DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
13:48

Friss hír, hogy Max Verstappen autójában motort cserél a Red Bull, viszont csak a belsőégésű egységből kerül be új, ezért a hollandot 5 hellyel sorolják hátra.

Monza megint a rajtbüntetések hétvégéje lesz: Hamilton, Sainz, Perez és Bottas is motorbüntetést kap, Schumacher váltócserés, Tsunodát pedig öt összegyűlt figyelmeztetése miatt sorolják hátra 10 rajthellyel.

Az olasz közönségnek hízeleg a végeredmény: a két Ferrari az első két helyen. Az egyetlen probléma, hogy a végül ötödik Verstappen kényelmesen leggyorsabb lett volna, ha nem tartják fel gyorskörén.

Az utolsó percek gondoskodnak arról, hogy felkapjuk a fejünket: Sainz lassított le drasztikusan Russell előtt a Roggio kigyorsításán, majdnem ütközött a két autó.

Az utolsó előtte helyen álló De Vries kisebb bakit követett el és keresztülszánkázott az Ascari sikán kavicságyán.

Bár a köridők már nem javulnak a használt abroncsokon, a pálya tele van: egyedül Sergio Perez van a bokszban, akinek hátsó szárnyán szerel a Red Bull.

Sainz felugrott a második helyre, Leclerc pedig egy friss szettel lila közepső szektor után két századdal lassabb saját legjobbjánál.

Russell a második helyre kapaszkodott, 0,279 másodpercre Leclerc-ről.

A két nagy rivális mögött Russell jött fel a harmadik, Ocon a negyedik pozícióba, ezzel Alonso az ötödik helyre csúszott vissza. Perez csupán a 12., Sainz mindössze a 17. helyen, a spanyol azonban még adós a friss lágy gumis körrel.

Verstappent két kiváló első szektor után Norris feltartotta a pálya végén – így marad a második helyen.

Perez meglepetésre csak a nyolcadik helyre jött fel a lágyon, Verstappen is érkezik a piros jelzésű keveréken.

A lágy gumis körök átrajzolják a sorrendet: Leclerc 1:22,410-zel az első helyen, Albon harmadik pozícióba lépett fel, közöttük a még garázsban levő Verstappen.

A féltáv közeledtével az autók kezdik elhagyni a garázst. A többség a lágy gumit tette fel, többek között Leclerc.

A forgalom most nagyon csekély, csupán a két AlphaTauri köröz. Korai műszaki hibája után Gasly hamar visszatért, és a hatodik helyre kapaszkodott fel.

Felkerült a lágy gumi Yuki Tsunoda AlphaTaurijára, a japán ezzel felugrott a második helyre, de ő is 1,1 másodperccel elmarad Verstappentől.

A pálya most csendesebb, csak öt autó körözik. Verstappen 1:22,853-mal vezet, ezzel 1,2 másodperccel gyorsabb a második Alonsónál.

1:23,234 Verstappentől, Albon a harmadik helyre lépett fel a Williamsszel, amely sokat vár a pályától az autó erős végsebessége miatt.

Újra Verstappen vezet, több mint másfél másodperccel döntötte meg Perez iménti körét. 1:23,449-nél tart a kemény keveréken, mögötte Ocon jött fel másodiknak közepesen.

A meggógyult Gaslynak ellenben rosszul telik a hétvégéje: még tíz perc sem telt el, az autót a garázsba hívta a csapat műszaki hiba miatt.

Pereznek DRS-problémái vannak, a lapos monzai hátsó szárny nagyon rezonál nyitott állapotban: ennek ellenére is feljött az első helyre, 1:25,026-tal.

Az első körök alapján 1:25,230-mal Verstappené a legjobb idő, mögötte Ocon, Perez és Sainz.

De Vries Sebastian Vettel helyét veszi át erre a 60 percre, és van még egy vendégszereplő: a korábbi Alfa-pilóta Antonio Giovinazzi Mick Schumacher autójába ült be az első edzésre a Haasnál.

Zöldre váltott a bokszutcai lámpa, az első autó a pályán pedig az Aston Martin Nyck de Vries-szel: a holland pilóta idén a harmadik csapatnál (Williams és Mercedes után) vezet szabadedzésen.

A szabadedzés előtt egyperces néma csenddel tiszteleg a Formula-1 a 97. életévében tegnap elhunyt II. Erzsébet brit királynő előtt.

A nap fő híre azonban a Porschéhoz kapcsolódik: immár hivatalossá vált, hogy a csapat és a Red Bull nem lép szövetségre 2026-tól. Pedig néhány hete-hónapja a tárgyalások még olyan jól álltak, hogy a bejelentés időpontját is tudni lehetett – amit akkor elhalasztottak, végül pedig az egész terv dugába dőlt.

14 órakor kezdődik az Olasz Nagydíj szabadedzése – néhány órával azelőtt a paddockba megkérdezett Pierre Gasly is, ami azt jelenti, hogy teljes lesz a mezőny. A francia a csütörtöki médianapot rosszullétre hivatkozva kihagyta.