F1 hírek
Raikkönen szerint „csak” a tempó hiányzik
A 2007-es világbajnok és ferraris kollégája, Sebastian Vettel is jónak érezte az autót az F1-es USA Nagydíj időmérőjén – a finn szerint egyszerűen csak nem találják a kellő sebességet Austinban.
részletekRicciardo tudja, nála lesz az előny a rajtnál
Daniel Ricciardo a körülötte állóktól eltérő gumiválasztásától reméli, hogy belezavarhat majd a Mercedesek csatájába. Nico Rosberg eközben nem tulajdonít nagy jelentőséget a vereségnek, hiszen tudja, hogy a startnál még minden megváltozhat.
részletekHamilton először a pole-ban Austinban
A világbajnoki címvédő sikerével végződött az F1-es USA Nagydíj kvalifikációja: a brit bő két tizeddel múlta felül Rosberget. A Red Bullok házi csatáját Ricciardo, a Ferrarikét Raikkönen nyerte.
részletekHivatalos: Jön a Verstappen-szabály
Úgy tűnik, a pénteken a fiatal holland ellen felszólaló versenyzők elérték a céljukat, Charlie Whiting ugyanis megerősítette: mostantól tilos lesz irányt váltani védekezés közben a féktávon.
részletekFerrari: Ezért kritizálnak minket állandóan
Az olasz istálló mostanság nem a legfényesebb napjait éli, és a sajtóban ismét belső válságokról lehet olvasni. Maurizio Arrivabene szerint kár a vészharangokat kongatni, a csapat körül mindig is ekkora volt a felhajtás.
részletekVerstappen az élen az időmérő főpróbáján
A Red Bull kettős elsőségével zárult az USA Nagydíj harmadik szabadedzése, hiszen a Mercedes pilótái nem tudtak igazán gyors kökkel visszavágni a végén. A gyakorlást 10 perces leállás színesítette.
részletekAlonso célja mindig a legjobbnak lenni
Fernando Alonso éppen tíz éve vált a spanyolok kétszeres Formula-1-es világbajnokává. A McLaren-Honda pilótája visszaemlékezett arra a napra, és elmondta, céljai azóta sem változtak az F1-ben.
részletekBejelentette 2017-es felállását a Toro Rosso
Kevesebb, mint egy órával a harmadik edzés előtt a csapat közleményben nevezte meg jövő évi F1-es versenyzőit: Carlos Sainz maradása már régóta biztos volt, most az is eldőlt, ki lesz a társa.
részletekWolff reagált az őt kritizáló Brawn szavaira
Váratlan helyről kaptuk az F1 legújabb vitáját ezen a héten: Ross Brawn hamarosan megjelenő könyvében beszélt negatívan korábbi mercedeses kollegáiról. Toto Wolff szerint nem akkora a harag, mint amekkorának kinéz.
részletekÚj szabályt akarnak Verstappen miatt
Max Verstappen nem fogja kedvenc napjai között számon tartani az austini hétvége péntekjét, ahol ő került kereszttűzbe a versenyzői eligazításon. Állítólag még Kimi Raikkönen is érvelt, egyhuzamban három percen át.
részletekAlonso: Jól fog járni a Renault Hülkenberggel
Nico Hülkenberg 2017-re aláírt a Renault F1-es csapatához. Fernando Alonso szerint mindkét fél számára előnyös lesz ez a szerződés, és a spanyol azt is elárulta, miért gondolja így a dolgot.
részletekBottas többféle problémával küzd Austinban
Valtteri Bottas nem alkotott maradandót a második szabadedzés alkalmával az Amerikai Nagydíjon, de úgy gondolja, hogy fejlődhet még a csapat szombaton és vasárnap is egyaránt.
részletek