DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
14:20

Ha már Russell, hozzá kapcsolódik egy friss információ: ezúttal ő használja majd az a különleges sisakkamerát, amelyet Belgiumban Fernando Alonsónál láthattunk. Ennek oka, hogy az F1 egy magasabb versenyzővel is ki szeretné próbálni az eszközt.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok! Hamarosan érkezünk az összefoglalóval, este 6-kor pedig az időmérővel.

Ez lett a vége az első tízben. Hamilton kezd az élen, Verstappen és Bottas előtt. Érkezik az újabb Red Bull-Mercedes csata.

Letelt az időmérő előtti egyetlen hatvan perces gyakorlás, de a versenyzők még csak most fejezik be a köröket.

Erről beszélnek:

Fontos dologra figyelmezteti a McLaren Norrist. Az időmérőn előfordulhat, hogy egyes autók ismét lassan fognak menni, hogy elég helyet hagyjanak maguk előtt. Ez akkor különösen veszélyes, amikor már csak másodpercek vannak a kör megkezdéséig. Emlékezhetünk, 2019-ben mekkora kavarodást okozott ez például...

Egyelőre csak a legjobb három van egy másodpercen belül, de Verstappen lemaradása Hamilton mögött majdnem 5 tized. A mezőny hátsóbb régióiban azonban századok-ezredek választják el egymástól a pilótákat. A középmezőny ismét szoros lehet.

Hamilton azonban még nála is gyorsabb. A közepes keveréken. Ebből akár még érdekes taktikai csata is lehet a hétvégére.

Perez ideje csak Ricciardo és Gasly mögé volt elég, Bottas még a közepeseken is megelőzte. Verstappen azonban átvette az első helyet a lágyakkal.

Gasly besorol mögé a második, Norris a harmadik helyre. Ezek azonban még mindig közepes keverékkel futott idők, Perez viszont már feltette a piros oldalfalú Pirelliket.

Közben Ricciardo az élen, ahogy jönnek az időmérős szimulációk.

De nem marad ott sokáig. Visszatértek a pályahatárok, visszatértek a körtörlések is.

Leclerc eddig a tízen kívül tartózkodott, most azonban a friss közepesekkel, a tifosi örömére a második helyre repül gyorsköre után.

Féltávnál járunk, a legjobb tízben jelenleg Perez, Hamilton, Verstappen, Giovinazzi, Vettel, Bottas, Gasly, Stroll, Ocon és Alonso a sorrend. 

Verstappen is közelebb ólálkodott közben, de még mindig a harmadik. Mögötte Vettel is még másodpercen belül van Perezhez képest.

1:22.127-tel Perez egy friss szett közepesen átveszi a vezetést. Másfél tizedet ad Hamiltonnak.

Az első körök után lecsendesedett a pálya. Egyelőre Hamiltonnál az előny, de Perez a második helyen csak két tizedre van tőle, ami újabb szoros csatát vetíthet előre. Ők ketten a közepes Pirelliken teljesítették a mért kört. Az Alpine-nak a jelek szerint újabb jó hétvégéje lehet, Ocon és Alonso is bőven a legjobb tízben egyelőre. A Ferrarik viszont azon kívül.

Íme Russell szemszöge.

Az első gyorskörök után Hamilton-Perez-Verstappen a sorrend, a holland lemaradása kicsit több, mint egy másodperc. Verstappen korábban úgy nyilatkozott, nehéz dolguk lehet itt a Mercedesszel.

Érdekesség, hogy egy hét kihagyás után visszatér az FIA a pályahatárok szigorú figyeléséhez. Zandvoortban nem foglalkoztak ezzel. A pilótáknak most menekülőutakat kell használniuk hiba esetén.

Yuki Tsunoda furcsaságról panaszkodik. Lazának érzi a biztonsági övét, de egy körrel később azt jelenti, minden rendben. A naptár leggyorsabb pályáján ez nem szerencsés probléma.

Hamilton 1:23.634-es idővel kezd Leclerc, Perez és Bottas előtt.

A mezőny nagy része a kemény keverékeken gurul ki először. Leclerc a Ferrariban már gyorskörön.

Mivel az időmérő előtt ez az egyetlen gyakorlási lehetőség, természetesen már most óriási a forgalom.

Nyitva a bokszutca, hivatalosan is elkezdődött az újabb F1-es hétvége.

A monzai lelátókon is ott ülnek a szurkolók, természetesen vörösben.

És ha már az ülések: még mindig van a mezőnyben egy vendégszereplő, Robert Kubica, miután Kimi Raikkönen kénytelen egy újabb hétvégét kihagyni a koronavírus miatt.

Hír hírt követett az elmúlt néhány napban, több nagy bejelentést is a monzai hétre időzítettek. Valtteri Bottas, George Russell és az AlphaTauri párosa már jövő évi szerződéssel a zsebében kezdheti meg a hétvégét, de Alex Albon visszatérése is eldőlt.

Köszöntjük kedves olvasóinkat az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, amelyre ezúttal a délutáni gyakorlás címen hivatkozhatunk. Monzában rendezik a szezon második sprintfutamos hétvégéjét, amely azt jelenti, hogy ma este már időmérő, holnap pedig egy újabb szabadedzés után már verseny, persze csak fél órában, 18 körben.