DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
16:13

Most már kellően vizes a pálya ahhoz, hogy átmeneti esős gumikkal értelme legyen a munkának, így az utolsó húsz percre ismét megtelt a pálya, a többség szorgosan rójja a köröket. Az idők azonban már nem fognak javulni, ahhoz túl sokat romlottak a tapadási viszonyok.

Leng a kockás zászló, vége a Magyar Nagydíj második szabadedzésének. A sorrend az első háromnegyed óra állapotait tükrözi, Két Red Bull az élen Gasly, Verstappen sorrendben, mögöttük a két Mercedes Hamiltonnal és Bottasszal. Itt zárjuk a közvetítést, ám perceken belül érkezik szöveges beszámolónk az utóbbi másfél óráról. Köszönjük a figyelmet!

Küzdelmes körökön vannak túl a pilóták, sok az állóvíz a Hungaroringen. Ez látszik a köridőkön is, amelyek közel húsz másodpercet romlottak az egy órával ezelőtti állapothoz képest.

Christian Horner finoman szólva sem izgulja túl a második szabadedzést.

Egy operatőrnek hála betekintést nyertünk Kevin Magnussen pilótafülkéjébe. A pilóta kormányáról leolvasható többek között:

- a sebességfokozat (N)
- a gumik hőmérséklete (négy 0, tehát a kerekek vélhetően épp nincsenek felszerelve)
- az aktuális gumikeverék (inter)
- a legutolsó mért idő (0:47.720)
- a bekapcsolt bokszutcai sebességhatároló (pit limiter)

 

Carlos Sainzé a nap megjegyzése: újabb tapogatózó köre alatt mérnöke a fülére szólt, hogy egyetlen sportbírói állásból sem jelentettek esőt, mire a spanyol erre annyit mondott, "biztos elmentek sörözni". Csapadék tehát van, akció viszont nincs a pályán.

Albon után Lando Norris is kénytelen idő előtt kiszállni a játékból, a McLaren hidraulika rendszerével akadt valamilyen probléma, így a brit már vissza is öltözött utcai ruhába.

Egy kis édesség a számok szerelmeseinek: a Pirelli átmeneti esős gumija 300km/h-s sebességnél másodpercenként 30 liter vizet szorít ki. Az extrém esős ugyanilyen tempónál több mint 60 literre képes.

Többen az autójukból is kiszálltak, egyedül Carlos Sainz van mozgásban. A spanyol intermediate gumikon ment egy tapogatózó kört, majd visszahajtott a bokszba. A sorrend változatlan.

Az eső kissé csepeg, az FIA szerint azonban a tapadási körülmények "normálisak". A pályán épp csak a helyi bemondó hangja visszhangzik, minden autó a garázsban.

Közelítünk az első fél óra végéhez, a pályán pedig csak elenyésző az akció, szóval nézzük az aktuális állást.

Nehéz eldönteni, milyen gumikat használjanak a pilóták. Az utóbbi percekben javultak a köridők, de nem sokkal később Max Verstappen már az erősödő esőt emlegette. A pilóta jelentését az előrejelzés is alátámasztotta. Közben Sebastian Vettel hibázott egy kisebbet a sikánban.

Hamar eltakarították a roncsot, így öt perc elteltével folytatódik az edzés. A pilóták szerint eléggé nyálkás a pálya.

Nem sok kellett az első nagy csattanáshoz, Alex Albon az utolsó kanyart elnézte, és a gumifalba csapódott. Megszakították az edzést, de a pilóta jól van. Az autó viszont csúnyán összetört, hosszú délutánja lesz a szerelőknek.

 

Íme a pontos körülmények, miközben a mezőny többsége már teljesítette az ilyenkor kötelező jelleggel futott installációs kört.

Zöldre váltott a bokszutcai lámpa, a Mercedesek párosa, egy Red Bull és egy Renault rögtön a pályára hajtott.

Kellemes péntek délutánt minden kedves olvasónknak, perceken belül folytatódik az akció a Hungaroring aszfaltján. Addig is nézzük az időjárást: a levegő 24 fokos Mogyoród környékén, ám a szél fúj és csapadék továbbra is áztatja a pályát.