DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
06:37

Egyébként közben Verstappen is végre megfutotta első köreit, egyelőre csak a közepeseken próbálkozott a holland, a hatodik helyen áll.

Köszönjük a figyelmeteket, holnap folytatjuk! :)

Fél óra múlva a Formula-2 mezőnye gurul ki a pályára az időmérőre, az F1 pedig magyar idő szerint holnap éjszaka fél háromkor folytatódik a harmadik szabadedzéssel. Az ő kvalifikációjuk reggel hatkor kezdődik majd. 

Szépen lassan leperegnek az utolsó másodpercek, ennyi volt mára az F1 Melbourne-ből. A Ferrarik nagyon jól állnak, az Astonok sem szomorkodhatnak, Hamiltonéknak viszont lesz dolga bőven holnapig. A második edzés végeredménye:

"Valami baj van" - mondja Hamilton a csapatrádión, miután tájékoztatják Leclerc tempójáról, ami történetesen sokkal erősebb, mint az övé. 

Leclerc belehibázik a versenyszimulációba, átszánkázik a füvön. 

Újra a közepeseken köröznek a pilóták, az edzés leggyorsabb körein így már valószínűleg túl vagyunk. Leclerc-t Verstappen és Sainz követi az első három helyen, mögöttük az Aston Martinok egészítik ki az első ötöt. 

Hamilton és Perez nagyon le vannak maradva csapattársaiktól: utóbbi a nyolcadik, előbbi a 18. helyen tanyázik. 

Verstappen is villantott a lágyakon, Sainzéval azonos idővel áll jelenleg a harmadik helyen.

"Ellenőrizzétek a padlólemezt!" - Tsunoda kéri a csapatot a rádión, ezzel egyébként sokan lehetnek még így. 

A Ferrari párosa taszítja le az első két helyről az Astonokat, Leclerc és Sainz között bő négy tizedmásodperc van jelenleg előbbi javára. 

A Mercedes nem tűnik túl stabilnak, Russell és Hamilton is többször megingott gyorsköreik közben. 

Leclerc veszi át a vezetést a lágyakon, bő négy tizeddel előzi meg Strollt. A monacói ideje: 1:17.423.

Így állunk a félidőhöz közeledve:

Jönnek az első lágygumis körök: az Astonok tempója ezen a keveréken is jónak tűnik, Stroll és Alonso az első két helyen. 

Stroll majdnem megforgott egy jónak tűnő kör végén az utolsó kanyarban, a kanadai azonban irányban tudta tartani az autót. 

Russell panaszkodott a csapatrádión: szerinte Sainz veszélyesen lassan közlekedett a pályán. 

A Red Bull hollandja nem sieti el, Verstappen még mindig nem ment ki a pályára. Eközben Gasly simogatja meg a falat.

Logan Sargeant kollégájához hasonlóan a szívbajt hozta csapatára, de az amerikai csak megforgott a sóderágy megnyalása után. Vissza is tért a bokszba. 

Leclerc áll az élre három lila szektorral és egy 1:18.265-ös idővel.

Leclerc csúszott meg a tizes kanyar kijáratánál, de meg tudta fogni az autót a monacói.

Lassan mindenki kint van a pályán, csak a regnáló világbajnok gubbaszt még mindig a garázsban. Az első négy helyet az Aston Martin és a McLaren pilótái foglalják el.

Verstappen autóján még az utolsó simításokat végzik, közben pedig jönnek az első köridők a közepes keverékeken. Jelenleg Alonso áll az élen 1:19.412-vel.

El is indult a második szabadedzés, Bottas és Perez máris a pályán. 

A vakbélműtétje után visszatérő Carlos Sainz részt tudott venni az első edzésen, a főnökét, Frederic Vasseurt kérdezték a spanyolról: "Eddig minden rendben, optimisták vagyunk a hétvégét illetően."

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a spanyol rajthoz tud-e állni vasárnap, az olaszok csapatfőnöke ezt mondta: "Nem vagyok doktor, de bizakodó vagyok."

Aki esetleg nem lett volna ébren az éjszaka kellős közepén és lemaradt az első edzésről: Lando Norris zárt az élen, Verstappen a második, a megfutott idők azonban nem sokat jelentenek, hiszen nem igazán tudtak tiszta kört futni a pilóták. Alexander Albon csúnyán összetörte a Williams autóját, ő nem is fog tudni részt venni a második edzésen. 

 

Az első szabadedzés összefoglalóját itt találjátok: https://formula.hu/f1/2024/03/22/norris-az-elen-albon-a-falban-az-ausztral-nagydij-elso-edzesen

Jó reggelt kívánunk minden kedves most ébredező és már ébren levő olvasónknak! Jön az Ausztrál Nagydíj második szabadedzése.