DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Kulisszatitkok az F1 világából a Szegedi Tudományegyetemen

A szegedi Kutatók Éjszakáján több mint 600 érdeklődő merült el az F1 világában: egyetemi oktatók és a paddockban dolgozó szakemberek adtak elő a sportágról, és osztottak meg exkluzív történeteket a száguldó cirkuszból.

Több mint hatszázan vettek részt az Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete és a Formula.hu Formula–1 a kulisszák mögött című eseményén szeptember 26-án a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat keretében. Az egyetem legnagyobb előadójában, a Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében tartott ötórás eseményen több olyan vendég is fellépett, akik többéves tapasztalattal rendelkeznek az F1-es paddockból, így első kézből származó információkat, izgalmas történeteket és anekdotákat hallhatott a közönség.

3



Az est első főszereplője a Haas és a Williams korábbi rendszermérnöke, Jánvári Zsolt volt, aki többek között arról mesélt, hogy épül fel a mérnökök számára a versenyhétvége, milyen kapcsolatuk alakul ki a csapat többi tagjával és a versenyzőkkel, hogyan zajlik az F1-es kerékcsere belülről, és mit kell tennie annak, aki szeretne Magyarországról eljutni odáig, hogy egy Formula–1-es csapatnál dolgozzon.

Ezt követte két előadás, előbb az est társszervezője, az SZTE BTK Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszékének adjunktusa, Dr. Gellérfi Gergő beszélt az F1 biztonságtechnikai fejlődésének főbb mérföldköveiről, majd az esemény megálmodója és főszervezője, a Fizikai Intézet munkatársa, Villy Lajos kutatófizikus mutatta be a 2026-os szabályrendszert fizikai szemszögből.

1

A szünet után egy pódiumbeszélgetés következett az FIA F1-es orvosi delegáltjával, Dr. Hetzman Lászlóval, aki a medical carig vezető karrierjéről, az orvosi autó felszereltségéről, a pályák egészségügyi ellátórendszeréről, és legkülönlegesebb élményeiről mesélt sok más érdekes téma mellett.

2

Az újságírói munka rejtelmeivel folytattuk: a Formula.hu főszerkesztője, Gobodics Tamás, valamint az egyetlen permanens F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, a több mint 160 nagydíjat a helyszínen tudósító Mészáros Sándor beszélgetett arról, hogyan lehet olyan információkhoz jutni az F1-es paddockban, aminek köszönhetően egy magyar lap kiemelkedő fontosságú sztorikat a világon elsőként tud lehozni.

Ezt követte az est nézőinek szóló nyereményjáték díjainak átadása, végül pedig a közönség kérdéseire válaszoltak a résztvevők, ezzel zárult nem sokkal este tizenegy óra előtt a program hivatalos része.

4

A szervezők köszönetüket fejezik ki az esemény támogatóinak: a Monster Downtown étteremnek, az SZTE JGYPK Rajz-művészettörténet Tanszékének, az RK Tech Kft.-nek, a Szegedi Tudományegyetemnek, az SZTE Tanulmányi és Információs Központjának, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának, a makói Bástya Hotelnek, a Rádió 88-nak, valamint az SZTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: