DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
16:47

Norris a harmadik, egy tizeden belül van Sainhoz képest! Egyelőre rendkívül szoros, több csapat is jó formát mutat.

Senki nem futott már gyors kört, maradt a korábban mutatott végeredmény: Ferrari 1-2, gyors Mercedes és McLaren, érdekes Alpine és egyelőre takarékoskodó Red Bull. Köszönjük a figyelmet, jövünk az összefoglalóval és a napi értékelésekkel, a helyszíni információkkal!

Újraindították az edzést, még négy perc maradt. 

Elkaparta magát az AlphaTauri. 

Tsunoda kicsúszik, piros zászló!

Még bő negyedóra van hátra, így állunk:

Hamilton kiszállt az autóból és eltűnt a Mercedes-garázs mélyén. 

Összességében rengeteget dolgoznak most a csapatok, sok kört teljesítenek, erős versenyszimulációt futnak, látszik, hogy nagyon készülnek az előzésmentes vasárnapra a jó gumikezeléssel, stratégiával. 

Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a Mercedes ezen a pályán beleszólhat az első helyek dolgába és egyelőre a McLaren is meglehetősen gyors, míg a Red Bull talán nem mutatta meg a valós erejét. Egyelőre.

Gasly pedig érkezik!

Leclerc: 1:12,345, négy ezredmásodperccel (!) megelőzi Sainzot, így ő az első!

Verstappen már csak hatodik, Stroll is megelőzi. Ő, Leclerc és Perez is adós még az igazán jó körrel.

Hamilton 1:12,4-gyel a második, 68 ezredet kap csak Sainztól - szép kör, agresszív vezetés, a harmadik szektorban kapott ki a Ferraritól. 

Közben Gasly még mindig nem mehetett ki a pályára.

Russell 1:12,6, lassabb az első edzéses idejénél, de ezzel most ő a második. 

Ocon pedig negyedik, az óvatos első edzés után odavertek az Alpine-ok. 

Hopp, Alonso a második, ő csak öt tizedet kap Sainztól!

Verstappen a második, hét tizeddel lassabb Sainznál. 

Közben Sainz egy másodpercet javít és 1:12,3-mal erősíti meg az első helyét, ez már jobb idő Russell első edzéses legjobbjánál.

Albon az ötödik helyre jön fel lágy gumikon!

Piastri videós formában is bejelentkezett: 

 

Gasly még csak most öltözik, nincs teljesített köre egyelőre, az AlphaTauri még szerel. 

Sainz és Leclerc az első két helyen, de Verstappennel gyakorlatilag egál időt futott a két Ferrari. 

Az most is látszik, hogy nagy az esély az erős forgalomra és nehéz elkerülni egymást, rengeteg esetben útban vannak a guruló autók a gyorskörön lévők számára. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyelőre csak Verstappen volt kint lágy gumin az elejéből, a többiek közepeseken futották a jelenlegi köreiket. 

Ricciardo csúszik meg és kicsit lenéz a pályáról, de még megmenti gond nélkül.

Verstappent Sainz, Leclerc, Russell, Norris és Hamilton követi jelenleg.

Verstappen 1:13,4-gyel az élen, most működik a Red Bull. Ez az idő viszont egy másodperccel lassabb még annál, amivel George Russell behúzta az első edzést. 

Hamilton rádiója nem működik rendesen, ahogy az első edzésen is megmakacsolta magát.

A két Aston gurul ki egyébként először a közepes gumikon - ők az első edzésen is ezt nyúzták leginkább.

Elrajtoltunk, többen azonnal ki is hajtottak a pályára: jó idő van, süt a nap, kellemes időjárás fogadta a mezőnyt.

Rendkívül izgatott vagyok, hogy egy olyan komoly presztízzsel bíró csapatnál mutatkozhatok be a Formula-1-ben, mint a McLaren, és nagyon hálás vagyok a lehetőségért, amit kínáltak. A csapatnak nagy hagyománya van abban, hogy lehetőséget adnak fiatal tehetségeknek, és már várom, hogy keményen dolgozhassak Lando oldalán azon, hogy a mezőny elejébe hajtsuk előre az alakulatot. Arra koncentrálok, hogy 2023-ban megkezdhessem az F1-es pályafutásomat papaja színekben” – fogalmazott Piastri a bejelentéssel kapcsolatban.

Most jelentették be, hogy 16:15-kor kezdődik majd a második F1-es szabadedzés.

Egy F2-es piros zászló miatt csúszik egyébként a program, de hamarosan kezdődik a szabadedzés. 

A mostani edzés egyik fő kérdése, hogy Max Verstappen mire megy: az első gyakorlás szinte egészét kihagyta váltóhiba miatt. Rajtbüntetést viszont nem, ezt megerősítette a csapat: https://formula.hu/parc-ferme/33393 

Felpezsdült a paddock a hír hallatán, most jöhet a következő lépés: ki ül az Alpine-ba? Pierre Gaslyról hallani, mint fő jelölt, de ehhez még sok mindent át kell rágniuk az érintetteknek...

Kezdjük is a bombahírrel: Oscar Piastrit a McLarennek "adta" a pilóták szerződéseit vizsgáló bizottság, a wokingiak pedig gyorsan be is jelentették, hogy ő lesz Lando Norris csapattársa 2023-ban! Részletek: https://formula.hu/f1/2022/09/02/dontes-es-bejelentes-piastri-a-mclarene 

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Holland Nagydíj második szabaedzésének élő szöveges közvetítésével!