DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:32

Russell megfutja a hétvége eddigi legjobb idejét. 1:19,470. Három tizedet adott Hamiltonnak!

Vasárnap 15:00-kor rajtol a verseny, várunk vissza mindenkit!

Íme a Q3 végeredménye:

Leclerc a hibája után mégis megszerzi a pole-pozíciót, ami idén már a negyedik számára. A második helyezett Verstappen, a harmadik pedig a hazai pályán szereplő Sainz.

Nem, csak a 4. a brit.

George Russell szállítja-e a meglepetést?

Verstappen motorproblémára panaszkodik, eközben Sainz javít, de marad 3.

Leclerc az 1. helyre hozza be a Ferrarit jelen állás szerint.

Leclerc pördülése képen:

Három és fél perc van hátra, jön ki Leclerc és a két Haas.

A harmadik helyen Perez, majd a két Mercedes.

Verstappen könnyedén ugrik az élre. 1:19,073-mal veszi át a vezetést Carlos Sainztól, Leclerc-nek pedig így nincs mért köre.

Sainz átveszi a vezetést, miközben Leclerc megforog!

Hamilton 1:19,664

Jöjjön az utolsó 12 perc!

Norris köridejét törölték, emiatt esett ki, így Mick Schumacher surranópályán a Q3-ban.

Verstappen végül két tizedet ad Sainznak, közben pedig búcsúzik Norris, Ocon, Tsunoda, Gasly és Zhou is.

A két AlphaTauri már bbiztos kieső, miközben Magnussen a negyedik!

Sainzot pályára küldte a Ferrari, nem bízzák a véletlenre a dolgot. A spanyol bejön az első helyre, de nem sokkal előzi Russellt.

Russell várja a folytatást az első helyről.

Akiknek javítania kell: Ricciardo, Ocon, Zhou, Tsunoda és Gasly.

Nem kis meglepetésre Mercedes 1-2 az első mért köröket követően. Mögöttük Perez és Leclerc, majd némileg meglepő módon Bottas Verstappen és Sainz előtt.

Ezt a pilóták még nem konstatálták...

Közben már el is kezdődött a Q2.

Leclerc zárja a legjobb idővel a Q1-et. A következő versenyzőktől búcsúzunk: Vettel, Alonso, Stroll, Albon és Latifi.

Jönnek az utolsó körök. Jelenleg kieső helyen áll a két Williams, Schumacher, Stroll és Gasly.

Előbb Hamilton jön be a negyedik pozícióba, majd érkezett George Russell, aki eggyel hátrébb lökte csapattársát és elvette tőle a negyedik pozíciót.

Megérkezik a két Ferrari is a buliba: Leclerc első, Sainz második. Már csak a Mercedesekre várunk.

Közben Strollt rossz ütemben engedte ki a csapat a garázsból és kis híján nekiment Lando Norrisnak.

Érkezik Verstappen és rögtön át is veszi a vezetést egy 1:20,091-es idővel.

Perezé az első mérvadó kör. 1:20,447-tel a mexikói az élen.

Elkezdődött a Spanyol Nagydíj kvalifikációja!

A Mercedesnél nem kisebb sportember vendégeskedik, mint a világhírű teniszező, Roger Federer.

Eközben a Haasnál versenyt futnak az idővel, hogy rendbe hozzák a kvalifikációra Mick Schumacher harmadik szabadedzésen lángra kapó autóját. Egyelőre nincs hír felőlük...

Ami az időjárást illeti, nem panaszkodhat senki. A pálya körül ugyanis a levegő hőmérséklete meghaladja a 30 fokot is, az aszfalté pedig majdnem eléri az 50 °C-t. Esőre sem ma, sem holnap nincs kilátás.

A hétvége fő témáját az Aston Martin és a Red Bull vitája szolgáltatja, ugyanis sok más csapathoz hasonlóan az Aston is fejlesztésekkel érkezett Barcelonába, és az AMR22 a megszólalásig hasonlít a Red Bullra, ami miatt meg is vádolták őket az energiaitalosok, hiszen több szakemberük is Strollékhoz pártolt át a télen.

Mindhárom szabadedzésen a Ferrari vb-éllovasa, Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak, ám a temérdek fejlesztéssel érkező Mercedes is gyorsnak tűnik, akárcsak természetesen a Red Bull.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! 16:00-kor kezdetét veszi a 22 futamosra rövidült szezon hatodik időmérő edzése.