DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:42

Verstappen vezeti a mezőnyt, lássuk, a sokadik próbálkozása sikerül-e.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, hamarosan jövünk a nyilatkozatokkal!

Ez lett a vége a legjobb tízben. A pilóták végeznek még néhány rajtgyakorlatot, hogy utána mehessenek a szokásos adatelemzős megbeszélésekre.

Vége az edzésnek, túl sok változás már nem történt a korábbi sorrendben. Ferrari 1-2, Oconnal a harmadik helyen, a hazai pályán vezető Verstappen csak az 5.

A pálya sajátossága a homok mellett a kavicságy, ami, ha valaki ráhajt, alaposan összekoszolja az aszfaltot. Többen is csúszkálnak rajta.

Noha Verstappen éppen nem a leggyorsabb, a legnagyobb támogatottságot kétségkívül ő élvezi. Ezt a lelátóképet kell megsokszorozni, hogy elképzelhessük a hangulatot.

Így osztoznak a versenyzők a leggyorsabb szektorokon. 

Időközben a mezőny már a versenyszimulációkat teljesíti. Körülbelül a pilóták fele van a pályán, ami annak fényében meglepő lehet, mennyi időt vesztettek délelőtt.

A helyi hős a döntött kanyarban. Minden, amit csak a holland szurkolók kívánhatnak.

Az utolsó 15 percre fordulva így áll az első tíz: Leclerc, Sainz, Ocon, Bottas, Verstappen, Alonso, Gasly, Norris, Giovinazzi és Vettel. A Red Bull egyelőre nem kezd jól, Perez is csak a 12.

1:11-es idő alatt vagyunk közben, Leclerc 1:10.902-es kört futott.

Sainz pedig követi őt a második helyen.

Ahogy ezt leírtuk, Leclerc átveszi a vezetést. Jó jel a Ferrarinak?

Ez egy tisztább kör, de egyelőre csak a harmadik helyre elég, Ocon és Bottas mögé. A holland is már a lágy keverékeken.

Akkor elölről. Zöld zászló, forgalom a bokszból kifelé.

A visszajátszásokon látszik, hogy az orosz a 11-es kanyarban vesztette el az irányítást az autó felett, és csúszott a kavicságyba. Verstappen cseppet sem boldog, hogy újfent nem tudta befejezni a gyorskört. 

Ez újabb piros zászló, ki kell húzni a Haast a sóderből. 

Mazepin a kavicságyban! Verstappen gyorsköre megint oda.

És javít is, de Ocon még nála is gyorsabb. A francia 279 ezredet ad a finnek.

Bottas már a lágy keverékeken, kezdődnek az időmérős szimulációk. Ezekből is keveset láthattunk a délelőtti edzésen.

A harmadik helyen meglepő módon Ocon áll, bő két tizedre Bottastól, majdnem egálban Hamiltonnal. Neki és a Ferrariknak eddig biztató a tempója, Leclerc és Sainz is közel vannak az élmenőkhöz.

Verstappen ezúttal teljesíti a körét, ami egyelőre Bottas mögé, a második helyre elég. A lemaradás azonban csak 29 ezred.

Az Aston Martin az edzés elején még javában dolgozott az autón, de úgy tűnik, sikerült versenyképes állapotban hozni.

Amit már láttuk az első edzésen is, a bokszutcából kihajtás a szokottnál lassabban megy, mindenki igyekszik helyet hagyni és elkerülni a forgalmat. Hamilton ugyan nem csatlakozik, de Vettel igen! 

Máris zöld zászló. Újra siet mindenki a pályára.

A brit egyelőre a második helyen állt, Bottas 1:11.664-es idejével megelőzte őt. Verstappen a piros zászló miatt nem tudta befejezni a gyorskört.

Közben levitték a pályáról a Mercedest, ez most gyorsabban ment, mint az első szabadedzésen. Hamilton tanácstalanul nézegeti az autót. 

Várhatóan nem lesz belőle büntetés, de várjuk meg a Mercedes vizsgálatát.

Hamiltonnak jelentik, hogy az autója biztonságos. Előzőleg Vettel esetében éppen nem ez volt a helyzet.

Hamilton megállt a pályán. Motorhiba.

Közben már érkeznek is az első gyorskörök, hiszen a pálya meglehetősen rövid. Egyelőre Bottas az élen Hamilton előtt, de érkezik Verstappen.

A többség a közepes keveréket választotta, de a William-pilóták például a kemény gumikkal hajtottak pályára.

Indul is az edzés, és ahogy az várható volt, jön is mindenki a pályára, bepótolni az elvesztett fél órát valahogy.

A holland szurkolók közben már most gondoskodnak a hangulatról, hangosan énekelnek a lelátókon. Nincs teltház, de egyáltalán nem tűnik úgy.

Egész pontosan 5 percet. Vagyis már csak négyet.

Kis csúszás várható a programban, pontosan nem közölték, hány percet jelent ez. Már az F3 időmérője is késve kezdődött, nem sokkal ezelőtt.

Ami az időjárást illeti, felhős hétvége várható, egyelőre nem jósolnak esőt. A tenger közelsége ugyanakkor befolyásolhatja ezt.

Nem volt azonban teljesen eseménytelen így sem. A holland aszfaltcsík sajátossága, hogy rövid és keskeny, így a forgalom komoly probléma lehet. Lando Norris és Esteban Ocon között volt is egy forró pillanat, amikor a francia letessékelte a pályáról a McLarent, de megúszta figyelmeztetéssel az esetet.

Az első szabadedzés ha úgy vesszük, kísértetiesen hasonlított a Belga Nagydíjra, ugyanis ezen is hosszabb ücsörgés volt a fő program. Miután Sebastian Vettel technikai hiba miatt félrehúzódott, több, mint fél órán keresztül piros zászló volt életben.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a Holland Nagydíj második szabadedzésén!