DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
07:10

A legnagyobb csata jelenleg az egy pontot érő 10. helyért zajlik: Lance Stroll próbálja kivédekezni Danyiil Kvjat támadásait - egészen addig, amíg a négyes kanyarban ki nem sodródott egy balul sikerült előzés után.

A dobogósok képével búcsúzunk - még egyszer köszönjük a figyelmet! Maradjatok velünk továbbra is, hiszen a nap folyamán folyamatosan olvashatjátok a legfrissebb híreket Melbourne-ből!

És még egy lábjegyzet a végére: Honda-motoros autó először ért F1-es dobogóra Verstappen képviseletében a 2008-as Brit nagydíj óta, ahol Rubens Barrichello szintén a harmadik helyen végzett.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen a reggelen, olvassátok el a futamról készült összefoglalónkat ide kattintva!

Bottas karrierje negyedik győzelmét szerezte meg Melbourne-ben. Talán nem túlzás azt állítani, hogy úgy kellett neki ez a siker, mint egy falat kenyér.

A további pontszerzők sorrendje: Kevin Magnussen, Nico Hülkenberg, Kimi Raikkönen, Lance Stroll, Danyiil Kvjat.

Mivel Max Verstappen nem tudott előzési távolságba kerülni Lewis Hamiltonhoz képest, ezért a brit pilóta megőrizte a második helyet a holland előtt, a két Ferrari azonban tragikusan lassúnak bizonyult a versenyen: a negyedik helyezett Vettel csaknem egy percet kapott a győztestől, ő viszont egy másodperccel múlta csak felül új kollégáját.

A finné lett a futam leggyorsbb köre is.

A finn remekül keretbe foglalta a tavalyi szezont: a 2017-est győzelemmel zárta, az ideit győzelemmel kezdte, azok után hogy 2018-ban számtalan alkalommal érte balszerencse a futamok során.

Valtteri Bottas megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat!

Valtteri Bottas eddigi leggyorsbb körrel fordul az utolsó néhány kilométerekre az Ausztrál Nagydíjon.

Verstappen már egy másodpercen belül Hamiltonhoz képest, ám a brit azt mondta, hogy nem adja fel, és ő is meg akarja kaparintani a leggyorsabb körért járó egy pontot.

Talán nem nagy meglepetés, hogy a vezető ötösfogat Leclerc-rel bezárólag utcahosszal vezet a többiek előtt, mögöttük azonban olyan szoros a csata, mint amire számítottunk. Raikkönen egyre közelebb Hülkenberghez, Stroll pedig továbbra is remekül védekezik Kvjattal és Gaslyval szemben.

Verstappen a hibája után csaknem megfelezte lemaradását.

Sebastian Vettel elveszett ezen a melbourne-i késő délutánon: Charles Leclerc behozta lemaradását, és egyre kozelebb kerül csapattársához.

Az utolsó pontszerő helyekért nagy csata zajlik: Raikkönen, Stroll, Gasly és Kvjat küzd a 8-11. pozíciókért.

Verstappen hibázik, és hátránya három másodperc fölé nő Hamiltonhoz képest.

"Az egyetlen mód arra, hogy elveszítsük ezt a versenyt, hogy ha nem marad gumin egy esetleges safety car esetén" - mondja versenymérnöke Valtteri Bottasnak. Valóban, a finnt egyedül előnyének lenullázódása tudná földre kényszeríteni, hiszen 25 másodperccel vezet Hamilton előtt.

Jelenleg ekkora a különbség Hamilton és Verstappen mögött (1,4 mp).

"Miért vagyunk ilyen lassúak?" - kérdezi Vettel csapatrádión. "Nem tudjuk" - érkezik a rövid válasz versenymérnökétől. Az előző két Ausztrál Nagydíj győztese 36 másodperccel áll Valtteri Bottas mögött...

Charles Leclerc magányosan autózik az ötödik helyen - hét másodperccel csapattársa, és 26-tal Kevin Magnussen mögött. A Haas-pilótához mért különbség elég lehet egy plusz kiállásra, hogy a Ferrari a lágy keverékkel megpróbálja elcsípn a leggyorsabb körért járó egy pontot.

