DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
20:55

Verstappen kicsit leszakadt, másodpercen kívül. Vajon ennyi volt vagy tartalékol? Bő öt kör még hátra a sprintből.

Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, de rövidesen jövünk a legfontosabb értékelésekkel - holnap 18 órakor pedig a Sao Pauló-i Nagydíjjal!

Ezzel amúgy a Mercedes szépen mentette a kárt: Verstappen sem zsebelte be a maximális pontot és a pole-t, és Hamilton sem sokkal hátrébbról indul, mint a kizárás nélkül startolt volna.

PÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL. Ez volt Bottas üzenete.

És le is pörgött a 24 kör: Bottas nyeri a sprintet, így övé a pole vasárnapra. Verstappen a második, ezzel két ponttal növeli az előnyét a vb-tabellán. Sainz a harmadik. Hamilton ötödik, ez a motorcserével együtt tizedik rajthelyet jelent neki.

Jön az utolsó kör, Perez pedig nem tudja megelőzni Sainzt - Hamilton viszont elment Norris mellett, az ötödik a címvédő!

Perez még mindig nem tudja levadászni Sainzt a harmadik helyért. Három kör hátra.

Hamilton pedig Leclerc-t is elkapta! Elképesztő nagyot megy a címvédő, már a hatodik - és még Norris is meglehet neki.

Íme, ők ketten:

Ami amúgy félelmetes, hogy Sainzék hátránya 17 másodperc az első kettőhöz képest. Azaz körönként kaptak gyakorlatilag egy másodpercet.

Verstappen egyre közelebb Bottashoz, de támadni egyelőre nem tud. Hamilton viszont tud: már Gaslyt is lehagyta. Leclerc bő három másodpercre tőle, ő már azért keményebb dió lehet.

Újabb előzés Hamiltontól: Ocont is leszedte a hétszeres világbajnok. Már a nyolcadik helyen, és van még nyolc kör.

Még jó, hogy leírtuk, mert Verstappen most másodpercen belülre került, így a holland nyithatja a DRS-t! Öt-hat tizedre már csak Bottastól! Hamilton pedig újabb előzést mutat be, ezúttal Vettel ellen.

Az élen befagytak a frontvonalak: Verstappen 1,2 szekundumnál megállt, ahogy Perez sem igazán tud még mit kezdeni Sainzcal.

Hamilton végre közel tudott kerülni Ricciardóhoz, s a célegyenesben a külső íven elment a McLaren mellett. Ezzel tizedik a brit. Féltávnál járunk.

1,2 másodpercre csökkent Bottas előnye az élen. Ne feledjük: ő a lágy, Verstappen a közepes gumin. Lesz-e ennek jelentősége a sprint hajrájában?

Verstappen apránként araszol vissza Bottasra, másfél másodperc környékére olvasztotta a lemaradását. Perez továbbra sem bír Sainzcal, ahogy egyelőre Hamilton is fennakadt Ricciardón - főként azért, mert egy kisebb vonat halad az ausztrál előtt, így ő is nyithatja a hátsó szárnyát.

Norris de keményen támadta Leclerc-t! Elsőre kivédte a monacói, de a második egyenesben már előzni tudott a mclarenes, aki feljött ötödiknek.

Hamilton újabb helyet lép előre: Alonsót is elkapta. Most tartunk a sprint távjának harmadánál.

Sainzt közben már Perez támadta volna, de a ferraris szépen védte az ívet. Hamilton már 12., megelőzte Giovinazzit is.

Képeken az Alfák incidense:

Harmadik kör vége, már lehet nyitni a DRS-t, Verstappen pedig egyből el is kapta Sainzt, így visszajön a második helyre. Hamilton is tovább javít, átlépi Tsunodát.

Ó, és Raikkönen nem magától forgott, Giovinazzival ért össze, miután mindketten egyszerre előzték Alonsót.

Verstappen a pályáról is leszaladt Sainzcal csatázva. Bottas, Sainz, Verstappen, Perez, Leclerc, Norris a sorrend az elején. Raikkönen közben kiforog a második kör elején. Hamilton a 14. helyig jött fel.

ÉS RAJT! Bottas simán elkapja Verstappent, sőt Sainz is megelőzi őt a második egyenesben! Működtek a lágy abroncsok a startnál!

Elindult a felvezető kör. Rövid az interlagosi pálya, most már senki ne menjen sehova, mert rögtön jön a sprint rajtja.

Érdekes a gumitaktikai eltérés: Verstappen és Perez a közepes abroncsokon, Bottas, Gasly és Sainz viszont a lágyakon!

Még egy gyors infó: a Mercedes úgy döntött nem fellebbez Hamilton kizárása ellen. Elmondásuk szerint egyébként valami meghibásodhat a DRS-sel a pályán, de mivel lefoglalták az alkatrészeiket, nem tudták ezt bizonyítani.

Gyorsan ejtsünk szót a vb-állásról is: Verstappen 19 ponttal vezet Hamilton előtt. A mostani sprinten 3 egység jár az elsőségért, meg persze a vasárnapi pole-pozíció, szóval maximum 22 pontra nőhet a differencia vagy másik irányból rendkívül extrém esetben 16 pontra olvadhat.

Brazíliában sosem lehetett panasz a nézőkre és a hangulatra...

Az egyik fő kérdés, hogy vajon meddig tud ennyi idő alatt majd felzárkózni Hamilton, de az gyakorlatilag kizárt, hogy pontot szerezzen, hiszen azt csak az első három kap a sprinten. És ne feledjük: vasárnap a mostani helyezéséhez ismét hozzáadnak majd öt pozíciót a motorcseréje miatt.

24 körös lesz egyébként a mostani sprint. Ez lesz a harmadik ilyen jellegű verseny... futam... IZÉ, amit rendeznek Silverstone és Monza után.

Itt van a teljes rajtrács, Verstappen mellől Valtteri Bottas indul, neki kellene valahogy mérsékelnie a károkat mercedeses szempontból. A második sorban viszont "két Red Bull" Sergio Perezzel és Pierre Gaslyval...

Természetesen a sprint előtt a legfontosabb hír, hogy a DRS-sel kapcsolatos szabálytalanság miatt kizárták Lewis Hamiltont a pénteki időmérőről, így a címvédő a mezőny végéről rajtolhat. Max Verstappen - aki megúszta 50 ezer euróval a kvalifikáció utáni tapizást - pedig a pole-ból (vagy minek kellene ezt most nevezni?).

Köszöntjük kedves olvasóinkat ismét, jön a szezon harmadik sprintfu... akarjuk mondani, sprintkvalifikációja Interlagosban - tartsatok velünk!