F1 hírek
Tesztfelállás - Ki, mikor fog autóba ülni?
Kész, vége, nincs több várakozás, a jövő hét első napján a pályán is megkezdődik a 2016-os F1-es szezon felkészülési időszaka. Már szinte teljesen kirajzolódott, melyik versenyző mely napokon vezetheti csapata autóját.
részletekRosberg azonnal otthon érezte magát a W07-ben
A filmes tesztnapon közel száz kilométert autózott Rosberg és Hamilton az új Mercedesszel, a német F1-es pilóta szerint úgy ment, mintha tegnap fejezte volna be az előző idényt.
részletekRövidebb, karcsúbb és könnyebb az új Ferrari
Már ránézésre is alaposan elüt a 2016-os Ferrari az elődjétől, de a festés alatt is számos olyan módosítás történt, amelyektől jobb teljesítményt vár a csapat az új bajnoki szezonban.
részletekVettel: Na, most tényleg felkészültünk
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szerint a Ferrari jóval összeszedettebben várja az idei évadkezdést a tavalyihoz képest, amikor az átszervezések a felkészülésükre is rányomták bélyegüket.
részletekTöbb fehéret kapott a Ferrari SF16-H
Pénteken kora délután online bemutató keretében lehullt a lepel a talán legjobban várt 2016-os F1-es gépről, az SF16-H kódjelet kapó Ferrariról, amely a korábbi jóslatokat beigazolva több fehér festést kapott a pilótafülke körül.
részletekÚj szponzorral erősített a McLaren
A wokingiakra ráfér az erősítés szponzorok terén: a Mclaren F1-es csapata azok után, hogy elveszítette évtizedes partnerét, a TAG Heuert, egy új óragyártó mellett tette le a voksát, és vice versa.
részletekMax Verstappen idén sem fog óvatoskodni
A fiatal F1-es pilóta szerint a büntetőpontok ellenére sem volt változtatni a vezetési stílusán, de úgy gondolja, hogy a Red Bull előttük lesz a 2016-os szezonban.
részletekBottas már megszerezné első győzelmét
A csapat számos dobogót ért el az előző szezonokban, de nagydíjat nyerni 2012 óta nem sikerült nekik. Valtteri Bottas szerint ez lehet az év, amikor a Williams győzni fog.
részletek„Nem tudom elképzelni Kimit másodhegedűsként”
Egyesek szerint Vettel lesz a Ferrari első számú versenyzője, a korábbi finn F1-es pilóta szerint azonban Raikkönen nem hagyja magát. Úgy érzi, helyes döntés volt megtartani a versenyzőt.
részletekRossi: Haryanto megduplázta az ajánlatát
Érdekes részletek derültek ki a Manor második üléséért folytatott licitálással kapcsolatban - Rossi szerint Haryantóval és Indonéziával nem lehetett versenyezni, hiába szedték össze a kért összeget.
részletekAmin a Williams változtatott 2016-ra
A lassabb kanyarokban szeretnének gyorsabbá válni, 12%-kal hangosabb lesz a motor és Pat Symonds szerint a stabilitás lesz a legfőbb erényük - ezeken változtatott a Williams 2016-ra.
részletekVáratlanul bemutatták a Williams autóját
Bár a leleplezés időpontjaként az első tesztet jelölték meg, a Williams közzétette első képeit 2016-os autójáról, az FW38-ról. A modell ma pályára gurul Silverstone-ban.
részletek