Videó Grosjean kieséséről - jelenleg azon folyik a vita, hogy a Haas-szerelő hibázott-e, vagy a felfüggesztés hibásodott meg a francia autóján.

A 38. körben a mezőnyben utolsóként Pierre Gasly cserél kereket. A bokszból kifelé aztán még egy pozíciót veszített Kvjathoz képest.

A Twitteren nagy a tanakodás, hogy Valtteri Bottas mit ehetett reggelire, vagy ebédre az Albert Parkban - nem véletlenül. A rajt óta vezető finn már 18,5 másoperccel vezet Hamilton előtt!

A Vettelt megelőző Verstappen egyre közelebb Hamiltonhoz: másfél másodperc a hátránya.

A visszajátszás megmutatta, hogy Romain Grosjean ismét egy rosszul rögzített kerék miatt volt kénytelen leparkolni - a kiállásnál vacakoló bal első adta meg magát.

Közben potyognak a pilóták: előbb Daniel Ricciardót tolták be a Renault bokszába, folytatva az ausztrál átkot a hazai versenyeken, és Romain Grosjean sem tudja folytatni a küzdelmet.

És sikerül is neki! A 31. körben, a négyes kanyar külső ívén Verstappen megelőzte Vettelt, így átvette a harmadik helyet!

A holland pedig begyújtotta a rakétákat: már alig több mint fél másodperc a hátránya Vettelhez képest! Valamiért nincs kétségem afelől, hogy az első adandó alkalomnál megpróbálkozik az előzéssel.

A 28. körben aztán csak cserél az olasz, de Leclerc is érkezik a második helyről - a monacói 16 másodperccel áll Verstappen mögött.

Pereznek is sikerült az előzés, Albon azonban továbbra sem tud mit kezdeni Giovinazzival.

Romain Grosjean is átrágta magát az Alfa Romeo pilótáján.

Lando Norris bevetődött Givonazzi mellé a négyes kanyarban, az olasz autójba azonban annyira csúszkál, hogy a mögötte lévők teljesen egymásra estek.

Max Verstappen s megjárta a Red Bull bokszát, 3,5 másodperccel érkezik meg Vettel mögé, aki már csaknem három másodpercre van Hamiltontól.

A 12. helytől lefelé Giovinazzi, Norris, Grosjean, Albon és Perez alkotta vonat zakatol - az olasz még nem járt kint, a mögötte lévők így időt veszítenek a még nem cseréltekhez képest.

Valtteri Bottast is cserére hívja csapata - a finn már több, mint tíz másodpeccel áll Hamilton előtt!

A középmezőny lovagjai, Stroll, Kvjat és Gasly jelenleg a hatodik, hetedik és nyolcadik helyen állnak, de még ők sem jártak a bokszban.

Vette hátránya beállt 1,6-1,7 másodperc körül, Hamiltonhoz képest, a Bottas-Verstappen-Leclerc trió pedig továbbra sem cserélt kereket.

Lando Norris nagyon éretten versenyez: Giovinazzi folyamatosan esik hátra, de a brit nem kockáztat feleslegesen - az olasz kevés helyet hagyott neki a négyes kanyar külső ívén.

19. kör: komoly a csata a középmezőnyben: Magnussen, Giovinazzi és Hülkenberg harcol a pozíciókért.

A német 1,6 másodpercre csökkentette lemaradását Hamiltonhoz képest!

Vettel új közepes Pirellijein megfutja a verseny leggyorsabb körét.

Déja vu: Grosjean kerékcseréjét elrontja a Haas, a francia több helyet is veszített, jelenleg az újonc Alexander Albonnal küzd.

Lewis Hamiltont korábban hozta ki a Mercedes: 2,5 másodperccel érkezett Vettel elé.

A pályára visszatérő dánt azonnal megtámadta a jobban tapadó gumikon érkező Hülkenberg, de a német nem tudott elmenni riválisa mellett.

