DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
16:47

Perez Magnussen mellett is elhózott, már a hatodik.

Vasárnap 15:00-kor folytatjuk a versennyel! Köszönjük megtisztelő figyelmeteket.

A végeredmény:

Hatból három sprintet nyert meg a maival együtt Verstappen! A második helyen Leclerc, a harmadikon pedig Sainz.

Vettel kiáll.

Most megelőzte Hamilton Schumachert, ezzel a brit már nyolcadik.

Schumacher parádésan védekezik Hamiltonnal szemben. Két kör van még.

Eközben megérkezett mögéjük Bottas.

Hamilton nagyon gyepálja Schumachert, de előzni körök óta nem tud.

Öt körrel a vége előtt a sorrend: Verstappen, Leclerc, Sainz, Russell, Perez, Ocon, Magnussen és Schumacher. Ők azok, akik pontot kapnak jelen állás szerint.

Nem ez az év versenye...

Itt van Perez Haasok elleni manővere:

Három másodperc Verstappen és Leclerc, valamint a monacói és Sainz közt is a különbség.

Perez szárnyal a Red Bull hazai futamán. Máris az ötödik helyen!

Albonnal értek össze a hatos kanyarban.

Vettel a kavicságyban, de úgy tűnik, ki tud onnan jönni.

A két Haas addig bíbelődött egymással, hogy Perez kissé szemfüles módon beugrott közéjük. A mexikói jelenleg így a hetedik, Hamilton a kilencedik.

Óriási küzdelem a két Ferrari között. Leclerc nem hagyja magát, Sainz gyorsabbnak tűnik.

A rajt pillanata:

Verstappen már két és fél másodpercre a Ferrarik előtt, akik még mindig egymást gyilkolják. Van az az érzése az embernek, hogy ebből előbb-utóbb baj lesz...

Gasly ráhúzta a kormányt Hamiltonra, ami miatt kicsúszott a rajt után.

Perez rajtolt hatalmasat, máris a 8., míg Hamilton visszaesett a 11. pozícióba. Alonso nem tudott elindulni a bokszból sem.

És akkor két felvezető kör után végre elrajtol a sprint. Sainz megelőzte Leclerc-t, aztán elfékezi magát, miközben Verstappent támadta, s végül a monacói visszaelőzte csapattársát. A két Ferrari inkább egymást idegesítette a rajtnál, mint Verstappent.

Zhou a bokszból indul majd.

Zhou a célegyenesbe fordulva jelenti, hogy leállt a motor, majd miután elindult még egy felvezető körre a mezőny, sikerült beindítania az Alfát a kínainak.

Alonso máris a bokszban. Mintha sűrített levegővel töltenék fel az autót.

Elindultak a felvezető körre, leszámítva Alonsót, akinek fent maradtak a gumimelegítő paplanok és az autó is fent van az emelőn. Valami probléma lehet az Alpine-nal.

Fontos megjegyezni, hogy a 24 körös sprinten nincs kötelező bokszkiállás.

A live timing szerint Vettel, Latifi, Stroll és Albon indul a lágyakon, a többiek a közepes keverékeken várják a rajtot.

Ebben a sorrendben vágnak neki a sprintnek a versenyzők:

A szezon féltávjánál tartunk egyébként, így már túl vagyunk a kvalifikációk felén. Ide kattintva megnézhetitek, hogyan állnak egymáshoz viszonyítva a csapattársak e tekintetben.

Amit a sprinthétvégéről tudni kell, hogy ilyenkor csak két szabadedzést rendeznek a szokásos három helyett. Pénteken szokás szerint az első 60 perces gyakorlásra kerítenek sort, majd rögtön aznap délután jön az időmérő, ami a sprint rajtsorrendjéről dönt, aztán szombaton a második szabadedzéssel folytatódik a program. A szombat délutáni sprinten aztán az első nyolc kap pontot (8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1) és a célba érés sorrendje szerint állnak fel a vasárnapi fő versenyre a rajtrácsra a pilóták.

A sprint előtt ma már pályán voltak az F1-esek. A második szabadedzésen Carlos Sainz volt a leggyorsabb.

Az időmérő történéseit a képre kattintva tudjátok átolvasni.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi az idei második, az F1 történetének pedig ötödik sprintje.