F1 hírek
Massa is autóba ült, tetszik neki az FW37
A brazil pilóta Valtteri Bottast váltotta az első két nap után. Hasonló visszajelzéseket adott, mint a finn csapattárs, egyedül az eső miatt kiesett időre panaszkodott.
részletekAlonso ma már nem nyilatkozott csapatának
Bár az eddigiek közül a keddi alakult legjobban, ismét döcögős napot zárt a McLaren. A csapat hivatalos közleményében Fernando Alonso helyett csak Eric Boullier szólalt meg.
részletekSauber: Minden ok megvan az elégedettségre
Újabb eredményes napot tudhat maga mögött a Sauber csapata: száznál is több kört teljesítették a szezonnyitó F1-es teszt harmadik felvonásán, ráadásul Felipe Nasr érte el a legjobb időt a mezőnyből.
részletekMeglepően jól megy a későn érkező Lotusnak
Késve értek oda a tesztre, de az enstone-i F1-es csapat azóta szárnyal, különösen a megtett körök számában remekel Pastor Maldonado, aki egymaga a Red Bull előtt jár - de a köridő is igen biztató.
részletekRaikkönen: Az idei év egészen más, mint 2014
Az elégedettség és a köszönet hatotta át Kimi Raikkönen szavait első tesztnapját követően, melyet az SF15-T volánja mögött teljesíthetett. A finn úgy érzi, hogy sok területen fejlődött a Ferrari.
részletekFelemás napja volt a Red Bullnak Jerezben
A korai motorhibát követően eredményes délutánt zárt a Red Bull Jerezben, ám az ismétlődő problémák miatt egyelőre csak a McLaren teljesített kevesebb kört náluk az F1 szezonnyitó tesztjén.
részletekNico Rosberg komolyan számol a Ferrarival
Az olaszok ugyanis eddig minden nap gyorsabbak voltak a Mercedesnél. Ennek ellenére továbbra is a címvédőket tartják favoritnak, ám versenyzőjüket, Nico Rosberget óvatosságra intik a látottak.
részletekRaikkönen megszólalt 2016-os szerződéséről
Sokat találgatott az F1 közössége az elmúlt időben, hogy mit tartogathat a jövő Kimi Raikkönen számára – a finn versenyzőt Jerezben meg is kérdezték a folytatás lehetőségéről.
részletekStatisztikák: A Sauber kétszeresen második
Az F1-es tesztszezon kezdetén a rajongók, szakértők és riválisok minden apróbb jelből megpróbálnak következtetéseket levonni a csapatok formáját illetően. Mi most a legfontosabb számokat nézzük meg.
részletekHáromból háromszor Ferrari-motor az élen
A Ferrari két elsősége után ezúttal egyetlen ügyfelük, a Sauber volt a leggyorsabb a jerezi teszten. Nasr ráadásul a köröket is szépen termelte, ám ezt a listát ismét a Mercedes zárta az élen.
részletekA McLaren még nem futott gyorskört Jerezben
Bár a mai nap jelentősen jobban alakult a McLaren-Honda számára az előző kettőnél, a wokingiak addig továbbra sem jutottak el, hogy megkíséreljenek egy gyorskört futni a jerezi F1-es teszten.
részletekRaikkönen az élen, lerobbant a Mercedes
Félidejéhez és nem hivatalos ebédszünetéhez érkezett az F1-es kollektív teszt harmadik napja Jerezben. Lássuk, mik voltak eddig a mai nap legfontosabb történései.
részletek