Hamilton a 11. helyen.
Sainz megfogta Albont, ezzel visszaszerezte a rajt után elbukott hatodik helyét.
A McLarenek pozíciót fogtak: Piastri a 2., Norris az 5. helyre jött fel.
Kezdődik a számolgatás: Oconnak eső érkezését jelzik 15 perc múlva.
Újra elengedték a mezőnyt, egyúttal engedélyezték a DRS-t.
Norris visszatérésekor a két Williams alig kerülte el a balesetet. Kíváncsian várjuk, mit szólnak a sportfelügyelők a történtekhez.
Norris panaszkodik, hogy Verstappen kiterelte.
VSC! Doohan defektes autója a pálya szélén.
Lawson és Doohan esett vissza, most már zöld zászló van. Verstappen vezet Antonelli, Piastri és Russell előtt. Norris a hatodik a két Williams között.
Incidensek is történtek a rajt után, egyelőre nem látjuk a következményeket.
Verstappen elrontha az első kanyart, de az élen marad, Norris viszont a csata következtében visszaesett.
Elrajtolt a mezőny!
Elkezdődött a felvezető kör.
Az 5. helyezett Russell és a 12. helyezett Hamilton keményeken indul, rajtuk kívül a mezőny hátsó fertályában Lawson, Hülkenberg, Alonso, Bearman és a bokszból rajtoló Gasly döntött így.
A pálya közelében esik, bármikor megváltozhatnak a viszonyok.
Perceken belül kezdődik a verseny, a rajtsorrend Verstappen, Norris, Antonelli, Piastri, Russell, majd jönnek a Williamsek!
Ha nem esik az eső, az egy kiállás a legvalószínűbb:

Carlos Sainz arra mutatott rá, hogy a helyenként meglévő vizes foltok veszélyt is jelenthetnek a rajtot követően.
Norris a rajt előtti nyilatkozatában elmondta: már a startnál szeretné elkapni Verstappent, de nem érzi életbe vágóan fontosnak.
George Russell szerint az eső teljesen kiszámíthatatlan, így aztán a verseny is annak ígérkezik.
A rajtrácson feltűnt az F1 75-öt vezető Jack Whitehall, aki elmondta, hogy elnézést kért mindenkitől, akit megsértett a poénjaival, és összehaverkodott James Vowlesszal is.
A pálya jelenleg száraz, de az ég felhős, így egyáltalán nem kizárt, hogy az égi áldás a sprint után a nagydíjat is megzavarja.
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit az F1-es Miami Nagydíj élő közvetítésében!










