DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
19:01

Kigyulladtak a zöld fények, és a pénteken balesetező, majd új karosszériát kapó Robert Kubica az első autó a pályán.

Ennyit a Brazil Nagydíj időmérőjéről, most jönnek a nyilatkozatok, vasárnap pedig a folytatás. Tartsatok velünk mindvégig! 

Az első sorban tehát Verstappen és Vettel, a másodikban viszont a két Mercedes áll majd, hiszen Leclerc a 10 rajthelyes büntetéssel a 14. pozícióba csúszik vissza.

Bottas 5., Albon 6., mögötte Gasly, Grosjean, Raikkönen és Magnussen. Ez az időmérő végerdménye. Max Verstappennek megvan a pole, karrierje során másodszor rajtolhat az élről egy F1-es futamon!

Vettel nem javít, és lila első szektora ellenére Leclerc sem tud előrébb lépni. Ráadásul Hamilton bejött a 3. helyre a két Ferrari közé.

A holland javít egy kicsit, 1:07,508!

És jön mind a 10 pilóta az utolsó kísérletre. Vajon marad-e Verstappennél a pole? Most egyelőre arra gondolunk, hogy az időmérő végéig, és nem az utána esetlegesen történő dolgok és elszólások miatt, mint pár hete Mexikóvárosban...

A pillanatnyi 6. helyezett Albon mögött Grosjean a 7., akit Raikkönen és Gasly követ. Magnussen csak egy körre tervez, ami majd ezután jön neki.

És az első gyorskörök után Verstappen az élen! 1:07,623-at futott, és még egy hiba is belefért. Mögötte Vettel 8 ezredre, Leclerc 105 ezredre. Hamilton a 4., Bottas az 5.

És tegyük hozzá, megvan rá az esély, hogy három hétvége alatt másodszor fordulhat elő, hogy nem az lesz a rajtelső, aki leggyorsabbként zárja az időmérőt - ha ma Leclerc nyerne.

Indul a mindent eldöntő Q3. Ismét egy olyan időmérő, aminek nem lehet előre sejteni a végét, hiszen három csapat is nyerhet. Verstappennel, Vettelnek, Leclerc-nek és Hamiltonnak talán hasonlóan jó esélye van, de akár az eddig gyengélkedő Bottas vagy a nagy dobással még adós Albon is okozhat meglepetést.

A már a Hungaroringen is látott szlogen Interlagosba is elkísérte Raikkönent. Vajon lesz belőle egyszer valamilyen elnök?

A Q2-es búcsúzók a 11. helytől lefelé: Norris, Ricciardo, Giovinazzi, Hülkenberg, Perez.

De ami érdekesebb, hogy mögöttük sem történt egy deka változás sem. Továbbjutó helyen maradt Grosjean, Gasly, Magnussen és Raikkönen, a "nagy hatos" mellett ők folytathatják tehát.

A Red Bullok kivételével az élmezőny többi tagja kihajtott még a végén, Leclerc is felrakatta a lágyakat - de ahogy szokták, ha meg is kezdik, valószínűleg nem fogják befejezni a gyorskörüket, a továbbjutásuk ugyanis nincs veszélyben. 

Jól festenek a Haasok is egyelőre, Grosjean és Magnussen a 7. és a 9. helyen állnak. Nagyon rájuk férne már egy erős időmérő - egy erős futam meg még inkább.

Verstappen, Leclerc, Vettel, Hamilton, Albon, Bottas az első hatos sorrendje a Q2-ben. Nekik valószínűleg itt sem kell már aggódniuk, még ha a finn hátránya hét tized is a legjobb időhöz képest.

Viszont: Leclerc az egyetlen, aki közepes keverékeken érte el az idejét, mindenki más lágyakon van kint.

És ott is van, hatalmas ugrás Hamiltonhoz képest, 1:07,503 a hollandtól! Közben Leclerc is bejött kettőjük közé 1:07,8-cal.

