DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
11:59

Verstappen két tized hátránnyal második, Hamilton viszont fél másodpercen kívül marad.

Köszönjük a figyelmet, maradjatok velünk a hétvége folytatásában is!

Lassacskán mindenkit leintenek, mutatjuk az edzés végeredményét:

Szépen lepörög az edzés, ezek már az utolsó körök.

Pár perccel a vége előtt Norris továbbra is Ferrari-szendvicsben, s mivel a legtöbben hosszú etapokat futnak, ez minden bizonnyal így is marad.

Piastri megpusszantotta a falat a jobb hátuljával, gyorsan megnézték, de vissza is küldték a pályára.

Számunkra a hétvége egyik legkülönlegesebb képe: Mészáros Sándor kollégánk és Arató András, azaz Hide the pain Harold.

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember és szöveg

"Naná, hogy Stroll, ember!" – kommentálta Tsunoda a rádióban a kanadai által elkövetett feltartást.

Így áll az edzés ebben a szent pillanatban:

A további javítások után is az első tízben mindkét Williams, ellenben nincs ott egyik Mercedes sem, ahogy Perez sem.

Óriási duma Alonsótól: mint mondta, azért nyomta meg a bokszutcai korlátozó gombot, mert el akarta kerülni, hogy összetörje autóját, így aztán minden gombot megnyomott!

Na, valamit villantott a Red Bull is: a harmadik szektorban Verstappen a leggyorsabb, és Perez is majdnem ott van az első tízben.

Kicsit elkiabáltuk ezt, Leclerc kis híján átvette a vezetést, miután egy egészen elképesztő középső szektort rakott össze használt gumin.

És most Norris megcsinálja hiba nélkül is: 1:31,839 az eredmény, ezzel valószínűleg az edzés élén zár majd.

Tsunoda egy tized, Sainz pedig egy ezred hátrányban Norris mögött!

A monacói végül a két Williams közé jön be, miután a hajrában közel járt a falazáshoz.

Albon három tizeden belül, alig marad el Verstappentől! Colapinto pedig lila középső szektort fut, bár Leclerc gyorsan elveszi tőle.

Szinte mindenki lágyakon, nézzük, tud-e valaki gyorsabb lenni Norris apró hibákkal tűzdelt körénél?

Sokat javít Norris, de a kör korántsem tökéletes. 1:32,165, ezzel bő fél másodpercet ad Leclerc-nek.

Felkerültek a lágyak, nézzük azt az egykörös tempót! Verstappen, Hamilton és Norris is feltette a piros oldalfalú Pirelliket!

A többség befejezte első etapját, és visszament a caspathoz a garázsba. Helyenként még jönnek zöld szektorok, de elsősorban azoknál, akik kevesebb körnél járnak, s ezért frissebbek az abroncsaik, mint Ricciardo és Piastri.

Leclerc-é az első 1:32-es kör, öt tizedet ad Norrisnak. Közben a Williamsek a 4. és a 6. helyen.

Rájár a rúd az ausztrálokra, hiszen miközben mindenki más 7-10 körnél jár, Piastri most kezdi a negyediket, míg Ricciardo két kör után tért vissza a bokszból.

És mint láthattuk a visszajátszásban, Verstappen is hibázott, de ő megúszta egy elfékezett gumival, és nem hagyta el a pályát.

Az első sárga zászlót Sergio Perez varázsolja elő, szerencsére vissza tudott jönni a bukótérből.

Norris nyolctizedes előnyben van, miközben csapattársa máris a pályán – gyorsan dolgozott a McLaren!

Verstapppen 1:34,4, majd jön Norris 1:33,9-cel, és három lila szektorral áll az élre.

Tsunoda benéz 1:34-be, most ő áll az élen, de mire leírtuk Sainz veszi át a vezetést. Rohamos javulás várható a következő ötven percben.

Néhány perc elteltével Norris vezet 1:35,522-vel. Csak viszonyításképp: a tavalyi pole-pozíciót Sainz 1:30,984-gyel szerezte meg.

Elkezdődött az edzés egy ritkán látható jelenettel: Gasly nem a jó ívet választotta a garázsból való kihajtáshoz, így a szerelők kénytelenek voltak visszatolni és irányba rakni.

Oscar Piastri autójával problémák adódtak, a McLaren abban bízik, hogy még az edzés vége előtt ki tudják küldeni az ausztrált.

A pálya hőmérséklete 38, a levegőé 31 fok, a páratartalom 65 százalék.

A mezőny ismét változott, bár ez egy kiszámítható változás volt, hiszen Kevin Magnussen eltiltása után visszatért a Haasba.

Nagy örömmel köszöntünk minden kedves olvasót a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében!