F1 hírek
Hamilton végig félt a technikai hibától
A háromszoros F1-es világbajnok szerint jól érezte magát verseny közben, de végig aggódott amiatt, hogy most is megáll alatta a Mercedes. Nem tehet mást, mint hogy így folytatja.
részletekSainz élete versenyét futotta és ünnepel
A Toro Rosso fiatal spanyol F1-es pilótája szerint ez volt élete eddigi legjobb versenye és örökké emlékezni fog rá - pezsgővel ünnepel, mert a hatodik hely számára most győzelmet jelentett.
részletekAlonso boldog, de óvatosságra inti csapatát
A McLaren-Honda kétszeres F1-es világbajnoka nagyon élvezte a versenyt, főleg az utolsó köröket, kiemelte Sainz teljesítményét, de a tempóval így sem volt teljesen elégedett.
részletekPereztől Kvjat három helyet vett el
A Force India mexikói F1-es pilótája szerint nagyon nehéz volt a felzárkózás a mezőny végéről egy sérült autóval, ha nem csúszik neki az orosz, megszerezhette volna az ötödik helyet.
részletekEzért nem állhatott dobogóra Vettel
A Ferrari négyszeres F1-es világbajnoka szerint jó futamot produkáltak, de a virtuális biztonsági autó miatt nem jött ki jól a stratégia - anélkül a dobogó is meg lehetett volna.
részletekVerstappen: Nem voltam túl okos
Ugyanaz a váltóhiba tette tönkre Max Verstappen versenyét, amely közvetve Daniel Ricciardót is megfosztotta a második pozíció esélyétől. A hollandnak a bokszban is volt kalandja.
részletekAz ütköző Alonso és Massa egymást hibáztatja
Az USA Nagydíj utolsó köreinek izgalmait a Sainz-Alonso-Massa trió csatája szolgáltatta, amelyből utóbbi két pilóta küzdelme ütközésig is fajult. Az esetet vizsgálták, az egykori csapattársak nem értenek egyet.
részletekRaikkönen: Megint egy elszúrt hétvége
Kimi Raikkönent hiába bombázták a „mi lett volna ha?” jellegű kérdésekkel az USA Nagydíj után, a finn ugyanis igen nehezen tudott elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a Ferrari elrontotta a futamát.
részletekHamilton: Ugyanezt folytatom
Az austini F1-es futam győztese hasonló teljesítményt ígért a következő nagydíjakra – Rosberg a dobogón elmondta, mindent beleadott, Ricciardo pedig sajnálja az elúszott második helyet.
részletekHamilton nyert, de Rosberg is tette a dolgát
Lewis Hamilton a nyári szünet óta először aratott futamgyőzelmet, de a második helyen befutó Nico Rosberg is boldog lehet, miután a kieső Max Verstappen akaratán kívül is tönkretette Daniel Ricciardo taktikáját.
részletekUSA Nagydíj – A rajtrács
Daniel Ricciardo szuperlágy abroncson próbálja megszorongatni az első sorból, lágy gumin kezdő két Mercedest a texasi futam rajtjánál. A 21 órakor kezdődő futam teljes indulási sorrendje.
részletekAndretti még mindig felkel futamokat nézni
A családi csapat, az Andretti Autosport érintett a Formula-E-ben, Mario Andrettit mégsem érdekli a jövő szériája, és úgy véli, az F1 nem veszítette el varázsát.
részletek