DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
17:58

Hamilton a Copse-ban megelőzi a pályáról lesodródó Leclerc-t.

Köszönjük megtisztelő figyelmeteket, folytatás két hét múlva a Hungaroringen!

A végeredmény:

A második hely Charles, Leclerc-é, a dobogó harmadik fokára pedig Valtteri Bottas állhat föl!

Lewis Hamilton megnyeri a Brit Nagydíjat!

Perez elveszi Hamiltontól a bónuszpontot, igaz ő a tízen kívül van, így nem kaphatja meg, de Hamiltonnak eggyel kevesebb pontja lesz.

Jelen állás szerint hét pontra csökkenne Hamilton hátránya Verstappennel szemben.

Két kör van hátra.

Hamilton másodpercen belül!

Talán még a lekörözöttek beleszólhatnak a küzdelembe.

Kettő másodperc, négy és fél kör!

Perezzel koccant össze.

Gasly defektet kapott, Raikkönen pedig a bukótérből jött vissza, itt vajon mi történt?

Három másodperc a differencia.

Hamilton már csak négy és fél másodpercre, 7 kör van hátra.

Versenyüzemmód, padlógáz! Utasították Leclerc-t a rádión keresztül. De bírja majd az a motor?

Vettelnek szóltak rádión, hogy gond van, ki kell állniuk a versenyből. 11 kör van még hátra.

Hamilton és Bottas közt megtörtént a helycsere, ráadásul a brité a leggyorsabb körért járó pont is jelenleg.

Perez friss közepesekre váltott, csak a 16.

Információink szerint egy CT-vizsgálatra vitték be Verstappent.

Egy kis friss Verstappenről: a pályakórházban történt vizsgálatokat követően elővigyázatosságból átszállították egy helyi kórházba néhány további vizsgálat céljából.

Hacsak a technika ördöge nem szól közbe, akkor ez a hátralévő tizenöt körben egy sima Leclerc-győzelemnek tűnik, amire a 2019-es Olasz Nagydíj óta nem volt példa.

Perez egyelőre megrekedt a kilencedik helyen Stroll mögött.

Hamilton előzése Norris ellen:

 

Sainz próbálja magát valahogyan Ricciardo elé varázsolni, hogy aztán Norris után eredhessen, de az ausztrál egyelőre nem hagyja magát.

Hamilton megelőzte Norrist, ugyanott, ahol Verstappennel ütközött, így már harmadik.

Leclerc-nél nincs probléma: 2,6 mp. Visszatért az élre a monacói!

Sainz jön előbb a bokszba, nem megy föl a bal első. Nagy nehezen felkerült. Leclerc izgulhat?

Bár a valóságot nem nagyban fedi, de mivel régen írtunk már ilyet, most kihasználjuk az alkalmat: Ferrari 1-2.!

Letelik a 10 másodperc, majd felkerülnek a kemény abroncsok.

Hamilton a bokszba hajt!

Alonso is problémát jelent.

Arra kérték Leclerc-t, hogy ne váltson följebb, ha érzi a kihagyást.

A finn így meg is előzte Norrist.

Bottas a bokszban, felmennek a kemények!

Ééééééés nem! Mégiscsak kihagy az a motor. Közben Norrisnak több másodperc elment a bokszban.

Úgy fest, valóban megoldódtak a hajtásproblémák a Ferrarinál: Leclerc előnye már több, mint két másodperc.

Perez és Raikkönen vívnak nagyot, elöl marad a finn egy ideig, de aztán a mexikói a DRS-sel kikerüli Raikkönent.

Megkezdődtek a kerékcserék a középmezőnyben.

A Ferrari szerint a gond megint megszűnt. Majd meglátjuk... Mindenesetre azzal nyugtatják Leclerc-t, hogy Hamilton jobb elsője már komolyan hólyagosodik.

Gasly fekete-fehér zászló figyelmeztetésben részesítik a pályahatárok figyelmen kívül hagyása miatt.

Leclerc jelenti: megint kihagy a motor.

Hamilton másodpercen belül!

Úgy tűnik elmúlt a gond, Leclerc-rel módosíttattak valamit a motorbeállításon.

Leclerc panaszkodik, hogy kihagy a motor és bizony már csak egy másodperc az előnye Hamiltonnal szemben.

Perez egyelőre a tizenkettedik.

