DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Egyelőre a szezon végéig marad az új F1-es versenyigazgató

A frissen kinevezett versenyigazgató elárulta, egyelőre milyen időtávlatra szól a kinevezése – arról is beszélt, mik vezettek az előléptetéséhez, illetve, hogy milyen kihívásokra számít.

Nemrég jelentette be az FIA, hogy az eddigi versenyigazgató, Niels Wittich azonnali hatállyal távozik posztjából – helyére pedig az eddig az F2-ben és az F3-ban ezt a szerepkört betöltő Rui Marques érkezik. A portugál szakember széleskörű tapasztalattal rendelkezik az autósportok világában – elmondása szerint ez is vezethetett ahhoz, hogy ő kapja meg a kinevezést.

Marques Makaóban nyilatkozott új beosztásáról a planetf1.com oldalának, ahol így felelt arra a kérdésre, hogy meglepetésként érte-e új beosztása: „Nem annyira számít, meglepett-e vagy sem. A dolgok növekszenek körülöttünk, a sok tapasztalat pedig új lehetőségeket hoz. Mindannyian képesek lehetünk nagyobbra növekedni a kategóriákban, amikben dolgozunk, hiszen tapasztalatot szerzünk, és lesz egy történetünk az adott szekcióban.”



„Makaó is egy ilyen tapasztalat volt. Az itt szerzett tapasztalatokat visszük tovább a városi, vagy az ezekhez hasonló pályákra – Makaó csak egy szelet belőlük” – utalt a portugál szakember az ezen a pályán hasonló szerepkört betöltő időszakára.

Marques azt is elárulta, hogy egylőre a hátralevő három versenyhétvégén tölti be a pozíciót – utána pedig kiderül, hogy folytathatja-e a csúcskategóriában: „Jelenlegi állás szerint az idei szezon végéig leszek a pozíciómban – a jövőt pedig meglátjuk.”

Váltakozó versenyigazgatók

Charlie Whiting 2019-ben bekövetkezett váratlan halála óta sorra cserélik egymást a versenyigazgatók a Formula-1-ben: a közel húsz évig szolgáló szakembert Michael Masi váltotta, aki a 2021-es fordulatos szezonzárót követően búcsúzott posztjától. Masi helyére pedig Wittich érkezett - eleinte Edoardo Freitasszal közösen betöltve a szerepet, később önállósodva. A német mandátuma szintén talán a vártnál rövidebb időre szólt, ám ennek ellenére Marques nem ijedt meg a tiszttől.

Arra a kérdésre, hogy szerinte el van-e átkozva a pozíció, így felelt: „Nem. Ez is csak egy újabb kategória, ahol versenyigazgató leszek” – nyilatkozta Marques, bár hozzátette, hogy a csúcskategóriában egyértelműen nagyobb kihívás lesz kezelni a médiafelhajtást, és új kihívásokkal is meg kell majd küzdenie.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: