DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
18:17

Elképesztő vonatban érkeznek a versenyzők, Perez "vezeti fel" a bolyt. Jönnek az utolsó körök az első szakaszban.

Ezzel mostanra itt meg is köszönjük a figyelmet, de maradjatok velünk, mert rövidesen jövünk az összefoglalóval és a legfontosabb értékelésekkel. Holnap pedig egy újabb szabadedzés után jön az F1 történetének második sprintje!

Bottasról így legalább duplán nem mondhatjuk, hogy pole-pozíciós, mert jön még a sprintkvali, meg amúgy is a mezőny végéről rajtol majd vasárnap a motorcserés büntetés miatt.

A Q3 vége:

Mercedes 1-2, Verstappen a harmadik, megelőzve Norrist és Ricciardót. Gasly, Sainz, Leclerc, Perez, Giovinazzi a további sorrend.

Bottas két lila szektorral 1:19,555-ös idő, Hamilton sem tud erre válaszolni! A finné az első hely az Olasz Nagydíj időmérőjén!

Verstappen nem javított az első szektorban, Bottas viszont lilul. A másodikban Gasly a legjobb!

Lassan megy majd le a Nap Monzában egyébként. De most a figyelem a versenyzőkön, mert jönnek az utolsó körök!

Három perc. Na lássuk a medvét, ha a nyulat már úgyis láttuk!

A Mercedes gyakorlatilag nem javult a Q2-höz képest, a Red Bull és a McLaren így ráesett Hamilton nyakára - mármint pontosabban Verstappen és Norris, mert Perez például csak kilencedik. Öt perc még, egyetlen lövés maradt mindenkinek. Kié lesz a monzai nem-pole pole?

Aztabetyárját, milyen szoros az első körök után! Hamilton vezet 1:19,949-cel, de csak 17 ezred a fórja Verstappennel szemben, sőt Norris is csak 65 ezredre a címvédőtől! Bottas csak ötödik, Ricciardo is előtte.

Ez a Q3 pedig el is kezdődött, a Mercedes kis híján össze is ütköztek a bokszban.

Érdemes kiemelni Antonio Giovinazzit, aki Zandvoort után ismét parádés időmérőt fut: hetedik helyen fért be a Q3-ba.

Itt a Q2 teljes sorrendje:

És közben vége a második etapnak: Vettel, Stroll, Alonso, Ocon és Russell az öt kieső - azaz búcsúzik a két Aston, a két Alpine és a maradék Williams. Az élen Hamilton, Bottas, Norris, Verstappen, Ricciardo az első öt, azaz remekelnek a McLarenek - miközben Perez épp csak továbblépett a tizedik helyen a Red Bull-lal.

Természetesen vizsgálják is a bokszutcai incidenst...

Verstappen: "Hihetetlen, mit művelnek" - panaszkodott a holland a már a bokszból kigurulva is csigatempóban lassúzó pilóták miatt. De aztán Hamilton is hasonlóra panaszkodik - merthogy ő meg a bokszban ütközött majdnem az egyik Astonnal. Őrületes jelenetek, nevetséges, hogy évről évre mindig előjön ez a probléma.

Nagy a csend közben a pályán, de rövidesen jönnek az utolsó körök a Q2-ben. Három perc még.

Hopp, és ebben a pillanatban érkezett a hír, hogy Bottas autójába betette a negyedik erőforrást a Mercedes! Így a finn a mezőny végéről rajtolhat a vasárnapi futamon - merthogy az ilyen büntetéseket ott kell letölteni.

Leclerc továbbra is panaszkodik az összevissza jelentkező problémára. Viszont így is továbbjutó helyen a monacói. Ocon, Vettel, Sainz, Russell, Alonso az alsó ötös - igaz, utóbbinak nincs még mért köre.

Hamilton megfutja az első 1:20 alatti időt, Bottas is kis híján benézett 1:19-be. Egyelőre fölényben a Mercedes, Verstappen előtt viszont a McLarenek és Gasly is. Nem ez lesz a Red Bull legjobb hétvégéje így ránézésre...

Közben amúgy elindult a Q2. Leclerc is a pályán, pedig szép kis sorfalat álltak a Ferrarija körül a szerelők a rövid szünetben.

A nyuszi, akinek mától két születésnapja van:

Juj, egy nyuszi épp csak elkerülte Latifit. Egy életet elhasznált abból a mennyiségből, amennyi egy nyúlnak van...

Itt a teljes végeredmény - Norris elválasztotta a Mercedesektől Verstappent:

Ilyen jelenetek voltak amúgy a Q1 végén:

De nem! Tsunoda körét elvették, így Russell mégis továbbmegy!

Záporoztak a jobb köridők, és végül nincs nagy meglepetés a sor végén: Russell, Latifi, Schumacher, Kubica és Mazepin a kiesők között. Schumacher tehát megelőzte az alfás lengyelt, orosz kollégáját ellenben vizsgálják Kubica feltartása miatt.

Két perccel a vége előtt mindkét Williams továbbjutó helyen, Vettel és Ocon viszont bajban.

"Nagyon nehéz vezetni" - üzente Leclerc a rádión. Ennek ellenére feljött ötödiknek a monacói.

Még öt perc a Q1-ből, Hamilton, Bottas, Verstappen az első három, de a holland még mindig közel fél másodperc lemaradásban. Russell, Leclerc, Schumacher, Mazepin, Kubica a kiesőzónában.

Áh, ez nevetséges. Most Gasly körét rontotta el Leclerc az Ascari-sikánban.

Meleg helyzet a bokszban: Mazepin vágott ki a bokszban Leclerc elé. De a pályán is kezdődik a lassúzás, Verstappen ki is akadt, amikor a gyorskörön utolérte a többieket. Lesz még ebből balhé ma, van egy olyan érzésünk...

Hamilton, Bottas, Ricciardo, Gasly, Giovinazzi, Norris, Perez, Stroll, Verstappen, Vettel a top 10 pillanatnyilag - vannak benne meglepetések azért... Kieső helyen a Raikkönent helyettesítő Kubica, Mazepin, valamint a mért idő nélkül álló Schumacher, Alonso és Ocon.

Tyű, Lewis Hamilton odapakolt: a brit 1:20,543-nél állítja meg a stoppert. Valtteri Bottas a második - máris Mercedes 1-2, ráadásul nagyon messze tőlük a többiek, akiket most épp Daniel Ricciardo vezet.

Néhány másodpercre a vb-éllovas Verstappen az időmérő éllovasa is volt, de a Red Bull-ost maga mögé utasította Lando Norris, méghozzá bő négy tizeddel. Ne feledjük: a mclarenes a szabadedzésen is jó kört futott, csak azt elvették tőle.

A ferrarisok futják az első köridőket: Carlos Sainz 1:22,495-tel vezet.

Na most már azért érkeznek a pilóták - mindenki lágy keverékű gumin, de ez nem meglepő, mivel a sprintkvalifikációs hétvégéken csak azt használhatják a versenyzők az időmérőn.

Zöldre váltott a bokszlámpa, elkezdődött a Q1. 18 perc, 15 továbbjutó, ahogy mindig. De egyelőre senki sem iszkolt ki a pályára.

A hétvégét befolyásolhatja, hogy a Mercedes állítólag fontolgatja, hogy Monzában húzza-e meg azt, hogy betesznek plusz egy motort, s ezzel bevállalnak egy rajtbüntetést. Erről még nincs döntés, ellenben a Red Bullnál Max Verstappen szerint nem jött szóba hasonló - pedig az esetükben még biztosabb, hogy egyszer erre sor fog kerülni.

A fotók tanúsága szerint Nico Hülkenberg a helyszínen tekinti meg a kvalifikációt - pedig saját bevallása szerint gyakorlatilag esélytelen, hogy visszatérjen az F1-be.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mindössze egyetlen egyórás szabadedzésük volt a csapatoknak, hogy felkészüljenek. Itt Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, méghozzá viszonylag meggyőző fölénnyel Max Verstappenhez képest - aki fel akarja idézni, mi történt az FP1-en, itt megteheti.

Köszöntünk mindenkit, rövidesen jön az F1-es Olasz Nagydíj időmérő edzése - igen, jól olvasta mindenki: máris a kvalifikáció következik, hiszen Monzában rendezik a második sprintet, így már péntek este jön a klasszikus időmérő.