DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 11. péntek
F1

Tim Mayer: Elég a terrorból az FIA-nál!

Tim Mayer szerint a szövetség jelenlegi működése elnyomáson és félelmen alapul – ezért is döntött úgy, hogy elindul az FIA elnöki posztjáért, alternatívát kínálva a tagságnak.

Tim Mayer hivatalosan is megerősítette indulását az FIA elnöki tisztségéért, kemény kritikákat megfogalmazva a jelenlegi elnök, Mohammed Ben Sulayem irányítása alatt működő szervezet felé. Mayer szerint az elmúlt években elmaradtak a beígért reformok, és helyettük egy központosított, félelemmel teli légkör alakult ki. A korábban versenyfelügyelőként dolgozó, SMS-ben kirúgott amerikai szakember olyan FIA-t ígér, amelyben a párbeszéd, az átláthatóság és a tiszteleten alapuló vezetés kerül előtérbe – mint elmondta, az FIA tagszervezetei jobbat érdemelnek.

„Ez részben egy vágy, részben egy szükséglet” – mondta Mayer, hozzátéve, hogy az elmúlt fél évben alaposan felmérte, mire lenne szükség az FIA vezetéséhez. „A tagszervezetek többet érdemelnek. Ben Sulayem három és fél éve tett ígéretei, úgymint transzparencia, kormányzás és nem végrehajtó elnöki szerep, jó ötletek voltak, de nem teljesültek. Sőt, épp az ellenkezője történt.”

Mayer szerint a jelenlegi FIA nem megfelelő partner sem a nemzetközi bajnokságok, sem a versenyzők számára. Úgy látja, a vezetés nem bánik megfelelő tisztelettel azokkal, akik pályafutásuk csúcsára jutottak, holott épp ez lenne a minimum.

„A kis klubokat is képviselni fogom, nyíltan beszélve arról, milyen változásokra van szükség. A vezetésnek nem a személyiségről kellene szólnia. Nekem 34 év tapasztalatom van, tudom, mit jelent irányítani, és most lehetőségem van visszaadni a sportnak” – tette hozzá.

tim-mayer



Amikor arról kérdezték, hogy indulása személyes bosszú-e, amiért tavaly eltávolították versenyfelügyelői posztjáról, Mayer határozottan reagált: „Ez nem bosszú. Ez arról szól, hogyan vihetjük előre az FIA-t. Arról szól, hogy mit tehetünk jobban ebben a kampányban és a következő négy évben.”

Különösen aggasztónak tartja az FIA-n belüli légkört, amelyet félelem és elnyomás jellemez. „Az ott dolgozók jobb vezetést érdemelnek, olyat, ami eszközöket, víziót és forrásokat ad nekik, és legfőképpen nem uralkodik terror minden alkalommal, ha belépnek az irodába. A vezetés igazi próbája az, hogy képes vagy-e ápolni az embereket, és nem az, hogy elűzöd a legjobbakat, amikor őszinték mernek lenni.”

Mayer szerint több tehetséges szakember is távozott, miután belülről megismerték a működést és úgy érezték: ez nem az ő világuk. A Motorsport Világtanács tagjait elhallgattatják, nem beszélhetnek a klubokkal a legutóbbi ülések tartalmáról – ez pedig szerinte teljesen szembemegy a jó döntéshozatal alapjával, a vitával.

A versenyzők helyzete is aggasztja: „Meg kell érteni, hogy ők a sportág sztárjai. Partnerként kell bánni velük, ápolni a kapcsolatokat, csak így tud virágozni a sport. Ők nem gyerekek, a pályafutásuk csúcsán vannak, és méltósággal kell őket kezelni.”

Külön kiemelte, hogy az FIA alapszabály-módosításai nemcsak modernizálásról szólnak, hanem egyúttal azt a célt is szolgálják, hogy egyetlen ember kezében összpontosuljon a hatalom. Például ahhoz is, hogy valaki hivatalosan elnökjelölt legyen, lényegében az elnök jóváhagyása kell.

„A szabályozás úgy van kialakítva, hogy a hivatalban lévő elnök érdekeit szolgálja. Az én feladatom és felelősségem, hogy személyesen keressek fel mindenkit, akinek szavazata van, és megmutassam: van másik út. Az elmúlt három és fél évben nem volt alternatíva.”

Végül hozzátette, minden bizonnyal a több tucat tagszervezet által aláírt, Ben Sulayemet támogató nyilatkozatra utualva: „Ha egy papírt az orrod alá dugnak, és azt mondják: írd alá, különben… hát, mindenki aláírja. De a decemberi szavazás az egyetlen, ami számít. Addig meg kell nyernem a bizalmukat, és be kell bizonyítanom, hogy én és a csapatom képesek vagyunk a változásra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: