DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:25

Változás az élen: 1:24,083-ra javít Bottas, ezzel néhány századdal megelőzi Hamiltont.

Ez volt tehát a második edzés, ezennel itt búcsúzunk, folytatás szombaton 11 órakor az FP3-mal - de addig is maradjatok velünk, hiszen hozzuk a legfrissebb értékeléseket és híreket!

Itt a teljes végeredmény - az AlphaTaurik és a Ferrarik még a tízben, a McLarenek megint a mezőny második felében:

Szerencsére Raikkönennek nincs baja, inkább csak az autó tört össze. Közben pedig véget ért az edzés: Hamilton az élen Ocon, Bottas, Verstappen, Perez és Alonso előtt.

Az autó hátulja úszott el a 14-esben.

És már írtuk volna, hogy kockás zászló, de nem, mert piros: Raikkönen csapta falnak az Alfa Romeót!

Az utolsó három perc következik, változásokra már nincs esély.

Mindhárom szektorban a Mercedes a gyorsabb:

Verstappen a lágy, a Mercedes a közepes keveréken abszoválja pillanatnyilag a hosszabb etapokat - vajon a vasárnapi stratégiában is lesz eltérés?

Divatba jött amúgy a sisakkamera, Alonsótól is láthattunk ilyen köröket, nemcsak Leclerc-től:

Idő közben már lement a Nap Abu Dhabiban, immár majdnem teljesen éjszakai körülmények vannak - amit ki is használnak a versenyzők, akik már róják a versenyszimulációkat.

Az időmérős szimulációk után tehát Hamilton, Ocon, Bottas, Verstappen, Perez, Alonso a sorrend - egyelőre a Mercedesnél az előny, és az Alpine tűnik a harmadik erőnek.

Na, harmadjára csak összejött: 1:23,691-nél állította meg a stoppert Hamilton. Ezzel vezet, Verstappennel szemben 641 ezredmásodperc az előnye.

És Bottas után Hamilton is belehibázik a második próbákozásába, a hétszeres vb-első az átalakított 5-ös kanyart vétette el.

Félidőnél járunk, mutatunk egy teljes sorrendet:

Nocsak, Esteban Ocon 49 ezreddel átveszi a vezetést Bottastól - aki meg két lila szektor után hatalmas elfékezést produkált!

Hamilton és Verstappen is megfutotta az ilyenkor szokásos időmérős szimulációját: Hamilton csak közelíteni tudott Bottasra, 21 ezred a differencia közöttük, Verstappen pedig szintén gyorsult, de két és fél tized a lemaradása a Mercedes finnjéhez képest.

Nagyot ugranak előre az Alpine-ok: Fernando Alonso 99 ezredre megközelíti Hamiltont és a második helyre jön fel - aztán mire lenyomhattuk volna az entert, elvették a körét pályaelhagyás miatt. Így viszont csak Ocon harmadik helyet érő ideje él.

Még vizuálisan az iménti Latifi-hiba:

Bottas követi Hamiltont, feljött másodiknak a finn, hátránya másfél tizedmásodperc. Közben pedig Ricciardo a harmadik a McLarennel.

Na, Hamilton odadurrantott: 1:24,1-re javít - ezzel most kilenc tizeddel elugrott Verstappentől.

Bottas iménti necces pillanata képen - a visszajátszásból kiderült, hogy Latifi hibája sem nagy tempójú volt.

Verstappen előző körét elvehették, mert most 1:25,0-s idővel jött fel ismét a második helyre.

Na, egy még jelentősebb hiba: ezúttal Nicholas Latifi rakta bele a TecPro-falba a Williamst - de aztán a kanadai is tovább tudott bicegni.

Upsz, Bottas puszilta meg az autó hátsó felével a szalagkorlátot a hotelrész utáni kanyarkijáraton.

Hamilton 1:24,983-ra javít, ez így már új rekord. Verstappen feljön másodiknak, 46 ezreddel a brit mögé.

Hamilton közepes keverékű gumikon futott 1:25,127-es idejével vezet öt perc után. Ez már majdnem jobb is, mint Verstappen korábbi legjobbja - ami egyébként mintegy tíz másodperccel gyorsabb a korábbi pályacsúcsnál, köszönhetően az átalakított nyomvonalnak.

Még azért fent van a Nap Abu Dhabiban:

Elindult az FP2, némi meglepetésre Bottas is az első pályára hajtók között.

Azok kedvéért, akik egy kavics alatt töltötték az elmúlt szűk egy hetet: Verstappen és Hamilton pontazonossággal áll a vb-tabella élén, de a több győzelemnek köszönhetően hivatalosan a holland az első.

Ettől függetlenül érdemes megemlíteni, hogy Max Verstappen kezdte leggyorsabbként az idényzárót, szűk két tizeddel megelőzve Valtteri Bottast, míg Lewis Hamilton hátránya 346 ezredmásodperc volt vb-riválisa mögött.

Ez az edzés reprezentatívabb lesz, mint az első volt, ugyanis ezt rendezik azonos idősávban és körülmények között, mint majd a szombati időmérőt és a vasárnapi futamot fogják - ami itt a Yas Marinán hagyományosan azt jelenti, hogy alkonyatkor kezdenek és már teljesen éjszakai körülmények között fejezik be a körözést.

Köszöntünk ismét mindenkit, reméljük, az ebéd mindenhol elfogyasztva, mert rövidesen indul a Formula-1-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzése - tartsatok velünk a következő bő egy órában (is)!