DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
14:40

Jonathan Wheatley jelentette a rádión Michael Masinak, hogy Perez autóján a jobb oldali felfüggesztés olyan súlyosan sérült, hogy nem tudják kijavítani. Perez ezzel kiszállt mára.

Verstappen idei ötödik győzelmét, Russell pedig pályafutása első dobogóját szerezte. A helyezetteket lásd feljebb.

Beszámoló: Verseny nélküli, fél pontot érő Verstappen-győzelem Spában - négy óra várakozás után

Nem várták meg, amíg lejárt a hátralevő bő fél óra: itt a vége, ennyi volt a Belga Nagydíj!

A legrövidebb F1-es nagydíj rekordját az 1991-es Ausztrál Nagydíj tartja. A hivatalos versenytáv 14 kör, a 16. körben piros zászlóval leintették időjárási viszonyok miatt és nem is indították újra. A maga 2 körével a mai Belga Nagydíj átveheti ezt a rekordot.

Erős gyanúnk szerint most 45 perc várakozás következik a bokszutcában, amíg kihirdetik, hogy ez lesz a végeredmény:

Piros zászló két kör megtétele utána. Ezzel az elindítással gyakorlatilag arra játszottak, hogy meglegyen a fél pontok kiosztásához szükséges két versenykör.

Az időmérő monitor jelzi a leggyorsabb kört: a biztonsági autó mögött Nyikita Mazepin 3:18,016-ot teljesített. Gyakorlatilag mindenki 3:18-as vagy 3:19-es kört tett meg.

Épp az említett Perez jelentkezett be a rádión: megállapítása szerint javulnak a pályaállapotok.

A safety car mögött Red Bullok fogják közre a mezőnyt: Verstappen az első, Perez a 20. pozícióban.

Rengeteg vizet vernek fel az autók, ezek a képek pont úgy néznek ki, mint három órával korábban.

A biztonsági autó mögött elkezdődött a verseny, pereg az egyórás visszaszámláló is!

Stroll megkapta a büntetést: bokszutcából kell rajtolnia. Ez túl sok hátrányt nem jelent, mert 18. helyről kezdett volna, és eleve a bokszból indul a teljes mezőny. (Perez hivatalosan szintén „a bokszból” kezd.)

Strollt jelentették a stewardoknak: az Aston Martin eltérő specifikációjú szárnyat szerelt az autóra.

Nagy hír: 18:17-kor folytatódik (elkezdődik) a futam! A tömeg üdvrivalgásban tör ki.

Kollégánk a helyszínről: Ahogyan érkeznek a következő időjárás-előrejelzéssel kapcsolatos bejelentések, úgy éljenzik hahotázva az újságírók a sajtóteremben.

Most már inkább nem is közöljük, milyen tájékoztatást adtak 18:00-kor. Ki lehet találni.

Szóval itt a 17:55-ös tájékoztató: majd öt perc múlva megmondják.

Yuki Tsunoda valóságos lakomát csapott: egy eszpresszót ivott, hogy felébredjen, aztán megevett egy szendvicset és némi levest – árulta el a japán.

Vettel és Mick Schumacher, valamint egy-egy csapattársuk még egy focimeccsre is sort kerítettek!

Tűkön ülve vártuk a 17:45-re ígért időjárás-jelentést, cserébe 10 perccel eltolták.

Munkagépeket is bevetnek a pálya víztelenítése érdekében. Az eső csillapodott az elmúlt percekben.

17:45-kor „időjárási tájékoztatót” ad az FIA.

Ugyancsak Mészáros Sándor kollégánk írja a spái sajtóteremből:

Ahogyan haladunk előre az időben, úgy tűnik egyre valószínűbbnek az a végtelenül sajnálatos forgatókönyv, hogy futnak néhány – állítólag körülbelül 4 – kört a biztonsági autó mögött és félpontokat osztva kipipálják a Belga Nagydíjat... Ha minden igaz, 17:30-kor érkezik újabb információ a versenyirányítástól.

