DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
11:16

A kérdések között persze az is felvetődött, hogy miért kell mindig Barcelonában tesztelni és miért nem mennek ilyenkor Bahreinbe, ahol most éppen húsz fok feletti a levegő hőmérséklete, de ezt több csapat is leszavazta, mivel hatalmas plusz költséget jelentene - ide minden nap hoznak új dolgokat kamionokkal, oda pedig nem tudnának minden este repülőt bérelni. Ráadásul ott is volt már homokvihar...

Őszintén reméljük, hogy mai élő közvetítésünk rendhagyónak bizonyul, és holnap egy normális mederben zajló tesztnap eseményeiről számolunk be.

A statisztikusok rögtön előbányásztak egy hangzatos adatot: utoljára 2014-ben Kevin Magnussen volt a McLarennel leggyorsabb egy előszezonbeli tesztnapon.

Alonso a leintés pillanatában még egy mért kört befejezett. Íme a szerdai nap végeredménye, köridővel egyedül a spanyol neve mellett.

Alonso a teszt legvégén még kihajtott. Vajon a kockás zászló pillanatában akarja megfutni a nap legjobb idejét?

A nap főszereplője, Fernando Alonso elhúz a célegyenesben.

Hartley, talán megirigyelve, hogy Alonso kap minden figyelmet, szintén kiment a bokszba – de ő csak egy tapogatózó körre.

Döbbenet: Az utolsó negyedórában Alonso mért kört futott! 2:21,268-cal ugrott az eredménylista élére!

Alonso ki-be járkál, most már mai ötödik körét teljesítette – ugyanannyit, mint a többiek együtt. Alig 20 perc van még hátra a mai tesztből.

Alonso már mai negyedik körét teljesítette. Ezzel jócskán felülmúlt mindenki mást a mai szerény körülmények között, hiszen a mezőny összes többi tagja együttesen öt kört tett meg. A spanyolon kívül senki nem mutat hajlandóságot arra, hogy elhagyja a bokszutca biztonságát.

Három a spanyol igazság: Alonso harmadszor is kiment egy nem mért körre, így már ő áll a számláló első helyén.

A spanyol újra csak egy installációs kört teljesített. Így most ő és Ricciardo is kettőnél tart.

Elállt az eső, a McLaren pedig arra készül, hogy újra kiküldje Alonsót a pályára!

Egy órával a leintés előtt ezt még megmutatjuk: az köridőtábla, amelynek egészen máshogy kellene ilyenkor kinéznie…

A bátor csapatok arcképcsarnoka: csak ők (plusz a Sauber) merészkedtek ki eddig.

A helyszínen intenzíven esik az eső, nem akar csillapodni, ez az oka, hogy háromnegyed órája nem járt a pályán autó.

Elpusztult a Mercedes hóembere – a szomorú eseményről a Sky Sports riportere bejelentkezésben számolt be.

Összegezzük tehát az elmúlt órák eseményeit: öt versenyző járt eddig a pályán esős abroncson, Alonso, Ricciardo (egyedüliként kétszer is), Ericsson, Kubica és Hartley. Mért kört egyikük sem kezdett meg, egyszerűen kihajtottak a pályára, majd mentek is vissza a bokszba.

Hartley is kihajtott a bokszból, a csapat Twitterén azt írja, „az időjárás végre elég jó”, hogy megkíséreljen egy próbakört. Ez azt jelenti, hogy végre jönnek a többiek is?

Bár az időmérő rendszer Strollt jelezte a pályát elhagyó FW41 pilótájaként, a Williams posztjából kiderül, hogy Robert Kubica vezette az autót, amely egyetlen installációs kört tett meg.

Csaknem egy óra csendet követően újabb autó a pályán, most Lance Stroll merészkedett ki a Williamsszel egy körre.

Úgy tűnik, a Ferrari már most eldöntötte, hogy ma már nem fog pályára lépni Barcelonában. Nem döntötték el, melyik pilóta kapja meg a csütörtöki napot. Ma Raikkönen vezette volna az autót, aki hétfőn 80 kört teljesített, míg Vettel kedden 98-at.

Változás továbbra sincs, senki sem jött ki a pályára. A Toro Rosso azzal szórakoztatja a rajongókat, hogy Pierre Gasly átvette a csapat Twitter-fiókját, és ott fog válaszolni a kérdésekre. (Ma nem ő, hanem Brendon Hartley lett kijelölve az STR13 vezetésére.)

Most pedig a csöpögő eső is elkezdett erősödni egy helyszíni jelentés szerint. Minden elem az ellen van, hogy a hátralevő időben valami F1-es tesztelésre hasonlítót lássunk.

Csak hogy ilyet is mutassunk már: így áll az eredménylista 15 órakor, hat órával a tervezett kezdés, három órával a bokszutca kinyitása után, és hárommal a teszt befejezése előtt.

Még érdekesebb, hogy utólag kiderült, a Red Bull-os egyik kivezető körén leszaladt a pályáról, és a kavicságyon keresztül kellett visszatérnie.

