DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
15:56

4 perc van még hátra, Vettel kezdi meg először a hajrát, de az első szektorban nem javít.

„Szent sz*r” – mondta magában Hamilton, amikor meglátta a kijelzőn, hogy 90. pole-pozícióját szerezte: nem vette észre, hogy a mikrofon már felhangosítja szavait. Ezzel búcsúzunk az élő közvetítéstől, de a délután és este folyamán még bőségesen beszámolunk az időmérőt követő nyilatkozatokról, hírekről!

Beszámoló az időmérő edzésről: Hamilton 90. pole-jával, pályacsúccsal a Hungaroring ura

Ez lett a Q3 vége:

Hamilton a 90. rajtelsőségét szerezte, és kiemelnénk Lance Stroll harmadik helyét is: a kanadai, akinek a kvalifikációt gyengeségeként szokták emlegetni, még sosem végzett időmérőn ilyen jó helyen.

Letelt a Q3, Hamilton tovább javít, 1:13,447 az új pályacsúcs, ha jól számoljuk, a harmadik ma. Bottas is csak egy tizedre végzett tőle.

Perez is szépít, a negyedik helyre kapaszkodott fel, másfél tizedre Stroll mögé. Házon belül ezen az időmérőn a kanadai tűnik erősebbnek.

A kör folytatása meggyőzőbb, Vettel a negyedik helyre lép fel, majd Leclerc az ötödik pozícióba: a két Ferrari így már a két McLaren előtt. A többség még csak most sorjázik ki a bokszutcából.

Perez 1:15.0-s körével a hatodik helyen állna. A Ferrari sem lehet elégedett, most ők állnak a sor végén.

A többiek is körbeértek, Hamilton, Bottas és Stroll mögött Verstappen, Norris, Sainz, Vettel és Leclerc jön. Gasly a motorhiba után nem jött ki, Perez körét pedig elvették a közvetítésünk elején említett okból: pályaelhagyás miatt.

Hamilton újabb pályarekordot dobott oda, 1:13,613-at! Bottas és Stroll áll mögötte, a kanadai már egy másodperc hátránnyal.

Elindult a Q3: ha nem a két Mercedes és a két Racing Point végez az első négy helyen, az már meglepetésnek lesz nevezhető.

Albon 13. helye kellemetlen Verstappen harmadik pozíciójának fényében. A visszajátszás szerint a thai már az első kanyart elrontotta, ő azonban a rádióban a csapatot hibáztatta, amiért forgalomba küldték.

A Q2 eredménye:

Letelt a Q2 is: a végén Verstappen még feljött a harmadik helyre, de a két Mercedes az első etappal így is megfoghatatlan távolságban. Perez és Gasly egyaránt megmenekültek és Q3-ba jutottak, Ricciardo, Russell, Albon, Ocon és Latifi estek ki.

Leclerc viszont megmenekül, most ő lépett fel a harmadik helyre. Az Alpha Tauri kockázata nem jött be, Gasly autója csak döcög a pályán.

Norris a harmadik helyen, Perez viszont nem javít, lehet, hogy ebből kiesés lesz…

Az utolsó három percben megindul a második roham. A Racing Point kockáztat, újra közepesen mentek ki: úgy gondolják, sikerül így továbbjutniuk, ami előnyt jelent a startnál. Ha viszont nem maradnak a top 10-ben, sokat buknak.

Gasly motorproblémára panaszkodik, a csapata azonban közli: mivel nem tudják megoldani, hagyja figyelmen kívül a jelenséget, így próbálja meg tartani 9. pozícióját. Rizikósnak hangzik…

Gasly kivételével mindenki visszatért a bokszba. 6 perc maradt hátra, rövidesen visszatérnek a pályára, hogy tovább javítsanak. A Mercedes azonban már most befoghatatlannak tűnik, óriási az előnyük közepesen.

Leclerc, Russell, Albon, Ocon és Latifi a kieső pozíciókban: a ferrarisnak és Red Bull-osnak illene javítani, csapattársaik a harmadik-negyedik helyen állnak.

Bottas mögött Vettel a harmadik, már 870 ezred hátrányban, a gyorsabb lágy abroncson. Az első körök alapján Verstappen, Norris és Sainz az első hatban, a két Racing Point hetedik-nyolcadik a közepesen.

A Mercedes a közepes abroncson is megfutja a Hungaroring történetének legjobb körét: 1:14,261 Hamiltontól.

Russellé az első mért kör, 1:15,698-cal. A Racing Point, Mercedes és Renault taktikázva közepes gumikon küldte ki pilótáit.

Kezdődik a 15 perces Q2, Russell ment ki először. A brit múlt héten jutott be életében először a Q2-be, sikerül neki a bravúr, és most a Q3-ba is továbbjut?

Magnussen, Kvjat, Grosjean, Giovinazzi és Raikkönen estek ki, az első három helyen Perez, Stroll és Hamilton. Érdemes nézegetni a Q1 eredményét:

Verstappen volt forró helyzetben a végén, a hosszú ideig a 15. helyen állt – végül ő is javított, a 8. helyre lépett fel.

Vettel a negyedik, Albon a hetedik helyre javított – Russell még mindig a hatodik. Az óra lejárt, leng a kockás zászló.

Másfél perc maradt hátra, mindenki siet az utolsó gyorskörre, annyit javultak a körülmények, hogy muszáj hajtani. A 13. helyen álló Vettelnek különösen van izgulnivalója.

A pálya nagyon sokat gyorsult, Perez 1:14,681-gyel fel is ugrott az első helyre, Stroll a másodikra.

Russell 1:15,585-ös köridővel a harmadik helyre ugrott fel! Ezzel Albon került a kiesőzónába a Red Bull-lal.

Érdekesség, hogy a harmadik helyen álló Strollé a legjobb első szektoridő: a kanadai jól beletalált gyorskörébe.

Az elöl levők a bokszutcában, a mezőny hátsó harmada próbálkozik: jelenleg Magnussen, Kvjat, Raikkönen, Latifi és Giovinazzi a kiesőzónában.

George Russell Williamse is füstöl: egyes kanyarokban mindegyik Mercedes-motoros autónál tapasztalható a jelenség, amely extra olaj elégetéséből származik.

Ricciardo megtörte ezt a sorrendet, a hatodik helyre ugrott a Renault-val – egy Ferrari és egy Red Bull közé.

Az élen a két Mercedes és a két Racing Point, mögöttük a Ferrari, a Red Bull, majd a McLaren: a hétvége eddigi eseményei is ezt a sorrendet jelezték.

Második körén Hamilton gyorsabb Bottasnál, 1:15,420-szal az élen: ez már a hétvége legjobbja.

Az első lágy gumis körök után Bottas vezet 1:15,484-gyel, mögötte Hamilton és Stroll.

Az eső lehetősége miatt az autók Verstappen vezetésével felsorakoztak a bokszutcában, hogy azonnal elindulhassanak, amint megkapják a zöld jelzést – most.

Mielőtt az F1-es kvalifikáció elkezdődik, egy másik időmérő épp véget ért: a MotoGP első idei futamán, Jerezben Quartararo hatalmas idővel húzta be a pole-t.

A versenyirányítás előrejelzése szerint 90 % az eső valószínűsége az időmérő folyamán, értve ezalatt bármekkora mennyiséget. Azért hozzátennénk, a harmadik szabadedzésen is pont ezt jósolták, a csapadék viszont elmaradt.

A kvalifikáción külön oda kell figyelni a pályahatárokra, ugyanis a 4-es, 11-es és 12-es kanyarokban az aszfaltcsík kiszélesítése a köridő elvesztését jelenti, ami a Q1, Q2 és Q3 kritikus szakaszaiban nagyon sokba kerülhet. Egy videó arról, mit nem szabad:

A Racing Point különösen erősnek tűnik a Hungaroringen, az említett két releváns edzésen Sergio Perez harmadik helyet szerzett: meglátjuk, a forma kitart-e szombat délután, és bekerül-e a csapat idén először a top 3-ba időmérőn.

A Mercedes uralkodott a Magyar Nagydíj szabadedzésein: 1-2-ben végeztek az első és harmadik tréningen is, pénteken Hamilton, szombaton Bottas diktálta a tempót. Az esős második szabadedzés nem volt mérvadó, kevés kör született Vettel és a Ferrari elsőségével.