A sajtóterembe szendvicseket hoztak, amit hangos ovációval fogadtak az újságírók és a fotósok. A tévék képernyőjén Alonso sisakkamerás körei futnak, amiket kétségkívül lehet a hétvége fénypontjának nevezni.

17:30-ig biztos nem fog történni semmi, tudjuk meg a Mercedes-sportigazgató Ron Meadows és Michael Masi üzenetváltásából. A sportigazgató arra volt kíváncsi, elugorhatnak-e egy gyors kávéra.

Kollégánk jelentése a helyszínről:

A helyszínen az a hír járja, hogy az illetékesek legalább egy sprint jellegű futamot szeretnének bonyolítani, már amennyiben a továbbra is erősen zuhogó eső engedi. A terv az, hogy legalább 10 körből álljon a menet, amelynek végén a pontok felét kapnák meg a versenyzők. A helyzetet nehezíti, hogy ennek kivitelezéséhez is komoly egyeztetések szükségesek, hiszen például a tévétársaságok már így sem ugyanazt a „portékát” kapják, mint amiről eredetileg megállapodtak. A közösségi médiában felmerült, hogy miért nem halasztják holnapra a futamot, ez viszont teljességgel kivitelezhetetlen, hiszen a verseny lebonyolításában ezrek – sportbírók, mentők, orvosok, egyéb önkéntesek – vesznek részt, akiknek bizony hétfőn reggel jelenésük van a munkahelyükön – jelentette Spa-Francorchamps-ból a Formula.hu munkatársa.

A korábbi 3 órás limitet – amely 18-kor érne véget – el is felejthetjük. A stewardok 17:00-kor vis majorra hivatkozva leállították az órát. A számláló így nem ketyeg, viszont bármikor újraindíthatják, és akkor marad egy teljes óra a versenyzésre. Kicsit zavarban vagyunk most…

Daniel Ricciardo az unatkozó nézőkkel is törődik: kiállt a bokszfalhoz és mexikói hullámra biztatta a nézőket. A csapattárs, Lando Norris máshogy tölti a szünetet.

Michael Masi tájékoztatása szerint a versenyköröket akkor kezdik el számolni, ha a bokszutcai lámpa zöldre vált. A mezőny a safety car mögött teljesít legalább két kört, hogy a szabályoknak eleget tegyenek és fél pontokat lehessen osztani.

Egy lehetséges forgatókönyv, hogy a mezőnyt csak a fél pontokhoz szükséges távra engedik el a biztonsági autó mögött. Ebben az esetben a következő pontokat osztanák ki: Verstappen: 12.5 Russell: 9 Hamilton: 7.5 Ricciardo: 6 Vettel: 5 Gasly: 4 Ocon: 3 Leclerc: 2 Latifi: 1 Sainz: 0.5.

A Red Bull szerelőinek jár a dicséret: végeztek Sergio Perez autójának újraépítésével. A mexikói részt vehet a versenyen. Ha lesz verseny.

George Russell sem így képzelte el az élete legjobb rajthelyéről megkezdett versenyt.

Ha lesz újraindítás, a futam távja 39 kör lesz (levonják a biztonsági autó mögött köröket) és a két biztonsági autó mögött töltött kör után már fél pontok járnak.

Ez alapján másfél óra van még hátra a versenyzésre. Nem mindenki várja tűkön ülve…

A versenyigazgató egy másik szabályt is tisztázott. A versenyre vonatkozó háromórás időintervallum 15:00-kor elkezdődött, függetlenül a felvezető kör halasztásától. Azaz 18:00-ig ketyeg az óra.

Közben Masi megerősítette a Red Bullnak, hogy a szabályok értelmében Perez csatlakozhat a versenyhez, bokszutcai rajt formájában.

Elhalasztják a versenyt – hangzik a versenyirányítás tájékoztatása. Ezt eddig is észrevettük: talán azt jelenti, hogy ma már nem lesz futam?

Schumacher is beiktatott egy gyors nassolást, ő a természetesebb energiaforrásra voksolt.

