DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
12:01

Mutatjuk is az állást az első szabadedzés felénél:

Beszámoló: Bottas nyitott az élen Verstappen előtt, Hamilton a sor végén

Folytatás 15:00-tól, a második szabadedzéssel!

Az első szabadedzés eredménye:

Vége az edzésnek, itt a kockás zászló, az időjárás szívességet tett: most jön a jelentés a bokszutcából, hogy esni kezdett.

Hamilton pedig nem is próbálta megismételni gyorskörét, ezért mindössze a 18. helyen található. Korábbi, kemény keveréken teljesített ideje három másodperccel lassabb csapattársáénál.

Verstappen kicsit közelebb kapaszkodott, de 164 ezreddel lemaradva még mindig második. Gasly jött fel a harmadik helyre, kereken fél másodperc hátránnyal.

Forró pillanat volt Latifi és Hamilton között, a brit nem tudott előzni, és vissza is kellett állnia a Williams mögé.

Sötét felhők a pálya felett és pár esőcsepp: várhatóan rövidesen megérkezik az eső, csak percek maradtak a javításra.

Hamilton nem tudta befejezni gyorskörét, visszavett, miután Latifi feltartotta, Verstappen pedig három tizeddel elmaradt Bottastól.

Bottas 1:45,199-et repesztett és várhatóan az élre állt a legpuhább keverékkel.

Sainz ezt a különbséget is megtizedeli, 0,030-ra Verstappentől – de mindjárt jön a két Mercedes és maga a holland is lágy abroncson, amit a középmezőny már egy ideje használ.

Meglepő nevek zárkóztak fel Verstappen mögé: egy darabig Stroll és Latifi volt a második és harmadik, most Vettel és Ricciardo lépett fel a két pozícióba. A német ráadásul csak 0,272 másodperccel lassabb Verstappennél.

Verstappen már 1:46 alatti köridővel, 1:45,905-tel. 1,2 másodperccel gyorsabb, mint a második Perez…

Kellemetlen hiba Raikkönentől: a finn a bokszutca-bejárat betonfalához verte oda kerekét. Az Alfa Romeónak alaposan át kell vizsgálnia az autót, sérült-e.

Verstappen tovább javít, 1:46,423-ra. Mögötte Perez a második helyen. A kér Mercedes hátul, Bottas 10., Hamilton 13. helyen.

Fél óra elteltével Verstappen teljesítette első mért körét, amellyel rögtön első helyre ugrott! 1:46,879 a hollandtól.

Hol vannak a nagyok? Hamilton a 11. helyen, Verstappen a 20.-on mért kör nélkül.

Továbbra is messze vagyunk az ideális köröktől, szokatlan összetétel az első ötben: Ocon, Gasly, Ricciardo, Sainz és Stroll, de a névsor folyamatosan változik. Az Alpine 1:47,250-nel vezet.

Két apró baleset is történt, előbb Raikkönen, majd Tsunoda pördült meg a La Source-ban.

Utolsóként Verstappen is kijött a pályára, de mintha kis fáziskésésben lenne: intermediate van az autón, miközben már mindenki átállt szárazra.

Norrisé az első mért kör, 1:50,191. Ő már közepes keveréket használ: egyre többen térnek vissza száraz pályás gumival.

Tíz perc után csend lett, egyetlen autó, Norris a pályán. Már csak két pilóta nem hagyta el a bokszot: a két Williams és Max Verstappen. Mért köre azonban senkinek nincs, egy-két installációs kör után mindenki visszatért a bokszba.

Az első tíz percben a mezőny háromnegyede kiment a pályára, tapogatózó körökre. Mindenki intermediate abroncsot használt. Ez nem tűnik teljesen indokoltnak: vannak nedves szakaszok, de a pálya többsége száraz.

Elindult a szabadedzés – de a mezőnyből még mindenki a garázsban.

Anthoine Hubert-re is emlékezik ezen a hétvégén az autósport közössége. A két éve Spában elhunyt F2-es pilóta balesetének helyszínére Gasly és Leclerc is virágot vitt. A hétvégén a tragédia túlélője, az idén visszatérő Juan Manuel Correa az F3-ban versenyez.

Rossz hír a Red Bull háza tájára: mindkét pilótára rajtbüntetés vár a szezon későbbi szakaszában, miután egyikük Honda-motorja sem javítható meg.

A japán gyártó csütörtökön tudatta, egyik Red Bull-pilóta motorja sem javítható. Tekintve, hogy mindkét autóban ez volt a második erőforrás, a limit pedig egy szezonon belül három, ezzel szinte biztossá vált, hogy sem Verstappen, sem Perez nem ússza meg büntetés nélkül. Hogy mindez a hátralévő 12 futam melyikén várható, azt egyelőre nem tudják megjósolni.  

Visszavág Belgiumban a Red Bull, vagy folytatódik a Hungaroringen bajnokság élére visszaálló Lewis Hamilton jó sorozata? Erre nem a 11:30-kor induló első szabadedzésen fogunk választ kapni, de azért valamilyen kapaszkodónk lesz rövidesen.