DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
23:39

Ezt akárhonnan nézzük, csúnyán összetört. Tekintve, hogy egy szabadedzésről van szó, így az óra természetesen tovább ketyeg, aminek sem a Pirelli, sem pedig a csapatok nem örülnek valószínűleg. 

Ezzel zárul tehát a pénteki nap, mi pedig köszönjük a kitartó figyelmüket. A folytatás szombaton 19:00-tól következik a harmadik szabadedzéssel. A viszontlátásra, jó éjszakát! 

Úgy tűnik a történelem ismétli önmagát. Ahogyan az első edzésen, úgy itt is egy bukótérben leparkoló autó miatt érkezik a piros zászló, és most is ez vet véget a történéseknek. 

Nagyon úgy tűnik, hogy már nem fognak változni a dolgok. 2-4 másodperccel lassabbak a köridők jelenleg.

Mindenki komolyan gyűjti a kilométereket, a legtöbb kört eddig Max Verstappen tette meg ebben a jelenlegi etapban. A holland gumijaiban 10 kör van, de Carlos Sainz és Kevin Magnussen is kilenc körig eljutott már mióta ismét zöld zászlót kaptak. 

Pár fotó a jelöletlen gumikról. 

„Úgy gondolom, hogy a gumiteszt során nem nyomják a határon. Emellett az autók a 2022-es abroncsokhoz vannak igazítva. Ezeknek az új abroncsoknak az a céljuk, hogy kisebb legyen az alulkormányzottság mértéke, ez az egyik cél a jövő évi fejlesztésünkben, a nagyobb integritással és a jobb kopási profillal együtt” – nyilatkozta Mario Isola, a Pirelli motorsport-igazgatója nemrégiben a Sky Sports adásában.

„Amerikában élő drift királyunk, Nando ismét lecsap!” – írták viccesen a Formula-1 Twitter-oldalán. A spanyol Verstappenhez hasonlóan elég sokat csúszkál a tesztgumikon. Bár ennek valószínűleg Alonso nem örül túlzottan, az tagadhatatlan, hogy látványos momentumok születnek ebből, akárcsak Austinban.

Álmoskás a hangulat, a többség a versenyszimulációval foglalkozik jelenleg, miközben még 21 perc maradt hátra. 

Bár a radarkép alapján nem ér ide az eső a leintésig, Latifinek jelentették, hogy azért van esély a csapadékra. 

Verstappen eléggé küzd a jelöletlen abroncsokkal. Az 1-es kanyarban látványosan sokat csúszkált. 

Azt nem mondhatnánk, hogy jelentősen javulnának az idők, azonban mindenki serényen dolgozik. Leclerc már nem lehet a pályán, de rajta kívül Verstappen és Magnussen is a bokszban van. 

Aki tud az kigurul a pályára, 20 perc pihenő után folytatódhat a munka. 

A pályamunkások komolyan dolgoztak a fal javításán, de sikerrel jártak. 16:52-kor, vagyis egy perc múlva érkezik a zöld jelzés. 

Ami az időjárást illeti, arra is érdemes vetni egy pillantást. Kissé beborult az ég, az edzés előtt pedig 40% esélyt adtak az esőre, de vélhetően nem fog megjönni a csapadék. A levegő hőmérséklete 26, míg az aszfalté 40 fok. 

Sikerült visszahozni a Ferrarit a bokszba, de egyelőre még nem indul újra a szabadedzés. A pilóták az autóban és mindenki készen áll a folytatásra, amennyiben erre lehetőség nyílik. 

Piros zászló ide vagy oda, kiváló hangulat van a lelátókon. Az alábbi fotó pedig jól bizonyítja, hogy Perezen kívül másnak is vannak rajongói Mexikóban. 

Íme az eset. 

Ezt a szabadedzést sem ússzuk meg tehát megszakítás nélkül. Két technikai gond miatt a délelőtti programban is láttunk ilyet, ez azonban tovább tarthat, mivel komolyan megsérült a Tecpro-fal is. 

És egy Ferrari a falban! Miközben mindenki nyugodtan tesztelte a gumikat, a monacói nagyon csúnyán lebontotta az autóját.

Elsőre pedig a 13. helyre ugrik fel. Bő egy órával a leintés előtt jelenleg Russell vezet, Tsunoda és Ocon előtt. A tesztnek köszönhetően kissé fura így ez a lista. 

Albon viszont már a pályán és a lágyakkal kezdi.

Egyelőre sem Albon, sem pedig Magnussen nem rendelkezik még mért idővel, utóbbi pedig nem véletlenül. A dán versenyző új belsőégésű motort kapott. 

Alább a lényeg: Russell, Ocon, Tsunoda, Magnussen és Albon 45 percig használhatják a szokványos gumikat ezen az edzésen. 

Ez sem tartott sokáig. Russell még a lágyakat gyűri, így 1:19.970 a jelenlegi legjobb, de Yuki Tsunoda is felugrott a második helyre. A rend kedvéért: a Pirelli erre a hétvégére a kínálat közepéről választott, és a 2-es, 3-as, 4-es számú keverékeket hozta el erre a helyszínre. 

És már a két Red Bull vezet. Perez megörvendeztette honfitársait egy nagyszerű körrel. 1:21.579 az új legjobb. 

Verstappen viszont gyorsan elvette tőle az első helyet. A kétszeres világbajnok a tesztgumikon futott 1:21.588-as időt. 

Russell kerül az élre a közepeseken. 1:21.742-vel vette át a vezetést a Mercedes fiatal versenyzője. 

A hazai hős készen áll a sikerekre. Sergio Perez szeretne győzelmet ünnepelni hazai közönsége előtt.

Ami a gumitesztet illeti, azok a pilóták, akik az FP1-en nem vettek részt a normális abroncsokkal is körözni fognak egy darabig, a többiek viszont a tesztgumikat nyúzhatják. Eredetileg ezt a munkát Suzukában tudták volna le, de ott az eső elmosta a tesztlehetőséget. 

Elég nagy a forgalom a pályán, az élen pedig Carlos Sainz tartózkodik jelenleg Pierre Gasly és Verstappen előtt. 

Néhány perc elteltével a mezőny jelentős része már kint a pályán, öt versenyzőnek pedig különösen fontos a jelenlegi edzés, hiszen korábban a fiatal pilóták is lehetőséghez jutottak. Russell, Albon, Tsunoda, Magnussen és Ocon sem körözhetett korábban. 

Zöldre váltott a bokszutca lámpája, így tehát kezdetét vette az edzés. Az első, aki pályára gurul: Max Verstappen. 

A csapatoknak akárcsak egy héttel ezelőtt, úgy most is lehetőségük lesz kipróbálni a Pirelli 2023-as abroncsainak prototípusait, így ezúttal 60 helyett 90 perc áll majd a rendelkezésükre. 

Az első gyakorláson Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, de a helyi idő szerint délelőtti gyakorlás főként a technikai gondokról szólt. 

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a második szabadedzés Mexikóban!