DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
12:56

Christian Horner nemrég úgy fogalmazott, hogy a Ferrari versenytempója valószínűleg rendben lesz, nem lesznek előnyben, az számíthat nagyon sokat, hogy a biztonsági autós fázisokra és egyéb váratlan eseményekre ki hogyan reagál - igyekeznek ők jól kijönni ezekből. 

A végeredménnyel búcsúzunk, rögtön jövünk a nyilatkozatokkal, hírekkel, információkkal. Köszönjük a figyelmet!

Norris az utolsó körökben a csapatutasítás ellenére megtámadta Ricciardót, de nem tudta megelőzni, 8-9. helyen fut be a két McLaren úgy, hogy az ausztrál van előrébb.

Perez a második, Russell a harmadik, Hamilton a negyedik, beértek.

Max Verstappen ebben a pillanatban megnyeri az Azerbajdzsáni Nagydíjat!

Jelen állás szerint a két Red Bull és a két Mercedes mögött Gaslyé az ötödik, Vettelé a hatodik hely, majd jön az Alonso-Ricciardo-Norris-Ocon sor a pontszerzők között.

Stroll kiesik, az autó nem bírja, úgyhogy kihívják a bokszba és lezárják a versenyét - mondjuk amúgy sem zavart senkit...

Három kör van hátra, csendben csordogál a futam, úgy fest, hogy piros zászló és biztonsági autó, illetve baleset nélkül lezajlik a délután.

A McLaren alkut ajánlott Norrisnak, aki Ricciardo mögött megy, aki pedig Alonsót támadja. Az alku: Ricciardo megpróbálja megelőzni Alonsót, ha ez nem megy, akkor megpróbálhatod te, de ha neked sem megy, akkor vissza kell adnod a pozíciót Danielnek.

Hét körrel a vége előtt Hamilton megelőzi Gaslyt, így a Red Bull 1-2 mögött Mercedes 3-4 van. 

Hamilton már csak másfél másodpercre Gaslytól, nyolc kör.

Verstappennek megmondták, hogy pontosan milyen köridőt kell futnia, DRS-t sem használhat, komolytalanná vált kicsit a verseny így a végére.

Hamilton már csak négy másodpercre van Gaslytól, van még tíz köre megelőzni, sokkal gyorsabb nála jelenleg.

Tsunodánál a ragasztószalag volt a megoldás. Ezzel elbukta a masszív pontszerzését.

Tsunodánál gond van a DRS-sel, csak a szárny egyik fele csapódik fel, a másik nem...

Hamilton rögtön megelőzi Tsunodát, mehet Gasly után megint, még kilenc másodpercet kell ledolgoznia a frissebb gumikon.

Szabad jelzés, így feszülnek neki az utolsó 15 körnek.

Alonso is kint maradt, kicsit átrendeződik az állás, de akik maradtak, azok jóval kopottabb gumin fejezhetik be a futamot. 

Russell és Hamilton is kijön, ahogy Ricciardo is - a két AlphaTauri viszont a negyedik-hatodik helyen kint maradt. 

Virtuális biztonsági autó, a két Red Bull pedig azonnal ki is jön a bokszba.

Magnussen alatt meg is adja magát a Ferrari-motor, kiesik - nem lesz pontszerzés!

Magnussen körök óta beragadt Ocon mögé a 10-11. helyen, sokkal gyorsabb lenne, de az egyenesben olyan előnye van az Alpine-nak, hogy teljesen reménytelen a helyzete.

A mérnöke szól Verstappennek, hogy túl gyorsan megy, fél másodperccel lassabb köröket kérnek tőle, hogy a gumijai bírják.

Hamilton háta már nagyon fáj, nem bírja a brutális pattogást.

"Ez fáj, nem nagyon találom a szavakat. Nagyon-nagyon csalódott vagyok. Nehéz megérteni. Meg kell néznünk a részleteket, hogy ne forduljon ez elő többet. Fáj" - mondja Leclerc.

Nézzük is meg, hogy hogyan állunk:

Alonso is nagy formában: előbb Magnussent előzi meg, majd iszonyatos tempóban elszáguldott Ocon mellett is és már kilencedik.

Hamilton pedig megelőzi Ricciardo, feljön az ötödik helyre! Russell közben a harmadik a másik Mercedesszel.

Hopp, Vettel egy nagy manőverrel mégis megcsinálja, megelőzi Ocont!

Közben Vettel a nyolcadik helyért támadja Ocont, de annyival lassabb az Aston, hogy még DRS-sel is csak alig tud közeledni az egyenes végére. Hamilton pedig az ötödik Ricciardót támadja.

Guanyu Zhou technikai hiba miatt kiesik a 10. helyről - a csapat szól neki, hogy legyen kedves begurulni a bokszba.

A vb nyilván nem dől el még ilyen korán, de most akkora szakadéknyi előnybe kerülhet Verstappen és a Red Bull, hogy innentől megnyugodhat a világbajnok.

Teljes sokk, Ferrari-nullázás, tükörsima Red Bull 1-2 egyelőre...

LECLEEEEEERC! Elfüstöl alatta a Ferrari, újabb motorhiba miatt esik ki Leclerc az első helyről, ez hihetetlen!

