Lawson többkörös lágyakon fut jobb kört Pereznél. igen, persze, ez csak az első edzés, de azért rögzítsük.
Itt pedig a búcsú, de csak átmenetileg. Éjfélkor folytatjuk, gyertek akkor is, jó lesz!
Itt az edzés végeredménye:
Véget ért az edzés, két piros, egy ütközés és egy remek Sainz-kör, ez a mérleg.
Drugovich és Svarcman lágyon se tudja azt, amit Albon keményen. És Stroll is csak éppenhogy.
Piastri, aki minden valószínűség szerint a régi padlólemezzel köröz, néhány perccel ezelőtt nemes egyszerűséggel borzalmasnak nevezte az autó kezelhetőségét.
Verstappen megint a bokszban, megint bütykölnek.
Antonelli nem javított, és közben Stroll is fut egy lágygumis kört, de nincs benne sok köszönet. Drugovichéban sem.
Verstappen panaszkodik a motorra, nem alakul simán ez az edzés a vb-éllovas számára.
Antonelli nekimegy még egy gyorskörnek.
A beugrók közül tehát csak ketten mentek a pirosakon: Antonelli a 11., O'Ward a 13. helyen áll.
A balesetező versenyőkön kívül Stroll, Svarcman és Drugovich nem futott lágygumis etapot.
Tsunoda és Ocon is bejön másodpercen belülre, a japán ráadásul a harmadik!
Csak Sainz, Verstappen, Hülkenberg és Piastri van egy másodpercen belül Russellhez képest.
Aztán jön Russell, aki fél másodperc felett ad neki, és bemegy 1:18 alá. Csak két ezreddel, de akkor is!
Saint 1:18,573-at fut, ez az első komolyabb idő a hétvégén, Verstappen két és fél, Piastri négy tizeddel marad el tőle.
Jönnek a lágygumis körök, a mezőny nagyobb része piros oldalfalú Pirelliken érkezik!
Folytatódik az edzés, 23 perc van még hátra.
A járművek távoznak a helyszínről, vagy sikerült biztonságossá tenni a szemre még mindig szuboptimális TecPro-falat, vagy extra segítségre lesz szükség.
A TecPro fal helyreállítása zajlik.
Svarcman a rádión közölte, hogy szerinte "Bearman csinált valamit valakivel."
Itt látható a baleset:
Full footage of Alexander Albon's accident in FP1!#F1 #Formula1 #MexicoGP pic.twitter.com/PfbWrBP2Lo
— Extreme Cars (@extremecars__) October 25, 2024
Itt az eredmény:
Bearman belassított az ideális íven haladva, Albon megpróbált reagálni rá, de elvesztette az iránytást az autó felett!
Nagyon összetört a Williams, de a Ferrari sem néz ki jól!
Húha! Bearman és Albon ütköztek!
A gyorskörre készülő autók feltorlódnak a stadionrészen, erre lehet számítani az időmérőn is. Minden bizonnyal lesznek vitás esetek...
Bottas emberkedett kicsit az egyik Williamsszel a stadionrészen, mielőtt a bokszba húzott, Verstappen pedig kijött a pályára.
Lehet, hogy Verstappen autójáról esett le az a bizonyos alkatrész, és ezért dolgoznak az autón? A padlólemez pereménél zajlik a munka.
A köridők lassan de biztosan javulnak, már Russell, Perez, Magnussen és Sainz is gyorsabb Verstappennél.
A Red Bullnál viszont intenzív bütykölés zajlik, Verstappen orrkúpját lekapták, és dolgoznak az autó elején. Egyébként a holland áll az élen 1:20,970-nel.
Közben folytatódik az edzés, mindenki a kemény keveréken.
Egy Mercedes-szerelő dobott egy lájkot, miután ellenőrizte Antonelli autójának alját – bízzunk benne, hogy ez azt jelenti, hogy nem sérült az ifjú olasz autója, melyet Hamiltontól kapott kölcsön egy órácskára.
Ennyi idő talán elég volt arra, hogy elvigyék azt a darabkát (főleg hogy láttuk is a lelkes sportbírót), szóval talán folytatódhat lassan a körözés.
A tegnapi napot gyengélkedés okán kihagyó Fernando Alonso a csapat közlése szerint az FP2-n már ott lesz az autóban.
A hétvége eddigi legérdekesebb sztorijai a McLarenhez kapcsolódnak, akik egyrészt hoztak egy új padlólemezt, melyet a második edzésre feltesznek Norris autójára, másrészt pedig magyar idő szerint 22:30-kor következik Norris austini büntetésének felülvizsgálata.
Az előző hétvégén Bahrein óta először egyetlen sessiont sem kellett félbeszakítani – ez most nem tartott sokáig.
Törmelék a célegyenes végén, melyre Antonelli ráadásul rá is hajtott, ezért érkezett a piros.
Piros!
Mind az öt beugró a pályára gördült, különösen fontos lehet ez az edzés Antonelli számára, aki eddigi egyetlen szabaedzésén gyorsan összetörte a Mercedest.
Kezdődik az edzés!
A rend kedvéért szögezzük le, 0 százalék esély van az esőre.
Nem kevesebb, mint öt fiatal versenyző ül autóba: Antonelli a Mercedesben, O'Ward a McLarenben, Bearman a Ferrariban, Drugovich az Aston Martinban, Svarcman pedig a Sauberben teljesít szolgálatot.
Borzalmasan nagy szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat, öt percen belül elrajtol a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzése!