DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
15:52

Folyamatosan változik a sorrend, javulnak az idők, most kettős Ferrari-vezetés Charles Leclerc-rel az élen. Lewis Hamilton viszont csak a 19. helyen.

Ezzel zárjuk is élő tudósításunkat, de ne menjetek sehova a nap hátralévő részében, jövünk majd a legérdekesebb reakciókkal - holnap 15:10-től pedig a Stájer Nagydíjjal!

Mutatjuk a teljes végeredményt is:

Vettel hátránya 2,3 másodperc a Ferrarival, az eső sem segített a maranellóiakon.

Itt a Q3 teljes végeredménye - Norrisnál ez egy kilencedik rajthely lesz a pénteki sárga zászlós büntetése okán:

Hamilton ráadásul javít is, megszerzi a rajtelsőséget a hatszoros világbajnok, több mint egy másodperccel nyer Verstappen előtt. Sainz a hős, aki harmadik a McLarennel, megelőzve Bottast.

Verstappen remek részidőkkel érkezett, de elúszott alatta a Red Bull az utolsó kanyarokban! Leketyeg közben az óra, Hamilton úton a pole felé.

Két perc van még hátra, Verstappen az élre ugrik! De csak néhány pillanatig, Hamilton már az 1:19-es tartományban autózva újra vezet.

Hamilton válaszol vb-éllovas csapattársa idejére, a brit már 1:20-as időt fut. Albon közben a harmadik.

Bottas 1:21,036-nál állítja meg a stoppert, kettős Mercedes-vezetés öt perccel a vége előtt. Mögöttük Verstappen, Ocon, Norris, Gasly, Albon, Ricciardo, Sainz és Vettel a további sorrend.

Hamilton aztán megelőzi a hollandot, míg mögöttük Gasly, Norris és Ocon következik - öt különböző csapat az első ötben pillanatnyilag!

Az első körök után Verstappen vezet, az 1:21,8-as idő viszont három-négy másodperccel lassabb, mint amiket a Q2 végén láthattunk.

Kezdődik a Q3, Verstappen az első most a pályán, továbbra is a teljes mezőny a full esős gumikon.

Russell ugyan kiesett, de a 12. hely abszolút bravúros a Williamstől. Bejutott a két Mercedes, a két Red Bull, a két McLaren, a két Renault, Gasly és Vettel.

Megvan a válasz: nem. Így az előbb említett ötös búcsúzik, azaz megint kiesik egy Ferrari a Q2-ben, ezúttal Leclerc! Végeredmény:

Mindenki sárgul, perpillanat Leclerc, Russell, Stroll, Kvjat és Magnussen lenne az öt kieső. Lesz-e még változás?

Másfél perc még, nem nagyon javítanak a versenyzők, lehet, hogy tényleg ráerősített az eső Spielbergben. Albon azért javít a hetedik helyen.

Vettel még épp továbbjutó helyen, Leclerc viszont a kiesők között - megint bajban a Ferrarik!

Verstappen szerint jobban esik az eső, a Red Bullnál is megerősítik ezt. Három és fél perc még hátra a második etapból.

Leclerc és Russell között nyolc ezred a különbség a 11. és 12. helyeken - erre ki számított volna? Leclerc és Kvjat között ráadásul valamit vizsgálni is fognak.

Verstappen, Hamilton, Bottas, Sainz, Ocon, Ricciardo, Norris az első hét: jól mennek a McLarenek és a Renault-k!

Verstappen közben javít az élen, már 1:18 alatt a Red Bull hollandja.

A Q2 felénél Gasly, Leclerc, Russell, Kvjat és Magnussen a kieső helyeken.

Az első próbálkozások után Mercedes 1-2, mostanra azonban már Verstappen vezet fél másodperccel Hamilton előtt.

Továbbra is mindenki amúgy a teljesen esős gumikon, még senki nem kísérletezik az intermediate abroncsokkal.

Már kezdődik is a Q2, ismét Vettel az első a pályán, de megint szinte mindenki azonnal kiviharzik a bokszból.

Ne menjünk el szó nélkül Russell eredménye mellett: először jutott be Q2-be a Williams fiatal pilótája.

Pillanatkép Giovinazzi hibájáról:

Ezzel viszont vége is a Q1-nek: búcsúzik a két Alfa Romeo, valamint Latifi és Grosjean is, a legnagyobb meglepetés viszont a pénteken szárazon remeklő Perez kizúgása. Az élen Hamilton Verstappen és Norris előtt. A végeredmény:

Előbb sárga, majd piros zászló! Mi történt? Giovinazzi húzódott félre a sérült autóval.

Giovinazzi alatt úszott el az Alfa Romeo az utolsó kombinációban, a falat is lekoccolja az olasz!

Két perc van már csak hátra, de folyamatosak a javulások. Raikkönen, Perez, Giovinazzi, Latifi és Grosjean az utolsó ötös.

Négy perc még, a kieső helyeken Russell, Perez, Gasly, Giovinazzi és a mért kör nélkül álló Grosjean.

Hamilton gyorsan visszavette a vezetést. Aztán viszont a másik McLaren, Carlos Sainz futja meg az időmérő első 1:18-as körét!

Lando Norris ugrik az élre, fél másodperccel előzi a Mercedeseket. Ne feledjük: a McLaren britjének (akinek tegnap mellkasi fájdalmai is voltak) háromhelyes rajtbüntetése van.

Hamilton az élen, Oconnal, Bottasszal, Sainzcal és Verstappennel együtt már 1:19-es idővel rendelkezik a címvédő.

Grosjean autóját ráadásul szerelni is kell a garázsban, a Haas szerint a vízszivattyúval lehetnek gondok.

Alexander Albon mutatott be egy fél megforgást a 3-as kanyarnál, miközben a Q1 felénél Verstappen, Bottas, Leclerc az első három sorrendje. A kieső helyeken Ricciardo, Magnussen, Perez, Russell és Grosjean.

Hamilton viszont most odacsap, felugrott az első helyre, de Leclerc máris visszavette tőle az első helyet. Már az 1:20-as tartományban a legjobbak.

Vettelé a legjobb idő az első próbálkozások után: úgy tűnik, kifizetődő, hogy valaki a sor elején megy. Mire aztán lenyomtuk volna az entert, George Russell ugrik az élre a Williamsszel!

Elég sok a víz a pályán, Verstappen a látási viszonyokra panaszkodik, Romain Grosjean ki is szánkázott a sóderágyba. 

Így sorakoztak a versenyzők a bokszutca végén, többeknek is mondják, hogy erősödni fog az eső:

 

Zöldre vált a lámpa, Sebastian Vettel vezetésével kirajzanak a pilóták a pályára.

Sorakoznak is az autók a bokszutca végén. Jöhet újra az eső, így a lehető legjobb körülmények között kell megfutni a gyorsköröket. Izgalmas első percek következnek!

Azért a radarképek nem túl biztatók, egyelőre annyi a biztos, hogy a Q1 elkezdődik pár perc múlva. Na de sutba a pesszimizmussal: pár perc múlva kezdődik a Stájer Nagydíj időmérője!

El is kezdtek visszaülni a pilóták az autóikba - most már csak annak kell drukkolnunk, hogy a körülmények ne kezdjenek el újra romlani.

Örömhír! 15 óra 46 perckor, azaz kilenc perc múlva kezdődik a Q1! Gyorsan intézze el mindenki a folyóügyeit, rövidesen autók a pályán!

A biztonsági autó is mintha kevesebb vízt verne fel most. Éled a remény a szombati időmérőre!

Valamelyest enyhülni látszik az eső, már motorhangokat is hallani a bokszutcában... Nem akarjuk elkiabálni, de talán belátható időn belül kezdődhet az időmérő.

Ha másra nem is, az ilyen művészi fotók készítésére jó ez a spielbergi időjárás:

 

Szolgálati közlemény: Bogdán Gábor olvasónk írta meg Facebookon, hogy Tőtike, Négy a nyerő, illetve Negyedelő névre hallgat magyarul a Mercedes és a Williams által Twitteren lebonyolított játék. Köszönjük a megfejtést!

Nem látszik csillapodni egyelőre az eső, a pilóták nagy része természetesen kiszállt már az autójából idő közben.

Nézők ugyan nem lehetnek a Red Bull Ringen a koronavírus-járvány miatt, a jelek szerint a pálya melletti házikóban éppen Verstappen-szurkolók vendégeskednek (vagy laknak):

 

Bernd Mayländer megint megtett egy kört a biztonsági autóval, áll a víz a pályán, ráadásul folyamatos az utánpótlás is.

Annyit közölt még a versenyirányítás, hogy 10 perccel a kezdés előtt fogják értesíteni a csapatokat és a versenyzőket a Q1 rajtjáról. Ahogy az amúgy ilyen esetekben lenni is szokott.

A Mercedesnél és a Williamsnél talán már bánják, hogy az FP3 és a kvalifikáció közötti időszakot ütötték el az alábbi játékkal, amely angolul a Contact Four névre hallgat (ha valaki tudja a magyar megfelelőjét, ne tartsa magában, várjuk Facebook-kommentben, e-mailben vagy bagolypostával!), s amelyet végül gigászi küzdelemben a Mercedes nyert meg:

 

Ilyesmi a helyzet most a biztonsági autóval:

Nem épp a legváratlanabb fejlemény: elhalasztották a Q1 kezdetét. Apa, kezdődik - vagyis pont, hogy nem...

A safety car már megkezdte ilyenkor szokásos körözését a Red Bull Ringen, a képek alapján igencsak sok a víz az aszfalton.

Tisztázzuk is gyorsan az elején: ha most esetleg nem tudnák megrendezni a kvalifikációt, akkor vasárnap délelőtt újrapróbálkoznának vele, méghozzá meg nem erősített hírek szerint 10 órai kezdettel. Ha pedig akkor sem tudják megtartani, akkor az utolsó lefutott szabadedzés, azaz a pénteki FP2 alapján állhat fel a rajtsorrend. Max Verstappenék (első hely) és a Racing Pointok (harmadik-negyedik) alighanem serényen járják az esőtáncot...

Lehet, hogy el is kiabáltuk a dolgot, a helyszíni jelentések szerint ugyanis újra esik az eső Ausztriában. Hideg élelmet, fagyit, sört tessék bekészíteni otthon, lehet, hogy sokáig itt leszünk ma!

Ami azt illeti, sokkal optimistábbak lehetünk, mint a végül törölt harmadik szabadedzés végén, a helyszíni jelentések szerint ugyanis elállt az eső és száradásnak indult a pálya. Persze ne vegyünk még semmit készpénznek, továbbra is lóg az eső lába Spielbergben, így bármikor újra rázendíthet az eső...

Mérhetetlenül sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat, elvileg negyed órán belül megkezdődik a Stájer Nagydíj időmérő edzése a Red Bull Ringen - ha ezt az időjárás is így gondolja. Tartsatok velünk!