DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
12:47

Lance Stroll az előző évekhez hasonlóan idén is jól megy Bakuban és hetedik, eggyel hátrébb tolta Kvjatot.

Danyiil Kvjat a hatodik helyen a végén még Hamiltont is majdnem elkapta, ideje (1:43.223) mindössze hat századdal volt rosszabb a vb-címvédőénél. A top 10-be az orosz mögött még Magnussen, Albon, Perez és Raikkönen kerültek be.

Az idő lejárt, néhányan még futnak mért köröket, de a sorrend érdemben valószínűleg már nem változik. Leclerc, Vettel, Verstappen, Hamilton és Bottas az első öt helyen, a kicsik közül most a Racing Point és a Toro Rosso tűnnek a legerősebbnek.

Csak a két Ferrari 1:41-es idővel, de még 1:42-vel kezdődő köre is csak Verstappennek van. Óriási a különbség Ferrari-többiek viszonylatban.

Vettel követi Leclerc-t, és besorol a monacói mögé, ideje 1:41.802, ezzel még ő is egy másodpercet ad a harmadik Verstappennek. Verstappen két, illetve három tizeddel a két Mercedes előtt. Továbbra is nagy az aktivitás a pályán, még a legvégén is.

Charles Leclerc az utolsó percekre futott még egy brutális kört, előnye az 1:41.604-gyel tetemes, 1,2 másodperc.

Max Verstappen a második helyen szétválasztotta a két Ferrarit, és egy tizeddel megelőzte Vettelt.

Sergio Perez meg Albont tolta hátrébb, a nagyok mögött a hatodik helytől Perez-Albon-Kvjat-Magnussen-Stroll az első tíz maradék része.

Bottas visszaért Hamilton mögé a negyedik helyre, de Leclerc-től továbbra is fél másodpercre, Vetteltől pedig bő két tizedre vannak mindketten.

Egészen kiváló a két Toro Rosso, Alex Albon a negyedik helyen még Hamiltontól sincs annyira messze (1:43.259 és 1:43.561), kettővel Albon mögött pedig ott van a csapattárs Danyiil Kvjat (1:44.181) is.

Verstappen legjobb körideje is még néhány századdal lassabb Alex Albonénál.

Ha kicsit hátrébb tekintünk, Kimi Raikkönen egyelőre befér a top 10-be az Alfával, és Giovinazzi sincs messze tőle, ugyanerre viszont nem képes a Renault. George Russell tükörsimán utolsó, Kubica legalább Gaslyt meg tudja előzni.

A pontos félidei állás, meglepő nevekkel az élmezőnyben:

 

Leclerc-Vettel-Hamilton-Albon-Verstappen a sorrend az első öt helyen, a monacói 1:42.638-cal vezet, mögötte nagyjából három tizednyi a differencia, ahogy haladunk egyre hátrébb.

Túl vagyunk az utolsó gyakorlás félidején, továbbra is komoly előnyben a Ferrari mindenkihez, még a Mercedeshez képest is.

Bottas azóta még hátrébb csúszott, a finn már csak kilencedik. Közvetlen előtte Norrist találjuk, aki meg Kvjattól van lemaradva néhány századra.

Az, hogy a két Ferrari vezet, Hamilton pedig a harmadik, nem meglepő - az már annál inkább, hogy Bottas elé a negyedik-ötödik-hatodik helyre odafért Albon (!), Perez és Raikkönen is.

Vettel eddig folyamatosan lassabb volt csapattársánál, viszont most már legalább ott van ismét közvetlenül mögötte, visszaelőzve Lewis Hamiltont. A német lemaradása az élen álló Leclerc-hez képest bő három tized.

Romain Grosjeannak és Max Verstappennek egyelőre nincs mért ideje, pedig lassan már a gyakorlás feléhez közeledünk időben.

Kiválóan megy Lando Norris, aki a negyedik helyen, igaz, csak néhány ezreddel, de még Bottasnál is jobb. Lewis Hamilton egyelőre szét tudta választani a Ferrarikat, és egy tizeddel Vettel előtt találjuk a nevét a második helyen.

Jókorákat harapnak ki a versenyzők a legjobb időkből, Leclerc már 1:42.638-nál jár, ezredre pontosan nyolc tizeddel Hamilton előtt.

Lewis Hamilton rátett egy lapáttal, és odatett egy kiváló kört: 1:43.929-es ideje négy tizeddel jobb mindenkinél.

Megjött Leclerc és Vettel is, csak a két Ferrari 1:44-es idővel, ebben a sorrendben.

Valtteri Bottas állt azóta az élre 1:45.179-cel, csapattársa, Lewis Hamilton több mint egy másodperccel lassabb nála.

Gasly javít, már 1:49.605-nél áll.

Robert Kubica is megérkezett, ideje mindössze 17 ezreddel rosszabb elsőre a red bulloshoz képest.

Kilenc perc is eltelt, mire mért időt láthattunk, ez Pierre Gaslyé 1:49.815-tel.

Öt percen is túl vagyunk már a zöld zászló meglengetése, vagyis a kezdés óta, egyelőre senkinek nincs mért ideje.

Az indulás előtt még egy utolsó ellenőrzés a csatornafedeleken, ezt George Russell is érdeklődéssel figyelte.

 

George Russell is készül a szabadedzésre, miután rendbetették az autóját.

 

Tegnap délután még a szabadedzést végül megnyerő Charles Leclerc is majdnem túl közeli ismeretséget kötött Baku falaival.

 

Emlékeztető: Miután tegnap Pierre Gasly nem állt meg a bokszutca elején súlyellenőrzésre, a Red Bull versenyzője a pitből lesz kénytelen rajtolni holnap. Ez volt az az eset: