DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 15. szombat

F1 hírek

Wehrlein: Pontokat szerezhetünk a Manorral

Paschal Wehrlein, a Manor F1-es pilótája szerint szerencsésebb körülmények között elérhető lehet a pontszerzés az elkövetkező futamokon a brit alakulat számára.

részletek

Alonso: Még mindig én vagyok a leggyorsabb

Egy-egy bizonyos területen nem, de általánosságban ő a legjobb F1-es versenyző – véli Fernando Alonso, aki azonos autóban legyőzne bárkit, és harmadik bajnoki címében is biztos.

részletek

Magnussen: Autót sem kaptam a McLarentől

Úgy tűnik, a fiatal dán hadjáratot indított korábbi csapata ellen. Most felelevenítette, sosem kapta meg a McLaren 650S sportkocsit, ami céges autóként kijárt volna neki.

részletek

"Nem probléma, ha nem leszek ferraris"

Lewis Hamilton, az F1 háromszoros világbajnoka boldog a jelenlegi csapatánál, és elmondása szerint nem feltétlen célja, hogy egy napon a Ferrari istállóját erősítse.

részletek

Kedvelt pálya kerülhet ki az F1-es naptárból

Bár fordulatos futamot hozott a hétvégén, könnyen lehet, hogy a 2017-es lesz az utolsó kínai verseny. A pálya népszerű a pilóták között, Kimi Raikkönen is kedveli.

részletek

Mégsem a halót fogják bevezetni 2017-től?

Az F1 versenyigazgatója, Charlie Whiting nagyon pozitívan beszélt a Red Bull fejvédelméről, amely a héten komoly teszteken esik át. Lehetséges, hogy inkább ez kerül fel az autókra a halo helyett.

részletek

Reális esély van az Alfa érkezésére

Sergio Marchionnét az elmúlt időben többször megkérdezték az Alfa Romeo F1-es visszatérésének esélyeiről: a kérdés az, hogy a Sauber oldalán vagy más módon tehetik meg ezt – ha lesz rá pénz.

részletek

Garantált Verstappen helye a Red Bullnál?

Erre utalt az istálló versenyzőiről döntő Helmut Marko, aki arról is beszélt, Toto Wolff retteg, hogy csapata 2017-ben elveszíti előnyét, ezért igyekszik megakadályozni a szabályváltozást.

részletek

A Ferrari egy tizedre van a Mercedestől?

Egy roppantul, talán túlságosan is optimista nyilatkozat hangzott el a maranellói F1-es csapat részéről: a Ferrari Kínában egy körön csupán egyetlen tizedre lett volna a Mercedestől?

részletek

Formula Junior: Lewis Hamilton pechsorozata

A négy defekt az edzéseken és versenyen egészen jól megkavart mindent, és ez mellé még a régi időmérős rendszert is visszahozták. Ebben a cikkben a Kínai Nagydíj eseményeit írjuk le.

részletek

Drámaian változik az autók hangja 2017-re?

Paddy Lowe, a Mercedes F1-es istállójának technikai guruja szerint dolgoznak a megoldáson és 2017-ben nagy változásokat érhetnek el az autók hangzását illetően.

részletek

Bernie Ecclestone most is Hamiltonra fogadna

Bernie Ecclestone szerint hiába Rosberg előnye, Lewis Hamilton a legesélyesebb arra, hogy idén F1-es világbajnok legyen - minden idők legjobbjaival kapcsolatban viszont nem volt ilyen határozott.

részletek