A pletykák szerint Max Verstappen akár a Mercedeshez is igazolhat, nemrég pedig szárnyra kaptak olyan információk és képek, hogy a holland egy szardíniai kikötőben találkozott Toto Wolff-fal.

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko kijelentette: továbbra sem kíván részletekbe bocsátkozni a csapatot körülvevő történések kapcsán.
„Max tájékoztatva volt erről, de ezen túl nem szeretnék erről semmit sem mondani” – nyilatkozta az OE24-nek Horner menesztésével kapcsolatban.
Ami pedig a Wolff-fal való esetleges egyeztetést illeti, Marko egyértelműen fogalmazott.
„Max azzal találkozik, akivel akar" – jelentette ki a 82 éves osztrák.
A veterán szakember kiemelte, hogy Verstappen 2028 végéig érvényes szerződéssel rendelkezik a Red Bullnál, és a csapat ebből indul ki.
„Van egy szerződésünk, ami még mindig érvényes, egészen 2028 végéig.”