Leclerc 1,8 mp-cel Hamilton előtt, mögöttük a sorrend változatlan: Norris, Bottas, Ricciardo, Sainz, Alonso, Stroll, Ocon és Raikkönen a pontszerző helyeken.

Leclerc magabiztosan az élen, Hamiltonnak pedig szóltak, hogy a büntetés miatt el kellene kezdeni nyomni a gázpedált.

Közben Raikkönen rongyolt át a bukótéren, de még mindig pontszerző helyen az Alfa Romeó-s.

Lewis Hamilton tízmásodperces időbüntetést kap a az első körös balesetért.

Vettel kicsúszik, visszaesik utolsónak.

Leclerc simán az élen maradt, Hamilton a második, Norris pedig megelőzte Bottast.

És akkor jöjjön a második rajt, a hétvégén pedig már a harmadik!

Így van!

Elhagyták a bokszutcát az autók! Állórajtnak kell következnie...

Christian Horner épp elmondja a helyszínen, hogy Verstappen a kötelező orvosi vizsgálatokon vesz részt az 51G-s becsapódást követően és ismét hangsúlyozta, hogy Hamilton lehetetlen helyen próbált előzni.

Nagyon összetört a Red Bull!

Hamilton és Verstappen ütközéséről még több videó itt!

16:42-kor folytatódik a Brit Nagydíj!

Raikkönen és Alonso is hatalmasat rajtolt, a finn a 9., a spanyol pedig 7. helyről várja az újraindítást.

Egy rövidebb videó az incidensről:

 

Az ütközés pillanata:

Épp bejtszották Christian Horner és az FIA közötti rádióbeszélgetést, ahol a Red Bull csapatfőnöke 100%-ban Hamiltonra kente a dolgot, ugyanis a Copse-ban belülről nem lehet egy ilyen előzést véghez vinni. Michael Masi elmondta, hogy már zajlik a vizsgálat, de nyugalomra intette Hornert.

Vizsgálják az esetet, amiben nehéz lesz igazságos döntést hozni.

Közben Harrison Ford és Tom Cruise beszélget a bokszutcában.

Verstappen saját lábán sétált a mentőhöz, úgy tűnik, nincs komolyabb baj.

Piros zászló!

Verstappen autója nagyon összetört, láthatóan nincs jól a holland.

Hamilton kilökte Verstappent, jön a biztonsági autó, Charles Leclerc az élen!

Kialudtak a piros lámpák, Max Verstappen pedig valamivel lassabban reagált, mint Hamilton, de a külső íven megtartotta a pozíciót, majd a következő kanyarokban óriásit vívott a két bajnokaspiráns.

Miután szabad a gumiválasztás, mindenki a közepes abroncsokra voksolt, az egyedüli kivétel a pit lane-ről induló Sergio Perez, aki keményeken vág neki az 52 körös versenynek.

Elindultak a felvezető körre!

Vessünk még egy utolsó pillantást a rajtrácsra, melyet a sprint mellett leginkább George Russell büntetése bolygatott meg.

Nem úgy Sergio Perez, aki a sprinten megforgott, így az utolsó helyen ért célba, így a Red Bullnál úgy határoztak, hogy inkább módosítanak az autó beállításain, emiatt pedig a bokszutcából indul majd a mexikói.

A tegnap fantasztikusan rajtoló Fernando Alonso már a rajtrácsra kivezető körén megforgatta az Alpine-t, azonban aggodalomra semmi ok, a spanyol ott lesz a rajtrácson.

Aki angolos időjárásra számított Silverstone-ban, annak csalódnia kell, ugyanis a levegő hőmérséklete 29 °C, az aszfalté pedig 51!

Ugyan a péntekre áthelyezett időmérőn Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak, a mai verseny - amely egyébként a főfutam és továbbra is a megszokott pontmennyiségért ülnek autóba a pilóták - rajtsorrendjét a szombati sprint célbaérési sorrendje határozza meg, így a pole-pozíciót hivatalosan Max Verstappen szerezte meg, ezáltal ő várhatja az első rajtkockából a piros lámpák kialvását. A sprint összefoglalója a képre kattintva olvasható el!

 

Szeretettel üdvözlünk minden kedves olvasót! 16:00-kor elrajtol a történelmi Brit Nagydíj versenye, amely úgy vonul majd be a históriás könyvekbe - és nyilván a szezon végi Száguldás és Cirkusz című évkönyvünkbe -, mint az F1 első sprintjének hétvégéje.