Daniel Ricciardo egyik tapogatózó köréről is van egy fotónk.

Alonso kimerészkedése a pályára olyannyira különleges esemény volt, hogy a Formula-1 közösségi csatornái rövid videót is közzétettek róla. Megfigyelhető a képeken, hogy a hó teljesen elolvadt, a pályán azonban áll a víz.

Ricciardo másodszor is járt a pályán, így az eredményjelzők már őt teszik az első helyre – az ausztrál ugyanis két, idő nélküli kört tett meg, míg Alonso és Ericsson csak egyet-egyet.

Alonso humora még a régi: „Az autónk eddig jól teljesít a hóban. 1. hely a délelőtti edzésen!” – posztolta az alábbi sorrendet, amikor még csak egyedüliként rendelkezett mért körre.

Kirepült a harmadik fecske is: Marcus Ericsson a Sauberrel elhagyta a bokszutcát, ahova köre végén vissza is ért. Alonso, Ricciardo és a svéd a három versenyző, aki egyáltalán kimerészkedett a pályára, mióta 2 órával ezelőtt megnyitották.

Alonso egyetlen köréről egy kép:

Daniel Ricciardo is megfutotta a maga installációs körét!

Egy installációs kör, ennyit láttunk eddig ma - pedig négy és fél óra telt el a hivatalos kezdési idő óta...

ALONSO A PÁLYÁN!

A McLaren arra készül, hogy kiküldi Fernando Alonsót:

 

Daniel Ricciardo szórakoztatja magát:

 

 

 

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

"Brendon Hartley végre a pályán" - írja a Toro Rosso.

 

Mozgásnak semmi jele, igazából nem változott a helyzet mondjuk az egy órával ezelőttihez azt leszámítva, hogy most már nem pirosan, hanem zölden ég a bokszutca végén lévő lámpa. 

Ahogy az várható volt, természetesen nem eszik olyan forrón azt a zöld zászlót: senki nem merészkedett még ki a pályára és nem kockáztatott meg egy balesetet a továbbra is borzasztóan csúszós aszfalton. 

Szóval hajrá! Bő három óra késéssel ugyan, de elindult a mai teszt, a hírek szerint nem lesz ebédszünet, mostantól 18:00-ig lehet körözni a vizes, csúszós pályán - legalábbis jelen állás szerint. 

Hoppá! Zöld zászló! Elállt a hóesés, esőre váltott és megnyitották a pályát!

A hírek szerint nem lesz változás a tesztprogramban, nem sikerült mindenkivel megegyezni. 

Ilyen most egy kör a pályán:

 

Jelentjük: továbbra is esik a hó, a helikopter még mindig nem tud felszálln és bár a pálya nagy része csak vizes, de a helikopter nélkül nem kezdődhet semmi. Nincs hír arról, hogy mikorra várható bármilyen aktivitás és arról sem, hogy a csapatok mire jutnak azzal kapcsolatban, hogy mikor pótolják a kieső időt. 

Amíg nem történik semmi, nézegessétek a havas barcelonai helyszínről készült galériánkat:

https://formula.hu/galeria/ellepte-a-ho-az-f1-es-teszt-helyszinet#50744

 

A Mercedesnek sincs jobb dolga:

 

Használhatatlan a pálya, a Sky Sports azt jelentette, hogy még órákon keresztül nem mehet ki senki...

Nagyjából így telik most az idő...

 

A helyzet:

Charlie Whiting ott van a pályán és folynak az egyeztetések, de nem nagyon látni jó megoldást. Szó van egy plusz tesztnapról, de pénteken a Williams filmnapot tart, az kilőve, esetleg jövő héten lehet egy plusz napot hozzátenni a programhoz. 

A mentőhelikopter sem tud felszállni jelenleg, úgyhogy semmiképp sem kezdődhet a teszt - eddig finoman szólva sem úgy alakul ez a hét, ahogy a csapatok eltervezték...

A Pirellinek is van egy ötlete:

 

A legfrissebb hírek szerint egy kétórás csúszással indulhat a nap.

Negyedóra van hátra a tervezett kezdésig, de a hó esik és egyelőre nem nagoyn tudjuk elképzelni azt, hogy itt teszt lesz a közeljövőben. 

Mindenki nyugodjon meg, a Haasnak van B terve!

 

Az aszfalt állapota:

Lesz itt ma bármi is?

A Renault videót is közzétett a havazásról:

 

A pálya egyébként tiszta, csak vizes, de a kerékvetők és a bukóterek abszolút havasak...

A Haas is megmutatta, hogy mekkora a hó:

 

A Mercedes tweetje: ezért hívjuk téli tesztnek.

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat a szerdai F1-es tesztnapról szóló szöveges közvetítésünkben. Reggel komolyabb mennyiségű hó és természetesen hideg fogadta a csapatokat és jelen állás szerint minimum erősen kérdéses, hogy egyáltalán látunk-e ma autót a pályán.