DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
13:55

Christian Horner a Sky csatornának nyilatkozta, hogy a Red Bull hátsó szárnyat cserélt Verstappennek az időmérő előtt. Észleltek egy eddig nem látott problémát, és bár elvileg folytathatták volna a szárnnyal, elővigyázatosságból kicserélték.

Ez lett a Q3 eredménye:

Igazi meglepetésre – jó nyolc tized hátrányban – Norris feljött a harmadik helyre. Perez negyedik, Sainz ötödik, Bottas mindössze hatodik az időmérőn.

Verstappen belehibázott, el is vette a kör végét, de így is övé az Abu Dhabi Nagydíj pole-pozíciója!

Nem tudott javítani Hamilton, 0,371 másodperccel elmaradt Verstappentől!

A második szektorban Hamilton egyéni legjobbat teljesített, de jelentősen lassabb Verstappennél!

Indul a Q2 utolsó menete! Vajon Hamilton képes lesz megugrani Verstappen kiváló körét?

Hamilton körében volt egy kisebb elfékezés, Norris pedig Perezre panaszkodott, aki az útjában állt. (Miután a mexikói elengedte Verstappent, majd lelassított.)

Az elengedett kör után Perez is megtesz egy gyorskört, ami a harmadik helyre elég, Tsunoda idejét viszont elvették.

Ez óriási kör a Red Bulltól, Hamilton több mint fél másodpercre tőle! Tsunoda, Bottas és Sainz a további sorrend.

A sorrend nem véletlen, Perez szélárnyékot adott a csapattársnak, majd a harmadik egyenes végén elengedte őt. 1:22,109-es parádés időt futott.

A két Red Bull vezeti fel a sort, Perez az első a pályán.

Kezdődik az év utolsó pole-pozíciójáról döntő Q3. A résztvevők között mindkét Red Bull, Mercedes, Ferrari és McLaren, plusz egy AlphaTauri és egy Alpine.

Érdemes megemlíteni, hogy hárman fognak közepesen startolni holnap: a két Mercedes mellett meglepetésre Tsunoda.

A Q2 eredménye a továbbjutókkal:

Ricciardo megmenekült a kieséstől, viszont nem jutott tovább Alonso, Gasly, Stroll, Giovinazzi és Vettel.

Mindkét Red Bull gyorsult, 1:22,800-zal Verstappen a leggyorsabb, Perez a második a Q2-ben – az eredmény azt jelenti, hogy mindketten lágyon startolnak, ami különbség lesz a Mercedeshez képest.

Hamilton visszavette a vezetést, 1:23,145-tel.

Hatalmas forgalom a pályán, egymást előzgetik, Sainz beszámolója szerint mintha egy futamon lennének.

Mindenki visszatért a pályára, beleértve Verstappent, akire a lágy került fel. Ha javít, ezen a keveréken kell rajtolnia.

Csendes a pálya. A hátralevő 4 percben a kiesés közelében levőknek kell igyekeznie: Ricciardo, Stroll, Giovinazzi és Gasly nincs továbbjutó helyen, Norrisnak és Pereznek kell izgulnia a 9-10. pozícióban.

Probléma Verstappennél, elfékezte bal első abroncsát, márpedig jelen állás szerint ezen kell rajtolnia holnap.

Sainz pedig első helyet ér el a Ferrarival lágy keveréken! 1:23,174-et teljesített – 11 ezredmásodperccel gyorsabb Hamiltonnál.

De a többi lágyat használó versenyző csak most jön: Leclerc harmadik, Alonso hatodik, Ocon hetedik.

Mögöttük Bottas, Tsunoda, Norris és Perez, ők szintén közepesen, a hetedik Stroll az első, aki lágyat használt.

A Q2 első gyorskörén csak 4 ezred választja el egymástól Hamiltont és Verstappent. Mindketten közepes abroncsot használtak, amelyen vasárnap rajtolnak.

Vettel és Ocon esetét vizsgálni fogják az időmérő után. A német 15., a francia 10. helyen jutott tovább.

A Q1 eredménye:

Vettel a 15. hellyel éppen megmenekült, Latifi, Russell, Raikkönen, Schumacher és Mazepin esett ki.

Lejárt az idő, Hamilton mögé a második helyre Bottas jött fel, Verstappen harmadik 0,477 másodperc hátrányban.

Szinte mindenki kijött a pályára, kivéve Verstappen és Norris. Hamiltonnak nem volt aggódnivalója, de csak azért is javított: 1:22,845 az új vezető idő.

Kieső 16. helyen áll Vettel is: gyorskörén Ocon akadályozta az utolsó kanyarban, aki saját gyorskörére készült.

Ahogy várni lehetett, rövid állás után újraindult az edzés, egyelőre azonban csupán hatan vannak a pályán.

Piros zászló! Egy bója került a pályára: Schumacher lökte fel a bokszutca bejáratánál, Norris pedig megpöckölte.

A nagycsapatok versenyzői mögé Perezt is megelőzve Norris zárkózott fel a negyedik helyre, Tsunoda hatodik, Ricciardo hetedik.

A két Mercedes vissza is tért a bokszba, a Red Bullok azonban kint maradtak és javítottak a lágy szetten: Verstappen 0,056-ra közelítette meg Hamiltont.

Három világbajnok – Rosberg, Hill és Button – szakértősködik a hétvégén, Nico Rosberg posztja szerint pedig mindhárman úgy gondolják, Hamiltoné lesz a pole-pozíció.

Hamilton is megérkezett, 2:23,266-ot futott első nekifutásra, ami hétvégi legjobbja. Bottas közel mögötte, Verstappen a harmadik helyre csúszott négy tizedes hátrányával.

Első körén Verstappen 1:23,680-nal nyitott – nem messze hétvégi legjobbjától –, mögötte Gasly, Tsunoda és Perez.

A Q1-es szakasz kezdetét vette, Vettel felvezetésével egy sor autó rögtön ki is gurul a pályára.

Mindkét Red Bullon most alacsony leszorítóerős hátsó szárny található: ezzel a Red Bull sebességet szeretne nyerni a Mercedeshez képest.

Abu Dhabiban is sűrűn látni sztárokat: a kvali előtt Gerard Butler látogatta meg az Aston Martint.

A nagycsapatok mögött zajló csata is többesélyes: pénteken az AlphaTauri és Alpine remekelt, szombaton viszont remek egykörös tempóval bejelentkezett a McLaren is.

14 órakor kezdődik az időmérő edzés, amelyet megelőzően három szabadedzést tartottak: az elsőn még Max Verstappen volt a leggyorsabb, de a másodikon és harmadikon Lewis Hamilton diktálta a tempót. A mérleg a Mercedes felé billen, igaz, az utolsó tréningen csak 0,214 másodperc választotta el a két sztárt…