DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
06:30

A Ferrarik eddig láthatóan más programot teljesítettek, Leclerc ráadásul a kemény gumikon. Ezért állnak még csak a 14. és a 17. helyen, nem szálltak még be a leggyorsabb körért folyó harcba.

No, hát el is jött a leintés ideje, vége a második edzésnek és a napi pályaaktivitásnak. Az első edzés szorossága után végül is a második is az volt, de csak a két Mercedes között. Hamilton pedig páros edzéselsőséggel indította 2019-et.

De elindult, visszaforgatta a Ferrarit és folytatta útját. A visszajátszásból látszik, hogy a kerékvetőre túlságosan ráhajtva úszott el alóla az autó.

Uh, Leclerc autója áll a pálya szélén, a menetiránnyal szembe fordulva.

A leintéshez közeledve vessünk egy pillantást a megtett körökre, mert a legaktívabbak már a 40-et közelítik. Raikkönen és Albon állnak a legtöbbel, 38-cal.

A Sky Sportsnál kommentáló Karun Chandhok sokakat megnyugtatólag kimondja: Szerinte valami nem fest jól az eredménytáblán, bizonyára különböző programokat futnak az élcsapatok, a Red Bull és a Ferrari még nem mutathatta meg, hogy mire képes. Hozzáteszi, az is látszik, hogy a Mercedes aligha fog szenvedni, de ő maga szoros időmérőre számít.

Leclerc jelzi, hogy valami furcsaságot érez a felváltásoknál, szerinte valami meghibásodott. Ennek ellenére nem szólították őt a bokszba.

Giovinazzi prezentált egy megpördülést a 15-ös kanyarban.

A Red Bulltól ez megszokott pozíció a tabellán, de jegyezzük meg, hogy a Honda a 2015-ös visszatérése óta még a közelében sem járt ilyen magasságoknak. Végre elhozhatja a japánok számára az áttörést az idei év, amire a McLaren oldalán hiába vártak.

Abba a helyzetbe viszont nem rondított bele, hogy a Mercedesek nyolc tizeddel vezetnek mindenki más előtt, sőt, ő szolgáltatta ehhez a tökéletes példát, hiszen pontosan 800 ezredre maradt el a legjobbja Hamiltonétól.

Na, egy javítás! Szokatlan 15 perccel a második edzés vége előtt, de Verstappen még adós volt egy lágygumis gyorskörrel, amit most le is szállított, a harmadik helyre ugrasztva a Red Bullját a Mercedesek és csapattársa, Gasly közé.

Russell a 19., Kubica a 20., négy másodperc a Williamsek körönkénti lemaradása a Mercedesekhez képest. És kettővel van előttük a 18. helyezett Norris. Mondjuk az a lehangoló látvány viszont már nem új, hogy a Williams és a McLaren állnak a mezőny végén...

Albonnak most is volt egy hibája, de ezúttal az autója sértetlen maradt: a 14-es kanyar előtt csípte el a fű szélét a Toro Rosso, megpördült, majd folytatta útját.

Ami viszont még durva, az az, hogy a 3. helyezett Gasly és a 16. helyezett Perez leggyorsabb köre között összesen 1 másodperc a különbség, szóval elképesztően közel van egymáshoz a... nem is középmezőny ez, hanem simán a mezőny.

Az év első publikus rádiós káromkodása is megjött, ki mástól, mint a szókimondó Raikkönentől: "Összeszedtünk valami sz**t a bokszutcában a hátsó gumikkal, ezért egyáltalán nem volt tapadás."

A Pirelli kalkulációi szerint a kemény és a közepes keverék között fél másodperc, a közepes és a lágy között egy másodperc lehet a különbség körönként. Ez persze a versenyre vonatkozóan lesz főleg fontos, most az edzésen mindenki a lággyal futotta legjobb idejét. Kivéve Max Verstappent, aki úgy áll a 8. helyen, hogy egész délután ugyanaz az egy szett közepes keverék volt a Red Bullján!

Ha levesszük a két Mercedest - de sokszor merült ez fel az elmúlt öt évben -, akkor viszont elég szoros a csata mögöttük: Red Bullok, Ferrarik, Renault-k és egy darab Raikkönen mind egy rakáson.

Azért a teszteredmények után meglepetés lenne, ha valóban ekkorára rúgna a Mercedes - vagy bármely csapat - előnye.

Igazából két dolog lehetséges: vagy csak a Mercedesek akartak ma nagyon gyorsnak mutatkozni, vagy csak a Mercedesek a gyorsak. Mert Hamilton és Bottas előnye 8 tizedmásodperc az élen a harmadik helyezett Gasly előtt.

