DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
06:02

Nyugalom, Marcus Ericsson nincs rosszul, egyszerűen csak igen furcsa helyet választott az edzés előtti utólsó nyújtáshoz.

És így, VSC-jelzés alatt körözve ért véget az edzés. Hamiltont ezúttal sem lehetett megállítani, de a részletekkel is jövünk rögtön napi összefoglalónkban.

Virtuális biztonsági autó, amíg a pályabírók kitalálják, mit lehetne csinálni azzal az autóval. Egy daru már érkezik is, Ericsson pedig el is hagyja a fedélzetet.

Ericsson a kavicságyban, és nem is úgy fest az a Sauber, mint ami el tudna onnan mozdulni.

Kiosztották a szezon első két büntetését is. Az első edzés után Perez kapott egy 200 eurós befizetőcsekket bokszutcai gyorshajtásért, most pedig Hülkenberg nevére írtak ki egy ugyanilyet.

Közben szemmel tartjuk a McLaren formáját is, és első ránézésre egész jól mutat - a teszteken látott küszködést ismerve -, hogy Alonso a 12. helyen áll. De ha pesszimisták vagyunk, akkor úgy is nézhetjük, hogy a hibák által hátráltatott Magnussen, Palmer és Massa, a tavalyi motort használó két Sauber, az újonc Stroll, valamint a szintén kvázi-újoncnak számító saját csapattársa állnak mögötte.

Hamilton már 20 kört teljesített ultralágy gumikon, és még mindig ő köröz a leggyorsabban - ez ugyanúgy jelzi a gumik tartósságát mint a Mercedes kiemelkedő teljesítményét is.

A Haasnál azt hitték, hogy megoldották Magnussen vízszivárgási problémáját, és ki is küldték őt a pályára, ahol viszont gyorsan kiderült, hogy mégsem oldották meg. A dán kénytelen volt ismét a bokszba hajtani, lényegében kukázhatja is ezt a délutánt így.

Egy érdekes összehasonlítás: bizonyára vannak, akik emlékeznek még az 1996-os Ausztrál Nagydíjra, amikor a debütáló Jacques Villeneuve elsőre megszerezte itt a pole-t a domináns Williamsszel. Nos, annál a köridőnél Hamilton ma közel kilenc (9!) másodperccel gyorsabb kört futott, pontosan ugyanazon a vonalvezetésen. 

Christian Horner, a Red Bull csapatvezetője a SkySportsnak azt mondja, Verstappen autójának padlólemeze megsérült a pálya melletti kalandozás során, amit a szerelőknek át kell nézniük, ezért nem hajtott már egy ideje ki a holland. Mondjuk Ricciardo is a bokszban áll ebben a kritikus pillanatban, amikor pedig értékes adatokat kellene gyűjteni az autó viselkedéséről feltankolt állapotban.

A Renault Twitter-felelőse egyszerre köszörüli a nyelvét a Force Indián és a Mercedesen, amikor az alábbi szavakat adja a Wolffékkal beszélgető Ross Brawn szájába:

"Szóval kigondoltunk valamit, amiben mindenki egyetért: hogy javítsunk az F1-en, rózsaszínre kell festenetek az autót."

Ricciardo még feljött az ötödik helyre a lentebb látható álláshoz képest, így fordult a mezőny az edzés második félidejére. Immár mindenki a versenykörülményekre gyakorol, feltankolt autóval futnak hosszabb etapokat.

Újraegyesülés: az immár a Liberty Media kötelékében dolgozó Ross Brawn is itt van a helyszínen, és be is köszönt legutóbbi munkahelyére, a Mercedes garázsába. Rögtön Toto Wolff-fal és Niki Laudával bonyolódott beszélgetésbe, akikről ő maga is leírta könyvében, hogy nem a legjobb viszonyban váltak el egymástól 2013 végén, de azért most mégsem estek egymásnak. 

Verstappen iménti szántása tényleg felettébb látványosra sikerült. Nézzétek csak:

Massa szomorú ábrázattal vonul vissza a bokszba, miközben egy szembe jövő Ferrari-csapattag megveregeti a vállát. Amikor legtóbb ilyen történt, a brazil visszavonult. Aztán meg nem.

Huh, Verstappen a 12-es kanyarba érkezett akkora lendülettel, hogy a kerérketőn kívülre csúszva a füvet is rendesen felszántotta. De nem lenne Max Verstappen a neve, ha nem fogta volna meg az autót.

Itt az állás 45 perc elteltével, és ahogy az a második edzéseken megszokott, ezt már végeredmény-közeli állásként tekinthetjük. Vettel elválasztja jelenleg a két Mercedest, az üldözők társasága pedig eléggé színes.

EasyCapture1_13

Hamilton az élre állt 1:23,620-szal. Ezzel máris felülmúlta a tavalyi pole-időt, a következő cél pedig már a pálya abszolút legjobb körideje. És érdekes módon ez már nincs is olyan messze, tavaly is közel járt hozzá a mezőny, hiszen egy 1:23,529-es körről van szó, amivel Vettel 2011-ben megszerezte itt a rajtelsőséget. Kijelenthető, hogy hamarosan üt az utolsó órája ennek a rekordnak, bár elképzelhető, hogy még nem ma, hiszen a mezőny hamarosan átvált a hosszú etapok gyakorlására.

A Haasnál szemmel láthatóan a szokásos problémájukkal, a fékekkel bajlódnak. Grosjeannak máris volt pár füstölős fékezése, a legutóbbit nem is úszta meg a kavicságy meglátogatása nélkül.

Így néz ki Massa, amikor tehetetlen.

Massa azért a problémát észlelve kihajtott egy szervízútra, ahonnan könnyen le tudták tolni az autót a pályabírók, így nem volt szükség újabb piros zászlóra.

Jáj, most meg Massa autója állt meg a pályán, de őt legalább nem a fal állította meg, hanem egy váltóhiba. A brazil jelezte csapatának, hogy üresbe váltott a Williams és nem tud vele mit kezdeni.

Többen ismét a pályán, Vettel rögtön az ultralágy gumikkal támad, Verstappennél még mindig a szuperlágy a befutó.

Zöld az út, még nagyjából egy óra van hátra az edzésből, a továbbiakban 19 pilóta részvételével, hiszen Palmer ezzel az autóval már biztosan nem megy ma sehova.

Itt az eset fedélzeti kamerából. A takarítás továbbra is zajlik, miközben a Renault-t már vissza is szállították a bokszba - nem kellett messzire vinni.

A pálya utolsó kanyarjában történt az eset, Palmer a kigyorsításon vesztette el az irányítást és autója hátsó felével csapódott a falnak.

A 16-os kanyarban dobta el az autót és elég nagy volt a becsapódás, de a brit jól van.

Oh, és itt a hétvége első piros zászlója, Jolyon Palmer szenvedett balesetet a Renault-val!

Utolsó előttiként Verstappen is kihajtott a bokszból. Most már csak Alonsóra várunk, de úgy tűnik, az ő autója is elkészült... és így igaz, már a spanyol is munkában.

A Haasnál nem volt vaklárma az iménti aggodalom, vízszivárgás miatt marasztalják most a bokszban új pilótájuk, Magnussen autóját.

Közben a Ferrarik átugrották a Mercedeseket, most Vettel vezet 1:24,926-tal, bár ránézve erre az időre, bizonyára ez sem lesz hosszúéletű. 

A mezőny legfiatalabb pilótája, Stroll panaszkodott, amiért a legidősebb, Raikkönen feltartotta őt gyorsköre alatt. A Ferrarinál történt kommunikációs zűrzavar okozta ezt, de nem történt semmi tragédia, elvégre csak egy edzésen járunk - Raikkönen legalábbis biztosan így érzi.

Ha nem elég rózsás a reggeletek már csupán azáltal, hogy F1-et lehet nézni, itt hagyjuk ezt a képet a Force Indiáról, hogy még színesebbé tegye ezt a napot.

A csapat pilótái is jól érzik magukat: "Esteban azt jelenti, hogy jó a pályán lenni, így hát kiküldtük Checót is."

Hamilton lágy gumikon 1:25,2-t ért el és állt ideiglenesen az élre. Délelőtt 1:24,220-szal futotta meg a legjobb időt, a tavalyi pole-t érő kör pedig 1:23,837 volt, aminél jó eséllyel már ezen az edzésen erősebb kör fog születni.

Eh, ezúttal viszont Alonso fog késlekedni, közölte a McLaren, hiszen az ebédszünetben kicseréltek néhány elemet az autón, aminek utolsó simításai még mindig zajlanak.

A délelőtt technikai probléma által hátráltatott Vandoorne-nak is van már ideje, ami máris jobb, mint amivel az első edzésen az utolsó helyen rangsorolták: 1:28,4.

Magnussennél sincs minden rendben, a bokszból ugyanis rászóltak, hogy lassítson, és térjen vissza hozzájuk.

A két Haas, Grosjean és Magnussen futották meg a délutáni edzés első mért köreit. Három tized van köztük, és az 1:26-1:27-es régióban kezdtek. A francia aztán gyorsan el is végette az első kanyart, és a füvőn átszánkázva teljesítette azt.

Az első edzés összefoglalóját itt találhatjátok. A Mercedesek sikerével ért ugyan véget, de csak ők használták a leglágyabb gumikat.

Közben már meg is kezdődött az edzés, néhányan pedig nem is vesztegették az idejüket, és máris belecsaptak a kilométerek halmozásába.

Az igencsak mostoha időben elstartolt első edzéssel ellentétben most már jó reggelt kívánhatunk olvasóinknak. Bizony, nem álmodunk, ez még mindig a szezon első F1-es versenyhétvégéje!