Az Alpine-tól Marcin Budkowski arról beszélt, hogy ha az idő nem javul, hétfőn versenyezhetnek, ez azonban nem tűnik lehetségesnek logisztikai okokból. Jövő hétvégén Holland Nagydíj, és hétfőn el kell kezdeni az áttelepülést Zandvoortba.

A McLaren-főnök Zak Brown interjút adott a közvetítésben, és arról beszélt, 30-45 percig valószínűleg nem fog történni semmi. Abban bízik, hogy legalább fél pontokat osztanak ma. Ehhez legalább három versenykörre lenne szükség.

Az energiaszelet és Giovinazzi:

Érdekes rádiózás a Red Bull sportigazgatója, Jonathan Wheatley és Michael Masi között. Arról vitatkoztak, visszaállhatna-e Perez a futamba. Masi először egyértelmű nemet mondott, a külső segítségre hivatkozva. (Mivel az autót tréleren vitték vissza a bokszba.) Wheatley viszont arra hivatkozott, hogy ez a segítség csak a futamon tiltott, az pedig még nem kezdődött el. Masi végül azt ígérte, erről még beszélni fognak – át kell böngészni a szabályokat.

Helyszínen levő kollégánk megkérdezte a Red Bullt: a kényszerszünet miatt mégis megpróbálkoznak Perez autójának kijavításával.

Annyi a víz, hogy Hamilton arra panaszkodott, a sisakja tetején keresztül szivárgott befelé.

A körülmények alkalmatlanok a versenyzésre. Piros zászló, az autók a bokszutcába hajtanak, és ott megállnak.

Norris szörnyűnek, Giovinazzi vezethetetlennek nevezi a körülményeket. Verstappen szerint viszont neki lehetne vágni a versenyzésnek… A biztonsági autó második felvezető körre indult el.

A víz rengeteg, még a harmadik Hamilton is azt jelenti, hogy nem lát semmit.

A lámpák zöldre váltottak, elkezdődött a Belga Nagydíj felvezető köre! A

A McLaren rádiózása alapján az eső ilyen erősségű maradt 15-20 percig, aztán még tovább fokozódik. Úgy tűnik, ezt már nem akarja megvárni a versenyirányítás, rajtra készülődik mindenki.

Ismét leszerelték a sátrakat, a csapatok levonulnak a rajtrácsról. Tájékoztatás nincs, 15:25-kor valóban elkezdődik a futam?

Gasly humoránál volt: „Tudnátok hozni pár grillkolbászt nekem? A verseny így is két óra lesz? Lehet, hogy szükség lesz világításra.”

Jelenleg így néz ki a Les Combes kanyar:

Jegyezzünk meg egy új időpontot, 15:25-öt. Legalábbis egyelőre.

Szinte percenként csúsztatnak öt perccel: jelen állás szerint 15:20-kor indul a formációs kör.

Újabb csúszás, most 15:15 a tervezett kezdés.

Több versenyző kiszállt az autóból, újra felállítják a sátrakat. Ebből nem úgy tűnik, hogy 15:10-kor sor kerül a rajtra.

A teljes mezőny teljes esőgumin. A formációs kör azonban nem indult el háromkor, 10 perccel halasztották a rajtot.

A versenyirányítás tájékoztatása az esőről: 100 % valószínűség. Precíz!

A sok eső miatt biztonsági autó mögötti rajtot fogunk látni szűk 10 perc múlva.

A teljes rajtrács, Bottas, Norris és Stroll rajtbüntetéseivel.

Sergio Perez már kivezető körén a falba csúszott, a Les Combes kanyarban!

Kimi Raikkönen a bokszutcából kezdi meg a versenyt, miután a csapat változtatott a hátsó szárny struktúráján. Eredetileg a 18. rajthelyet szerezte meg.

Töretlenül esik Spa-Francorchamps-ban, így minden valószínűség szerint egy klasszikus esőfutamot láthatunk ma délután, 15 órás rajttal.