DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
14:14

Verstappen gyorsul, de csak a második Bottas mögött. A hollandnak a rádiózása szerint beszorult a keze.

Verstappennek ez a harmadik rajtelsősége a Formula-1-ben. Mi ezzel búcsúzunk itt az élő közvetítésben, de maradjatok velünk, hiszen rövidesen jövünk a legfontosabb nyilatkozatokkal - holnap 14 óra 10 perctől pedig a szezon utolsó futamával!

A teljes Q3-as mezőny egy másodpercen belül, kifejezetten szoros volt a top 10. Íme, a végeredmény:

86 ezreden belül az első hármas, elképesztően szoros volt az élmezőny! Norris a negyedik, Albon az ötödik, Sainz, Kvjat, Stroll, Leclerc, Gasly a további sorrend.

És Verstappen megcsinálta! 25 ezreddel megelőzi a Mercedeseket a Red Bull-os! Idén először pole-ban a holland!

Nem! Bottas javít 1:35,271-re! Verstappen viszont lila középen!

Hamilton 1:35,332! Ez lesz a pole-idő?

Hamilton lilul a második szakaszon is, egyelőre nagyon nagy körön a világbajnok!

Hamilton kapásból lila első szektorral nyit. Bottas is gyorsul, de nem annyit!

Gasly és Hamilton között volt majdnem egy necces pillanat, a brit az utolsó pillanatban észlelte a külső íven érkező Alpha Taurit.

Jönnek ki a pályára az autók az utolsó körre. Másfél tizeden belül az első négy - kié lesz az év utolsó pole-ja közülük?

Hamilton autója minimálisan megúszott a visszafordítónál. Bottas, Verstappen, Hamilton, Albon, Sainz, Norris, Stroll, Leclerc, Kvjat, Gasly a teljes sorrend az első próbálkozások után. Jön az utolsó öt perc.

És az első ütésváltás Bottasé: 1:35,415-ös idővel vezet, Hamilton elé ráadásul befurakodott Verstappen is! Sőt, Albon is csak két századra a hétszeres világbajnoktól!

A McLarenek vezetnek egyelőre, de a Mercedesek még csak most érkeznek...

Elindult a Q3. Na lássuk akkor!

A Q2 végeredménye tehát:

Vettel kiesése azért is kínos kissé megint, mert ő lágy gumin nem fért be a top 10-be, miközben Leclerc a közepeseken futott egy negyedik időt!

És vége a Q2-nek: a két Renault, Ocon és Ricciardo, valamint az utolsó ferraris hétvégéjét teljesítő Vettel, illetve Giovinazzi esett ki Perez mellett!

Verstappen és Leclerc maradt egyedül közepes gumikon, de azért aligha fogják a Mercedesek befejezni a lágy gumis körüket.

Perez a csapatrádión már kvázi el is köszönt a csapattól: "Ez az utolsó időmérőnk együtt, holnap még adjunk bele mindent!".

Na jön az utolsó három-négy perc, néhányan váltottak lágy gumira. Mindeközben a Racing Point garázsában Perez apukáját tapsolták meg. A mexikói pilóta kiment a pályára, de csak egy gumimelegítő körre.

Albon mellett Ricciardo körét is törölték, így összesen hárman állnak mért idő nélkül a Q2 felén túl.

Verstappen arra panaszkodott a rádión, hogy a kör végére teljesen elszállt a gumik teljesítménye. Tény, hogy csaknem nyolc tized a hátránya Hamiltonhoz képest azonos keveréken.

A Mercedesek mögött a két McLaren, ami különösen Sainz esetében erős teljesítmény, hiszen ő közepes gumin van. Verstappen az ötödik, Albon körét viszont elvették, így neki jelenleg nincs mért ideje, ahogy Pereznek sem.

Bottas az első és az utolsó szektorban is lila időt futott, mégis Hamilton a gyorsabb: 1:35,466-tal pillanatnyilag a brit vezet.

Elég sokan közepes abroncsokon: Hamilton, Bottas, Verstappen, Albon, Leclerc, Vettel, Sainz, Ricciardo és Norris is ezeken hajtott ki. Néhány esetben ez igencsak optimistának tűnik...

Kezdődik a Q2, ez már csak 15 perces lesz, és újfent öten mehetnek majd utána zuhanyozni. Kik lesznek ők, és lesznek-e, akik közepes gumin mennek tovább? - ez a két legfontosabb kérdés.

Hamilton közben az élre állt, így övé a Q1 Bottas és Leclerc előtt - a végeredmény:

Latifi az utolsó kanyarból való kigyorsításnál forgott meg, ezért is nem tudott még egy mért kört futni a végén.

És nem! A csapattárs Giovinazzi a legvégére tartogatott egyetlen mért körével kinyomta a finnt! Az olasz bejutott, Raikkönen, Magnussen, Russell, Fittipaldi, Latifi a kiesők sorrendje.

Nincs meg, csak a 16. helyen a brit - marad így Raikkönen a továbbjutó a három "kiscsapat" pilótái közül?

Russell második szektora nem rossz - vajon meglesz-e neki a Q3 a Williamsszel a múlt heti mercedeses első sora után?

Hamilton autójának alját nézegetik is a szerelők, miközben jön az utolsó három perc és az utolsó nagy roham a kiesés elkerüléséért.

Hamilton javít, a hetedik helyre jött fel a hétszeres világbajnok. Így most a két Haas, a két Russell és a mért idő nélkül álló Giovinazzi az utolsó ötös.

Bottas mögött Perez, Albon, Stroll, Sainz, Leclerc, Ricciardo, Ocon, Verstappen, Norris a további sorrend. Fittipaldi, Russell, Latifi, Hamilton és Giovinazzi a kieső zónában. Hét perc még.

Hamilton az utolsó előtti kanyarban tényleg ráment keményen a rázőköre, el is hagyta a pályát, ezért vették el a körét, de a brit szerint akár a padlólemez is sérülhetett - tényleg szépet ugratott a Mercedes.

Meg is van a hétvége legjobb ideje, méghozzá előbb Alexander Albon, majd Valtteri Bottas révén: 1:35,699 az új etalon. Hamilton körét elvették, mindeközben pedig vizsgálni fogják Latifi és Verstappen kiengedését, ami miatt a holland reklamált is rádión.

1:38,086-tal Magnussené az első mért idő, de most jóval többen a pályán, úgyhogy záporozni fognak a körök.

A kezének égési sürélése miatt távolmaradó Romain Grosjean a tv-n keresztül szurkol (egykori) csapatának:

A két Haas és a Williamsbe visszaülő George Russell hajtott ki elsőként a pályára, övék lesz az első néhány mért kör is.

El is indult a Q1, ami szokás szerint 18 perces lesz, s amelynek végén szokás szerint öt pilótától búcsúzunk majd.

Egész pontosan így fest a helyzet:

Kifejezetten kellemes az idő Abu Dhabiban, ahol még nem teljes a sötétség, hiszen éppen az időmérő (és majd a verseny első) órájában megy le a Nap.

Az már most biztos, hogy az időmérő végeredménye nem fog megegyezni a rajtsorrenddel, hiszen Sergio Perezt és Kevin Magnussent egyaránt a rajtrács végére sorolták erőforrás-alkatrészek cseréje miatt - mondjuk ha eleve ők ketten végeznek az utolsó két helyen, akkor végül is nem lesz különbség...

A legbiztatóbb előjelekkel Max Verstappen várhatja a kvalifikációt, hiszen a Red Bull-os volt a leggyorsabb a harmadik tréningen. A Mercedesek csak a középmezőny elején, de pont emiatt lehet azt gyanítani, hogy nem adtak bele mindent. A Renault-k 3-4. helye kiemelendő még. Ha valaki elolvasná az FP3 összefoglalóját, ITT tudja megtenni.

Kellemes szombat délutánt kívánunk mindenkinek! Remélhetőleg mindenki elfogyasztott az ebédjét, hiszen rövidesen jön az év utolsó F1-es időmérő edzése Abu Dhabiból - tartsatok velünk a következő bő egy órában!