1:08,088 - Hamilton tovább javította a hétvégi etalont. De Verstappen már jön két lila szektorral...

Vettel kacsint nekünk egyet a sisak alól, mielőtt kihajt.

Indul a Q2 15 perce, elsőként a két Mercedesszel a pályán.

Közben Russell 20:0-ra javította időmérős mérlegét Kubicával szemben. A csapattól búcsúzó lengyelnek már csak egyetlen esélye lesz, hogy Abu Dhabiban szépítsen az eredményen.

A McLarennél azt mondják, ezen rövid idő alatt még nem sikerült kideríteniük, pontosan mi a gond Sainz autójával, de a további károkozás kockázatát elkerülve nem küldték ki őt a pályára a Q1 végén. Nagy csapás ez a spanyolnak, aki Pierre Gaslyvel áll versenyben a bajnoki tabella előkelő 7. helyéért.

Stroll azonban nem, és Kvjat csatlakozott hozzá, Sainz pedig a motorgondja után már nem tudta ismét elhagyni a bokszutcát. Mindez párosítva a két Williamsszel azt jelenti, hogy meg is van az öt Q1-es kiesőnk.

A 16. helytől lefelé haladva: Kvjat, Stroll, Russell, Kubica, Sainz.

Már futnak is be az utolsó körök mindenkitől, és Hülkenberg kiugrott a veszélyzónából. 

Bottas javított egy kicsit, így följött a 4. helyre. De ez már csak maszkírozás (az ő számára esetleg a beállítások próbálgatása), az élboly továbbjutása egyébként sincs veszélyben. 

Már csak négy perc van hátra a Q1-ből, rajta és a két Williamsen kívül Hülkenberget és Strollt fenyegeti most a kiesésveszély. De mindenkinek lesz még egy gyorsköre, legalábbis annak, akinek működőképes az autója.

Verstappen 1:08,242-vel az élen, most már "csak" egy másodpercet kell faragni a pályacsúcshoz. A Mercedesek az első köreikkel csak az 5-6. helyre jöttek be, Hamilton a túlmelegedő gumikat hánytorgatta fel problémaként a rádióban. 

Sainz aggodalmaskodott a rádióban a motor miatt, gyorsan vissza is rendelték őt a McLaren garázsába.

A Ferrarik azért megindultak efelé: Vettel 1:08,556-tal ugrott az élre, Leclerc 36 ezreddel mögötte. És mire ezt leírjuk, Albon átugrotta Vettelt is további 53 ezreddel.

A pályacsúcs a tavalyi időmérő Q3-jában született Hamilton által: 1:07,281. Ez akár meg is dőlhet ma, de több mint egy másodpercet kell hozzá faragni a hétvége eddigi legjobbján.

Már érkeznek is az első mért körök, Russell 1:10-zel, Giovinazzi 1:09-cel kezd.

Ayrton Senna emléke még 25 évvel halála után is élénken él - nemcsak a versenyzők, de a rajongók fejében is.

És még mielőtt bármibe belevágnánk, fontos megjegyezni, hogy Charles Leclerc, a szezon eddigi legtöbb pole-jának megszerzője motorcserés büntetés miatt 10 rajthelyes hátrasorolásban részesül majd az időmérő után. Ettől persze még nyugodtan lehet ő a leggyorsabb az időmérőn, de a 11. rajthelynél előrébb nem lesz vasárnap.

Tudjuk, hogy a mezőnyben Ricciardo az, aki a lehető legkésőbb kezdi el komolyan venni a dolgokat. Most is zsonglőrködött még egy kicsit az autóba ülés előtt.

Csapjunk hát bele a komoly dolgokba a Brazil Nagydíj hétvégéjén: bár a bajnoki címek terén már nincs tét, a további helyezésekért, na meg ezen versenyhétvége dicsőségéért annál is inkább. Kezdődjön az időmérő!