Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. november 28. hétfő
16:01

Rajtpróbákhoz sorakoznak a versenyzők. Nem véletlen, a hétvégén kétszer is szükség lehet egy jó startra.

Köszönjük szépen a figyelmet, hamarosan jövünk az összefoglalóval, és talán hamarosan arra is választ kapunk, mi lesz a két vb-aspiráns ügyéből.

Vége a második edzésnek is. Alonso az élen maradt, ahogy Verstappen is a másodikként zár. Bottas a harmadik helyre lépett előre még. 

Némi javítás így a végére a Mercedesektől: Bottas 4., Hamilton 5. Alonso továbbra is az élen és a garázsban, és a második Verstappen is.

Hamilton is nekiveselkedett egy gyorsabb körnek, ami a 8. helyre elég. Csak nézzünk rá a legjobb tízre, mennyire vegyes: Alonso, Verstappen, Ocon, Perez, Giovinazzi, Sainz, Leclerc, Hamilton, Raikkönen és Stroll.

Egy kis érdekesség: ennyire gyors az Alpine.

 

A címvédőn kívül Bottas az egyetlen, aki szintén inkább a garázsból figyeli a történéseket. De ebben a pillanatban Hamilton újra elhagyja a bokszutcát.

Miközben Verstappen Alpine-szendvicsbe került az élen, Hamilton egyáltalán nem erőltet semmit. Némi körözés után újra a bokszban ül, és nem zavarja, hogy csak a 18. 

Tegyük hozzá, hogy a lágyakkal, de ez a nyolc tized Verstappen előtt akkor is erős.

Hoppá, Alonso az élen!

Szépen lassan mindenki visszacsatlakozik a körözésbe, de hogy mennyire nem mérvadó ez az edzés, jól jelzi az, hogy például Raikkönen is még mindig a negyedik helyen áll, de egészen elöl a két Williams is, 8. és 10. helyen. Russell egyébiránt tegnap először kapott ki időmérőn csapattárstól a Williamsnél.

Némi változás az eredményjelző első felében, Perez feljött a második helyre, de Verstappentől így is nyolc tizedet kap.

A mezőny nagy része a bokszban üldögél, de például Verstappen és a Mercedesek a pályán.

Az edzés fele már le is telt, így áll az első tíz.

Hamilton egyelőre csak a 13., nem a gyorskörre dolgozik.

Húsz perc után Hamilton is pályára hajt, ahol például Leclerc éppen szenved. Tegnaphoz hasonlóan ma sem ússza meg körtörlés nélkül. Ma szerencsére nem veszélyeztet ez semmit.

Dicsérjük meg Esteban Ocont: a közepes keverékekkel közvetlenül Verstappen mögé ugrott. 

Még mindig nem a legjobb, de ez már egy combosabb idő Verstappentől: 1:12.102, több, mint egy másodpercet ad a csapattársnak.

A gumiválasztás vegyes, Perez a lágyakkal az első, de Tsunoda mögötte például a lágyakon jegyezte az idejét. Mazepin egyenesen a kemény keverékekkel gyakorol.

Perez 1:13.359-cel az élre is áll. Ezek messze elmaradnak még a tegnapi időktől, de ezen a szabadedzésen nem is feltétlenül a leggyorsabb kör a lényeg.

Lassan érkeznek a nagyok is, Perez és a két Ferrari már kint a pályán. 

Egyelőre csak a kisebb csapatok autói köröznek, közülük is Raikkönen a leggyorsabb.

Közben egy születésnaposunk is van: Lando Norris 22 éves lett ma!

Indul az edzés, Stroll az első, aki a pályára hajt.

Visszatérve Hamiltonra, a vasárnapi futamot már biztosan nem kezdi az élen, hiszen újabb motorcsere miatt öthelyes rajtbüntetés vár rá. Nem az ő hétvégéje ez eddig, ami amiatt különösen rossz hír, hogy a vb-címhez már stabil jó teljesítményre és pontszerzésre lenne szükség, Verstappen előtt lehetőleg.

Kellemes idő van, fehérebb felhőkkel, mint tegnap ilyenkor. A levegő 18, az aszfalt 47 fokos. 

Érdekesség, hogy a Mercedes autóját tegnap este lefoglalták, de ez nem jelenti azt, hogy ki kellene hagyniuk a szabadedzést. Csak a hátsó szárnyat tartja meg további vizsgálatokra az FIA, amit most egy másik darabbal kell helyettesíteniük. 

Ha végre dűlőre jutnak majd a felügyelők, az alapvetően befolyásolhatja a mai sprintkvalifikációt. Hamiltont a kizárás fenyegeti, amivel a rajtrács végére kerülne, de Verstappennél is fennáll ez a lehetőség. A véget nem érő ügy a tegnapi időmérő óta húzódik... 

A nap híre kétségkívül, hogy mind Max Verstappent, mind Lewis Hamiltont vizsgálat alá vonták. A címvédő DRS-e a jelek szerint nem felel meg a technikai szabályoknak, a holland pedig azzal került bajba, hogy az időmérő után a Mercedes hátsó szárnyát tapogatta... Nemrég jöttek ki a Mercedes képviselői is a versenyfelügyelőktől, hamarosan frissebb hírekkel tudunk szolgálni. 

Sok szeretettel köszöntünk mindenkit a Sao Pauló-i Nagydíj második edzésén, mely ezúttal rendhagyó módon szombaton van. A szezon harmadik és egyben utolsó sprinthétvégéjén járunk, így az időmérő már tegnap lezajlott, ma pedig a vasárnapi rajtrácsot eldöntő sprint előtt még van egy gyakran feleslegesnek titulált gyakorlás.