Verstappen már a közepes keveréken hajtott ki és láthatóan hosszabb etapra készül. A 8. helyen áll egyébként, és ez az az időszak, amikor akár végeredményt is hirdethetünk, hiszen ilyenkor az időeredményekben már nem nagyon szokott változás lenni.

A Renault-k feljöttek a 6-7. helyre, de rajtuk kívül nem volt egyéb jelentős változás az élmezőnyben az elmúlt percekben, és már a többség a bokszban van. Kérdés, hogy próbálkozni fog-e még valaki időmérős gyakorlással, vagy mindenki áttér a hosszú etapokra, ahogy az a második edzés második felén lenni szokott.

És Hamilton visszavette a vezetést csapattársától, 1:22,600, 48 ezredes előny.

Hamilton és Vettel összetalálkoztak a pályán, mindketten gyorskörükre készülnek...

Bottas a lágyakon 1:22,648-ra javított, ezredre pontosan fél másodpercet javítva Hamilton korábbi etalonján.

Most már a lágy gumikeverékek jönnek szinte mindenkinél, aki kihajt.

Raikkönen, talán elfelejtve, hogy már nem Ferrariban ül, befutott egy tizeddel Vettel mögé az 5. pozícióba.

Na, épp most indultak be a Ferrarik, Leclerc 7. legjobb ideje már hasonlít valamire, Vettel 4. helye meg már kifejezetten valami.

Fél óra elteltéve, amikor még nem mutatta ki mindenki a foga fehérjét, így áll a tabella első fele.

Most, hogy már mindenkinek van mért köre, a Williamsek ismét elfoglalták a helyüket a tabella utolsó két helyén, messze-messze mindenkitől. Oké, ez még mindig csak szabadedzés, de a tesztek során kapott előrejelzések igazolódnak be. Az első helyhez mért 4-5 másodperces lemaradásokat a Manor/Caterham-féle csapatok jelenlétekor láttunk legutóbb. Ha ez így marad, akkor nemcsak rossz, hanem fájdalmas szezon vár Kubicára és Russellre.

Az ember kicsit nem figyel oda, és Hamilton már megint javít. Bár ha odafigyel, akkor is. 1:23,148-ra faragta tovább az etalont.

Kihajtott a bokszból Ricciardo, a hírek szerint az ülésével volt némi problémája, de sikerült megoldani.

Na, és a Mercedesek már javítottak is ismét. Hamilton 1:23,206-ra, Bottas pedig 1:23,439-re, amivel a finn visszaszerezte a második helyet.

Verstappen válaszköre arra volt elég, hogy bejöjjön a két Mercedes közé. A közepes gumikeverékeket használja most az élmezőny.

És itt is van az eredménye: 1:23,582-vel, a hétvége eddigi legjobb idejével Hamilton az élre állt. Három tizeddel mögé pedig besorolt Bottas a második helyre.

Verstappen, Magnussen, Kvjat most a sorrend az élen, de már lilulnak Hamilton szektoridői...

Most sem maradhat el a Ferrari újítása, a tizedes pontosságra lemért hőmérséklet.

Raikkönen nézte meg a füvet az első kanyarban, pár pillanattal később pedig korábbi csapattársa, Vettel is lekopírozta a mutatványt.

Az első edzésen Hülkenberg autójával, most pedig Ricciardóéval van gond a Renault-nál, ezen dolgozik a csapat, az ausztrál egyetlen körre sem hajtott még ki.

Todt, Brawn és Carey, az FIA és az F1 legmagasabb vezetői sajtótájékoztatót tartottak a két edzés között, ami egyperces csenddel kezdődött az elhunyt Charlie Whiting emlékére.

Gasly 1:25,4-gyel állt pillanatnyilag az élre, de már a mezőny felének van ideje, és folyamatosan érkeznek az újak, így bizonyára hamarosan valaki felülmúlja ezt.

Alexander Albon autóján még a kezdés előtt pár perccel is dolgoztak a Toro Rosso szerelői, miután a thai újonc az első edzés egyetlen balesetét - és piros zászlóját - okozva letörte autója első vezetőszárnyát. De alighanem ennél komolyabb sérülések is történtek a gép eleljén.

A Haas franciája 1:25,6-tal le is fektette az első kört. Egyre többen csatlakoznak hozzá a pályán.

Délelőtt, ami köszönjük szépen, nekünk éjszaka volt, Lewis Hamilton autózta a leggyorsabb időt 1:23,599-cel, de mindkét Ferrari egy tizeden belül volt hozzá képest. ITT elérhető az összefoglaló, ha valami különös oknál fogva éjjel pont aludtatok.

Megkezdődött a munka, ezúttal Romain Grosjean lépett elsőként pályára.

Folytassuk hát az Ausztrál Nagydíj versenynapját, méghozzá az első után logikai sorrendben haladva a második edzéssel.