A 15. körben Sebastian Vettel is cserélt, akárcsak Kevin Magnussen, aki egyelőre a három nagycsapat mögötti követőboly legjobbja.

A Pirelli jóslata szerint szinte mindenki egy kiálláson lesz, a lágy abroncsokon rajtolók mostantól cserélik majd le a gumikat közepesekre.

Nico Hülkenberg is bokszban.

Bottas folyamatosan növelni tudja előnyét Hamiltonhoz képest: a finn három és fél másodperccel vezet csapattársa előtt.

A 13. körben Kimi Raikkönen érkezik a bokszba.

Megvan a verseny első kiesője: Carlos Sainz búcsúzik a futamtól motorhiba miatt.

Az ötödk helyen haladó Charles Leclerc hibázott az egyes kanyarban - nem csak füvet nyírt, a kavicságyba is kisodródott. Hátránya így már csaknem hét másodperc Verstappenhez képest.

A csapat nagyon elégedett Valtteri Bottas tempójával - ne feledjük, a finn utoljára a 2017-es Abu Dhabi Nagydíjon nyert utoljára futamot.

7. kör: Az élmezőny tagjai egyre inkább kezdenek elszakadni egymástól, az alsóházban folynak inkább nagyobb csaták. Pierre Gasly a gyatra időmérő után még mindig a 16. helyen halad, Danyiil Kvjatot üldözve.

A rajt ismétlése megmutatta, hogy Charles Leclerc ott volt Sebastian Vettel mellett az első kanyar külső ívén, ám vissza kellett sorolnia, nehogy összeütközzenek.

Bottas az élen már 1,6 másodpercre Hamiltontól.

Az ausztrál mellett Robert Kubica járt még a bokszban.

Ricciardónak szólt versenymérnöke, hogy az oldalsó légterelők sérültek az autón, ami hátráltatni fogja a futam hátralévő részében.

A nyolcadk hazai versenyét teljesítő pilóta a bokszkijáratnál lévő magasításra futott rá, az szedte le az első szárnyat a Renault-ról.

Bokszban az ausztrál - a Renault szerelői orrkúpcsere után engedik tovább.

Vége az első körnek, némi törmelék van a célegyenesben a Ricciardo autójáról leszakadó légterelő miatt.

A sorrend az élen: Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen, Leclerc, Magnussen

Az egyik Renault már a célegyenesben kisodródott és elveszítette az első szárnyát.

Valtteri Bottas lerajtolta Lewis Hamiltont!

A mezőny visszatért a rajtrácsra, kezdetét veszi az Ausztrál Nagydíj!

Giovinazzin, Kvjaton, Strollon, Gaslyn és Russellen kívül mindenki a lágy keveréken rajtol, ők a közepesen futják majd első etapjukat.

És elindult a felvezető kör! 

No kinek van a legtöbb drukkere Melbourne-ben? Természetesen az új becenevet kapott Daniel Ricciardónak!

Sebastian Vettelt is beszíjazták az autójába.

A pilóták hamarosan elindulnak a felvezető körre.

A futam nyolc perc múlva veszi kezdetét, vessünk egy pillantást a rajtrácsra:

Charles Leclerc első F1-es futamára készül a Ferrari színeiben - írjátok meg nekünk Facebookon, az élő közvetítés bejegyzése alatt, hogy szerintetek mire lesz képes a negyedik rajthelyről!

A hagyományoknak megfelelően pedig elkészült a szezonnyitó csoportkép is:

A mezőny nem sokkal a futam rajtja előtt megemlékezett a csütörtök hajnalban elhunyt, 66 évet egykori F1-es versenyigazgatóról, Charlie Whitingról.

Az időjárás verőfényes napsütéssel kegyes a mezőnyhöz, igazi kora őszi napon rendezik meg a szezonnyitót.

Nagyon nagy szeretettel és kitörő örömmel köszöntjük minden olvasónkat a Formula.hu élő szöveges közvetítésében - alig húsz perc, és kezdődik a 2019-es Forma-1-es szezon! Mi már nagyon be vagyunk zsongva, hiszen hónapok óta erre a napra vártunk!