DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
12:44

Közben a Williams halóján egy gyönyörű megemlékezés a nemrég elhunyt legendás kommentátorról, Murray Walkerről, akinek a Damon Hill vb-címszerzésekor elhangzott ikonikus mondatát olvashatjuk a glórián.

Ez volt tehát az első szabadedzés Bahreinből, de ezzel nem ért véget a mai program, hiszen itthoni idő szerint 16 órától következik a második tréning - tartsatok akkor is és addig is velünk!

Itt a teljes végeredmény:

Lepörögtek a másodpercek, Verstappen-Bottas-Norris az első három, azaz egy-egy Red Bull, Mercedes és McLaren. Meglepően elöl a Ferrari és az Alfa Romeo is: Leclerc és Sainz ötödik és nyolcadik, Raikkönen és Giovinazzi a 10-11. helyeken.

A sor végén az Alpine, a Williams és a Haas duója - utóbbi kettő várható is volt, az ex-Renault-tól viszont elég harmatos kezdés ez egyelőre...

Verstappen rátaposott a gázpedálra: közel három tizeddel átveszi a vezetést Bottastól. Három és fél perc még hátra az edzésből.

Hamilton 24 ezreddel elmarad Norristól, az idő közben újra pályára guruló Bottas viszont az élre ugrik: 1:31,692 az új etalon! Bottas, Norris, Hamilton, Leclerc, Perez, Gasly az első hat.

Hamilton lila első, Perez lila második szektorral érkezik az utolsó tíz percre fordulva...

Bottas autóján gőzerővel dolgoznak a Mercedes szerelői: egyelőre nincs információ róla, hogy bármi gond lenne, de szépen szét volt kapva az autó eleje.

Pierre Gasly is villan egyet, a francia a harmadik. McLaren, Ferrari és AlphaTauri az első három helyen, majd jön Hamilton a Mercedesszel és Sainz a másik Ferrarival.

Leclerc bejön másodiknak a Ferrarival Norris mögé. A legtöbben a lágy gumit nyüstölik, csak a Haas újonc duója köröz a közepes abronccsal.

Ricciardo feljön harmadiknak a másik McLarennel. Egyelőre kifejezetten biztatóan szerepelnek a wokingiak, de ugyanez elmondható az Alfa Romeóról is: Kimi Raikkönen pillanatnyilag nyolcadik, miközben tavaly a sereghajtó trió közé tartozott a csapat.

Hamilton szépen kiszélesítette a pályát a 4-es kanyar kijáratánál, de fontos hangsúlyozni, hogy ezt nem fogják szankcionálni a hétvége során.

Villan egyet a McLaren-Mercedes: Norris az első, aki benéz az 1:31-es időkbe. Persze ez még mindig több másodperccel lassabb, mint amit a teszt utolsó óráiban láttunk.

Egyúttal mutatjuk a félidei állást is:

Így állnak a leggyorsabb szektoridők:

Mick Schumacher pillanatnyilag a 16. helyen az első hivatalos F1-es körei után.

Charles Leclerc jött fel ötödiknek a Ferrarival a két élcsapat párosa mögé. 22 perc elteltével egyébként már a teljes mezőnynek van körideje.

Komoly gondot okozott a két héttel ezelőtti teszten a szél, s az előrejelzések szerint a mostani hétvégén is ez lehet a helyzet, de Lance Stroll-lal most azt közölték, hogy pillanatnyilag nincs számottevő szél a pályán.

Újra Hamilton vezet, Mercedes-Red Bull sorminta az első négy helyen. Mögöttük Pierre Gasly, Lando Norris és Sebastian Vettel sorakozik, azaz egy-egy AlphaTauri, McLaren és Aston Martin. A tesztek alapján igen szorosnak ígérkezik a középmezőny küzdelme idén is, egyelőre most is ezt láthatjuk.

Verstappen segít helyreállítani a semleges szurkolók lelki békéjét azzal, hogy a holland a Mercedesek elé ugrik: 1:32,591-nél állította meg a stoppert.

Valtteri Bottas veszi át a vezetést Hamiltontól. Mercedes 1-2... mindenki nyugodjon le: még csak 12 perc telt el az első edzésből...

Még csak tíz perce tart, de egyelőre működni látszik a szabadedzések rövidítése: ritkán látható ekkora forgalom az FP1-ek elején.

Sergio Perez is megfordult az imént az első helyen a Red Bull-lal, de mire ezt leírtuk volna, megérkezett Lewis Hamilton, elsőként benézve az 1:32-es tartományba. Ez azért még elég messze van Max Verstappen teszten futott 1:28 végi eredményétől.

Most már érkeznek az első mért idők is: jelenleg Lando Norris vezet 1:33,361-es körrel.

16-an kihajtottak már a pályára a 20-ból (a kivételt Gasly, Verstappen és a két Mercedes jelenti), de egyelőre mindenki csak installációs köröket teljesített.

És zöldre váltott a bokszutca lámpája: a két év után visszatérő Fernando Alonso az első, aki pályára hajt az Alpine színeiben, de többen követik a spanyol példáját.

A Nap még fent van Bahreinben: ahogy az lenni szokott, az FP2, az időmérő és a futam fog majd naplementében rajtolni és éjszakai körülmények között zajlani.

A csapatok már készülődnek, Daniel Ricciardo is az első mclarenes edzésére készül:

Bár még csak szabadedzésekről lesz szó, érdekes lesz látni, hogy vajon visszaköszönnek-e a teszt alapján valamelyest kirajzolódott erőviszonyok. A rajongókat talán leginkább lázban tartó kérdés, hogy a Red Bull tényleg komoly kihívója lehet-e 2021-ben a két hete kissé botladozó Mercedesnek.

Hárman is most ejtik meg F1-es nagydíjhétvégén a debütálásukat: Mick Schumacher és Nyikita Mazepin a Haasnál, Yuki Tsunoda az AlphaTaurinál teszi meg első hivatalos köreit majd a száguldó cirkuszban. De ezen túl is komolyan átrajzolódott a mezőny képe: egyedül a Mercedesnél, az Alfa Romeónál és a Williamsnél nem változott a felállás 2020-hoz képest.

Kezdjük is rögtön egy fontos változással: az előző évekhez képest rövidebbek lesznek idén a pénteki gyakorlások, ugyanis az eddigi 90 perc helyett csak 60 áll majd a csapatok rendelkezésére mindkét alkalommal. Ettől azt remélik a szabályalkotók, hogy kevesebb lesz az üresjárat a hétvégék első napja során.

Mérhetetlen nagy szeretettel és lelkesedéssel köszöntünk mindenkit, alig negyed óra múlva zöldre vált a bahreini bokszutca végén a zöld lámpa, ezzel megkezdődik a szezonnyitó hétvége első szabadedzése - tartsatok velünk!