Leclerc 13,5 másodperccel vezet most, hogy mindenki megcsinálta a kiállását, de sokkal frissebbek Verstappen gumijai, aki a második helyre jött vissza, Perez elé. 

Verstappen is a bokszban, Leclerc visszaveszi a vezetést!

A Red Bull is hibázik, három másodpercet elveszít a bokszban Perez is. Jelenleg tehát úgy állunk, hogy: 

Perez a bokszban!

A Red Bull bemondta a rádióba Pereznek, hogy "ne harcolj" - ezt követte Verstappen előzése. 

Verstappen átveszi a vezetést! Utolérte Perezt, aki... hát, nem erőltette meg magát, maradjunk ennyiben. 

Zárójel: Leclerc-é a leggyorsabb kör, jelenleg jobb tempóra képes, mint a Red Bullok.

Vettel manővere: nagyon mélyet akart fékezni, hogy megelőzze Ocont, de elnézte, kiment a menekülő útra, ott azonnal megforgatta és csak két helyet bukott vele...

Alonso, Norris, Ricciarco és Ocon nem cserélt, ők feljebb léptek így.

Közben már szabad a verseny, "behívták" a VSC-t.

Perez vezet, Verstappen 2,2 másodperccel követi, Leclerc már egy kerékcserével a zsebében 15-re van a mexikóitól.

A két Red Bull kint maradt, innentől Leclerc bokszkiállása még így is nyerőnek tűnik, de a Ferrarinak nagyon sokat kellene elmennie ezen a gumin.

Leclerc bokszkiállását elrontotta a Ferrari, beszorult az emelő, jó három másodpercet bukott ezzel a monacói.

Leclerc-t kihozza a Ferrari a második helyről, kemény keveréket kap és Russell is jön a negyedik helyről, meg Gasly az ötödikről - Perez és Verstappen a top kettő.

Fékhiba okozta a kiesést, nem Sainz hibázott - jön a virtuális biztonsági autó.

SAINZ a BUKÓTÉRBEN!

Magnussen közben elmegy Albon mellett.

Ennyi van köztük.

Russell négy másodperccel követi Sainzot a negyedik-ötödik helyen, majd jön Gasly, Hamilton, Vettel, Tsunoda és Alonso. 

Sainz közben eltűnt, már szűk négy másodpercre van Verstappentől. 

Nagy csata zajlik a két vb-esélyes között, Verstappen az egyenesben közel kerül, a kanyarokban egy-két tizedet ad neki Leclerc. 

Verstappen csak a célegyenesben fél másodpercet hozott Leclerc-en. 

"A Red Bull gyors" - jelenti Sainz.

Verstappen már DRS-sel üldözi Leclerc-t az egyenesben amúgy is gyorsabb Red Bull-lal - Perez gyakorlatilag állva hagyta a mezőnyt, két és fél másodperccel vezet már. 

Latifi rossz helyen állt a rajtrácson, a szerelő mozdította arrébb, ami szabályba ütközik, így tízmásodperces büntetést kapott a pilóta. Mondjuk amúgy is ő halad a mezőny legvégén.

Ez volt a rajt - Leclerc kis híján a pályáról is kifékezte magát ezt követően...

A Red Bullok gyorsabbak az első körökben, Perez már meg is lógott, Verstappen közel van Leclerc-hez, Sainz pedig lemaradt a hollandtól. 

Vettel megelőzte még Tsunodát, ő így a nyolcadik helyen halad. 

Perez egyszerűen kifékezte a rajtnál Leclerc-t, már az első kanyarban megelőzte, a monacói elfüstölte a gumijait - viszont nem történt baleset és megy mindenki, nem történt más változás elöl. 

PEREZ MEGELŐZI LECLERC-T ÉS ÁTVESZI A VEZETÉST!

RAJT!

Már a felvezető kör zajlik, pillanatokon belül rajt!

A top tízben mindenki a közepes keverékű gumikon rajtol, de mögöttük többen is a keményeket választották, így valószínűleg hosszabb első etapot terveznek: Ricciardo, Ocon, Bottas, Stroll és Schumacher döntött így.

A Mercedesnél viszont attól tartanak, hogy az autó nem fogja kibírni a versenytávot: olyan szinten delfineznek, hogy az megterhelő lehet ilyen hosszú ideig. Lewis Hamilton aggódik, Toto Wolff pedig annyit mondott erről, hogy igazából nem tud mit hozzáfűzni, sok reményük nincs...

A Pirelli stratégiai elképzelései:

A levegő 25, az aszfalt 48 Celsius-fokos jelen pillanatban, a gumikezelés abszolút kulcsfontosságú lehet.

A kötelező feladatokat letudták az érintettek, már csak a rajtra várunk. 

A pole-pozíciót egy szenzációs, fordulatos és izgalmas időmérő végén Charles Leclerc szerezte meg, aki szinte verhetetlennek tűnik idén szombatonként - a vasárnapjai viszont finoman szólva is akadoznak különböző okok miatt. Most nagyon fontos lenne neki a győzelem, de a bakui pálya miatt az első négy helyről rajtoló versenyzők bármelyike képes lehet nyerni. 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan elrajtol a 2022-es Azerbajdzsáni Nagydíj!